Tavaly június végén a derült égből csapott le a Warner Bros Discovery új főnöke, David Zaslav az HBO tartalmaira. Saját gyártású filmek és sorozatok sokasága tűnt el a streamingplatformról, köztük az Aranyélet és A besúgó. Nem sokkal később nyilvánvalóvá vált az is, hogy ezzel a lépéssel lezárult egy fejezet, a jövőben nem fognak magyar fikciós tartalmak készülni az HBO Maxra.

A híreket hallva nyilván A híd alkotói sem bontottak pezsgőt, az HBO első magyar realityjét ugyanis addigra teljesen előkészítették, már „csak” le kellett volna forgatni. Szerencsére végül zöld utat kaptak, így sikerült felvenni a produkciót, egy évvel később, augusztus 11-én pedig fel fog kerülni az első három rész az HBO Maxra.

Annyiban követi A híd a csatorna korábbi hazai produkcióit (lásd: Társasjáték, Aranyélet, Terápia), hogy a koncepció ezúttal is külföldi (egész pontosan spanyol) licenszen alapul, amelyből készült már francia, ausztrál, brazil és brit verzió is. A népszerűsége azt jelzi, hogy az ötlet van annyira univerzális, hogy országhatárokon és kultúrákon átívelően megfogja a közönséget (pont úgy, mint A híd című svéd-dán krimisorozat). Ez pedig nem más, mint

a kooperáció és a versengés elemének tökéletes arányú adagolása.

A játékosoknak egy 250 méteres hidat kell megépíteniük kevesebb mint 3 hét alatt, hogy eljussanak a 30 millió forintot rejtő szigetig.

Az alaphelyzet izgalmas, még ha elsőre nem is egyértelmű, hogy valóban annyira újszerű az ötlet, amennyire a promóciós anyagok sugallják. Láttunk már olyan valóságshow-t, amiben a szereplőknek külső helyszínen kellett együttműködniük, sőt rögtön az egyik első hazai realityfecske, a Bár (2001), majd az egy évvel későbbi A farm is ebbe a kategóriába tartozott. Mindkettő a Viasat3-on futott, de mindkettő csak mérsékelt sikerrel, akkoriban ugyanis még a sokkal direktebb és vulgárisabb Big Brothert és Való Világot preferálták a nézők. Mostanra eljutottunk oda, hogy az üdvösséghez már nagyon kevés összeterelni tucatnyi felajzott fiatalt egy villába. Szükség van legalább egy egzotikus helyszínre, és valami megoldandó feladatra – így törtek élre a Survivor típusú műsorok.

Az egzotikus(nak ható) helyszín A híd esetében is adott, a 14 (és a később csatlakozó +2) játékosnak a csodaszép erdélyi Bélesi-tónál kell vért izzadnia a 30 millióért, az alkotók pedig nem is spórolnak a látványos drónfelvételekkel, úgyhogy akár turisztikai imázssorozatnak is elmenne a produkció. A formátum sajátossága ugyanakkor, hogy itt nem az volt a legfőbb szempont a szereplők kiválasztásánál, hogy ki mennyire harsány, és ki milyen gyorsan tud a gátlásaitól megszabadulni, hanem a funkcionalitás is. Vagyis exhibicionista műkörömépítőből vagy főállású influenszerből kevesebbet kapunk (akad azért modell is a csapatban, plusz két színész, a Celeb vagyok, ments ki innen!-ből és A besúgóból ismert Varga Ádám és Noé Viktor), helyettük tervezőmérnök, elméleti fizikus, kajakozó, hivatásos erősember és asztalos próbálja hasznosítani a képességeit a hídépítés közben – ráadásul csak a helyszínen tudják meg, hogy pontosan mi is a feladat.

Egy bökkenő van csak. Ha ez a 14 +2 ember teljes egyetértésben felépítené a hidat, és közben mindenki értékes tapasztalatokkal és új barátságokkal gazdagodna, a végén pedig a Szomszédok stílusában belemondanák a tanulságot a kamerába az összefogás fontosságáról, akkor nem lenne dráma, és nem lenne nézettség. Ezt pedig az HBO és a sorozat alkotói sem akarhatják, vagyis ebből a szempontból

A híd egyáltalán nem rúgja fel a realityk szabályait, csak ügyesen játszik velük.

Ha 16 embert egy külvilágtól távoli helyen összezárunk, akkor a kisebb-nagyobb súrlódások, feszültségek előbb-utóbb maguktól is kialakulnak, hiába a közös cél. A műsor készítői azonban nem várhatnak a sült galambra, biztosra kell menniük, úgyhogy a szereplőket a messzi távolból kukkoló Magyarósi Csaba műsorvezető mindenféle feladattal nehezíti a csapat életét. Olyan kihívások elé állítja őket, amelyeket nem lehet pusztán fizikai erővel vagy akarattal leküzdeni,

a szereplőknek lelkiismereti kérdésekben kell komoly morális döntéseket hozniuk.

Az első három rész alapján messze ezek a legszórakoztatóbb és legtanulságosabb részei a sorozatnak. Nemcsak az derül ki ezekből az epizódokból, hogy az egovezérelt hatalmi játszmákat akkor sem lehet megúszni, ha van egy közös cél, de például az is, hogy egy ilyen környezetben a nemi szerepek is más fénytörésbe kerülnek. A többség nyilván egyetért az egyenlőség fontosságával, azzal, hogy nem ildomos a csapat női tagjait kizárólag a konyhai munkára befogni, hadd cipeljék ők is a súlyos farönköket, de vajon fontosabb-e a győzelemnél az elvek érvényesítése?

A híd ebből a szempontból rendhagyó reality, az alkalmazott taktikákat illetően viszont kevésbé. Bár a produkció gyártója szerint „nincsenek benne formalizált elemek”, ezt az állítást érdemes fenntartással kezelni. Egyrészt az egész széria egy formátumon alapul, másrészt már a harmadik részben bedobják a készítők a klasszikus valóságshow-k kötelező elemét, és az is egyértelmű, hogy bár „non-scripted” a műsor, menetközben komoly agyalások mehettek a háttérben arról, hogy milyen bevált trükkökkel lehet a kívánt irányba terelgetni a sorozat folyamát.

Levon-e mindez bármit is a show élvezeti értékéből? Az első három epizód alapján egyáltalán nem, csak érdemes helyén kezelni a produkciót. Nem klasszikus reality, de nem is egy vadonatúj formátum, inkább „csak” híd a kettő közt.

A 7 részes sorozat augusztus 11-én indul az HBO Maxon, az epizódok pedig két heti bontásban érkeznek: augusztus 11-én az első három, 18-án az 4-5. részek, végül 25-én a 6-7. epizódok.