Zokogott a Netflix vezetősége: megtudták, hogy végződik a Stranger Things

Az alkotók nemrég prezentálták nekik a záróévad történetét.

Vasárnap este egy Los Angeles-i kerekasztal-beszélgetésen vett részt a Stranger Things két alkotója, Ross és Matt Duffer, valamint Shawn Levy executive producer, és felfedtek pár fontos információt a sikersorozat közelgő ötödik és egyben utolsó évadja kapcsán.

“Pár hete leadtuk az első epizód forgatókönyvét, és épp a másodikon dolgozunk, gőzerővel” – mondta Ross Duffer, és hozzátette:

“Emlékszem, mennyire csodálkoztunk, hogy a Netflix rábólintott az első évadra. Aztán amikor a másodikat közösen készítettük az írókkal, kidolgoztunk egy átfogó tervet és háttértörténetet, hogy mi is pontosan az a Hellyel Lefelé”

 

Forrás: Netflix

 

Arról is beszámolt, hogy a negyedik évadban már utaltak arra, miről is fog szólni a záróévad, de a természetfeletti mellett a karakterek is fontos szerepet kapnak. Mindenkinek lesz elég ideje kiteljesedni, és elvarrják a még elvarratlan szálakat is. Hogy mi lesz a széria vége, azt egyelőre kevesen tudják, de egy kétórás megbeszélésen a Netflix vezetőinek már felvázolták a történetet.

“Valóban elsírták magukat, mikor végeztünk – mondta Matt –, és ez az egyik legnagyobb elismerés. Korábban csak a költségvetési megbeszéléseken hullattak könnyet”

 

Forrás: Netflix


A sorozat executive producere,  Shawn Levy arról beszélt, hogy a Stranger Things egyszerre szól a 80-as évekről, a természetfelettiről és magáról a műfajról, de elsősorban a karakterekről, és az ötödik évad minden eddiginél egyértelműbben fog foglalkozni velük.

 

Forrás: Netflix


Ross Duffer arra kérdésre válaszolva, hogy mennyire lesznek jelen az utolsó évadban a 80-as évek horrorjai és a popkulturális utalások, azt felelte, hogy

ezúttal mindenből lesz egy kicsi, ez lesz az eddigi  szezonok csúcspontja.

“Megpróbálunk kicsit visszatérni a kezdetekhez, az első évad hangulatához, megtartva a negyedik évad arányait” – mondta.

 

Forrás: Netflix

 

Papától, vagyis Martin Brenner doktortól viszont valószínűleg végleg búcsút vettünk a negyedik évadban. Az őt alakító színész, Matthew Modine a The Guardiannak adott nagyinterjút, amiből kiderül, hogy a Duffer testvérek kifejezetten őt szerették volna a szerepre, többször is megkeresték, ám arról nem beszéltek neki, hogy a karaktere gyerekeket fog elrabolni, pusztán azt hangsúlyozták, hogy nagyon fontos szerepe lesz a történetben.

 

Forrás: Netflix

 

Az interjúból az is kiderül, hogy Brenner eredetileg egészen másként nézett volna ki: borostás arc, bakancs és flanel ing jellemezte volna. A szériában látott kinézetét maga Matthew Modine alkotta meg, neki köszönhetjük az ősz hajat és az elegáns kinézetet. “Ősz hajat akartam, mert a japán anime szereplőinek mindig fehér a hajuk. És mondtam, hogy olyan öltönyt szeretnék viselni, mint Cary Grant az Észak-északnyugatban”.

(via The Guardian, The Hollywood Reporter)