Karmester, zeneszerző, hegedűművész. Maazel csodagyerek volt. Öt évesen kezdett hegedülni, kilenc évesen állt először egy nagy zenekar karmesteri pulpitusára a New York-i világkiállításon, 12 évesen pedig már Amerika-szerte turnézott, mint gyerekkarmester. Szólóhegedűsként 15 évesen debütált. Több vezető szimfonikus zenekart is dirigált, egy ideig a Londoni Szimfonikusok társkarmestere lett Otto Klemperer mellett, majd a nyugat, berlini opera és a Berlini Rádió Szimfonikus zenekar zeneigazgatója lett. Több nagy hangversenykörútra ment a clevelandi szimfonikusokat. Fellépet többek között edinburghi, a luzerni, és a salzburgi fesztiválokon is. Operakarmesterként is jeleskedett, meghívták vezényelni a Metropolitan-ba valamint a milánói Scalába. Több ízben is vezényelte a bécsi szimfonikusokat az Újévi koncerten is. Pályájának legjelentősebb állomásai: 1960-ban ő volt az első amerikai karmester, aki a Bayreuthi Ünnepi Játékokon pulpitusra állhatott. 1965-től 1971-ig a berlini Német Opera művészeti vezetője volt, 1980-ban hívták meg először a Bécsi Filharmonikusok, hogy legendás újévi koncertjüket vezényelje. 1982 és1984 között a bécsi operát igazgatta, 2002-től 2009-ig pedig a New York-i Filharmonikusok élén állt.
Hozzászólások