Bevallom, kétkedve kezdtem neki ennek a sorozatnak: egy újabb, hatrészes történet egy elrabolt és fogvatartott lányról, aki két gyereket nevel a fogvatartója által berendezett, és mindentől elzárt lakásban. Láttunk már ilyet, és bár a sztori megrázó, pláne, hogy a valóságban is előfordul hasonló (elég ha csak Elisabeth Fritzl történetére gondolunk, akit saját apja 18 éves korában rabolt el, és 24 éven át fogva tartotta a családi ház pincéjében), nagy kérdés, hogy tud-e újat mondani ez a sorozat. A téma legismertebb darabja a 2015-ös A szoba, melyben Brie Larson alakítja az anyát, aki ötéves fiát neveli egy mindentől elzárt szobában, ami a fiú számára az egész világot jelenti. A Drága gyermek elsőre tényleg úgy kezdődik, mintha ennek lenne egyfajta variációja, ám hamar kiderül, hogy valami egészen másfelé tart. 

Nemrég írtunk arról, hogy a Netflix legdrágább sorozata, a One Piece egy hét listavazetői pozíció után erős zuhanásba kezdett: cikkünk írásakor épp a negyedik (!) helyen áll, az új trónbitorló pedig a Drága gyermek, ami nem csoda, hiszen nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen rafináltan felépített, újabb és újabb csavarokkal sokkoló krimit. Na jó, de tudom!

Ez a tematika A tettes című sorozatra emlékeztet, ami szintén a Netflixen látható, Bill Pullmannel a főszerepben. Ez a széria képes volt arra a bravúrra (legalábbis az első évad mindenképp), hogy ne csak a klasszikus dramaturgiát kövesse, vagyis

ne csak az epizódok végét küldje meg valami csavarral, ami új irányt szab a történetnek és a nyomozásnak, hanem az egyes részek közben is kiderültek olyan részletek, amik fejéről a talpára állították mindazt, amit addig gondoltunk.

Ezt a dramaturgiát követi a Drága gyermek is, eléggé jó eredménnyel.

Azzal indítunk, hogy zenedobozhoz hasonló, baljós zene szól, miközben egy nő és két gyerek fel-alá rohangál egy szobában: boldognak tűnnek, ám az idill hamar szétreped, mikor egy férfi lép a szobába, és mindnyájan vigyázzba vágják magukat, s nyitott tenyerüket mutatják felé. Majd ismét a nőt látjuk, aki hálóingben rohan az erdőben, majd elüti egy autó. Úgy tűnik, csak a kislány van vele, a kisfiút nem mutatja a kamera. Egyértelmű helyzetnek tűnik: megszöktek valahonnan, ahol valószínűleg akaratuk ellenére tartották őket fogva. Aztán

Hannah, a kislány elkezd mesélni a kórházban az egyik nővérnek, és valami egészen más történet rajzolódik ki.

A Drága gyermekről nehéz úgy írni, hogy ne lőjünk le egyetlen fordulatot sem, mivel tényleg folyamatosan elbizonytalanít, új információkat ad, amikről később akár az is kiderülhet, hogy hamisak. Az egész ügy olyan apróságokon keresztül bontakozik ki, amikről néha nem is gondolnánk, hogy lényegesek, máskor meg fordítva: jelentősnek tűnő nyomok kapnak teljesen triviális magyarázatot. Mindeközben az egész sztori középpontjában Hannah áll, a kislány, akinek talán nem is az édesanya az a nő, akivel elmenekült.

Az már az elejétől világos, hogy a megoldáshoz Hannah személyén át vezet az út, és bár együtt kéne éreznünk vele, mégis a hideg ráz tőle.

Jegyezzük meg Naila Schuberth nevét, mert olyan hátborzongatóan hozza a karaktert, amire kevés gyerekszínész képes igazán.

Hannah kimért és érzelemmentes viselkedése a legzavarbaejtőbb, hiszen lehet az elszenvedett trauma eredménye, de akár más is állhat a hátterében. Mint kiderül, Hannah, az öccse, Jonathan és az elgázolt nő, szigorú szabályok szerint éltek, amiket az a férfi hozott, aki fogva tartotta őket. Ezektől persze a szabadulás után is nehéz megszabadulni, ám az sem biztos, hogy a Drága gyermek a Stockholm-szindrómáról akar valamit állítani, hiszen mint írtam, itt közel se minden olyan egyértelmű. Hannah gyakran ijesztő higgadtsággal azt skandálja magában:

“Mindenre pontosan emlékeztem. Mindent jól csináltam. Nagylány vagyok.”

A trükk az, hogy ezek a mondatok újabb és újabb értelmet kapnak a történet előrehaladtával, de igazi jelentésüket csak a legvégén nyerik el. 

Ha van negatívuma a szériának, akkor számomra talán az, hogy a gyerekek túl könnyen és gyorsan alkalmazkodnak a külvilághoz. Nem azt mondom, hogy Kaspar Hauserként kéne rácsodálkozniuk a világra, de azon kívül, hogy a közvetlen napfény bántja a szemüket, nem igazán érezteti a sorozat, hogy Hannah és Jonathan a világtól elzárva nőttek fel (ilyen például az a pillanat, mikor a gyermekotthonban találkoznak egy kerekesszékes fiúval, és teljesen természetesnek veszik az állapotát, pedig erre minden gyerek rákérdez, amikor először találkozik a jelenséggel). Persze ez betudható annak is, hogy

a Drága gyermek középpontjában elsősorban a rejtély áll, minden más ennek van alárendelve.

A drámára is jóval kevesebb hangsúlyt fektet, mint ahogy azt mostanában megszoktuk, és csak érintőlegesen, tárgyilagosan mutatja be az eset következményeit, és hogy miként hatott és hat ez az egész a hozzátartozókra.

A részletekre viszont mindenképp érdemes odafigyelni, hiszen

egy-egy elejtett megjegyzésből, gesztusból lehet következtetni arra, mi is történt valójában, és hogyan áll majd össze ez a borzalmas kirakós.

Ráadásul a sorozat szerencsére nem tekinti nyeretlen kétévesnek a nézőjét, így ha már elhangzott egy információ, azt nem ismétlik meg akkor, amikor fontossá válik – aki nem figyelt, az így járt. Jah, és a főcímet se ugorjuk át, ugyanis eleve nem túl hosszú, és minden epizódban más és más. Legalábbis a megszokott jeleneteken túl pár hirtelen bevágott képkocka mindig utal arra, hogy mi áll az aktuális rész középpontjában.

Ez is érdekelhet

10 remek film - az emberrablásról!

Ezernyi okból rabolhatnak el valakit és tarthatnak fogva, ahogy a filmesek is sokféleképp találhatják mindezt - lehet dráma, vígjáték vagy akár horror is a végeredmény. Íme a mi tízes listánk!

Tovább

A Drága gyermek rafinált krimi, ami egy pillanatig se akar több lenni ennél: egyetlen célja a rejtély bemutatása és megválaszolása. A sorozat végül egy valóban sokkoló csavarra fut ki, ami méltó ahhoz a sztorihoz, amit hat részen át építettek.