Casey Affleck erős hendikeppel érkezett Életem fénye című rendezésével. Bár a téma látszólag abszolút aktuális, hiszen egy világjárvány utáni, minden szempontból megváltozott világban járunk, hasonló posztapokaliptikus filmek tucatszámra készülnek, egyrészt mert fillérekből meg lehet őket csinálni, csak ki kell menni valami elhagyatott helyre régi, leharcolt ruháinkban, másrészt mert ezekkel nagyot lehet mondani a világ állapotáról, az emberiség jövőjéről és hasonlókról – függetlenül persze a mű színvonalától és a gondolatok kiforrottságáról. A kisebbik Affleck hátránnyal indul azért is, mert a témában nem olyan rég született egy nagyon erős mű, a Ne hagyj nyomot! (2018), Debra Granik filmje a zseniális Ben Fosterrel, és persze ott van az örök klasszikus, Az út (2009) a még zseniálisabb Viggo Mortensennel John Hillcoattól. És, mert három a magyar igazság, Casey, aki most főszereplő, forgatókönyvíró, rendező is egy személyben, nem feltétlenül szerethető figura.

Az HBO GO-n debütáló film története egyszerű, és persze kicsit vérfagyasztó. Egy olyan világban járunk, valamikor a közeljövőben, ahonnan egy különös járványnak köszönhetően kipusztultak a nők. Talán teljesen, talán majdnem teljesen, van szóbeszéd, de nem tudunk semmit, se azt, mi okozta a kórt, sem azt, hogyan zajlott le, csak azt, hogy van egy Rag nevű kislány, aki valahogy mégis túlélte a dolgot, és most fiú ruhában, az apjával folyamatosan úton léve próbál életben maradni. Mert nem bízhatnak senkiben, és ha valaki csak egy kicsit is érdeklődőbbnek mutatkozik a gyerek iránt, már indulnak is tovább. Amúgy is kerülik az embereket, rendszerint az erdőben táboroznak, a városba csak élelmiszerért néznek be, miközben az apa igyekszik mindent megtanítani lányának, amit tudni érdemes, de mindent mégsem mer neki elmondani. Mint minden apuka, ő is minél később szeretné elmondani, hogyan is születnek – azt pedig végképp nem akarja elmondani, mit is csinálnának azok az időnként felbukkanó rossz arcú férfiak egy 11 éves kislánnyal. Ki akarna ilyet elmondani?

Az Életem fénye messze nem olyan kemény és elviselhetetlen, mint Az út volt annak idején, ez a világ veszélyeket rejt, de nem menthetetlen – még egy olyan történetet nem szívesen viselnénk el, akármilyen jó is a film -, de végig ott lebeg a lehetőség, hogy bármikor történhet valami rossz. Nyilván történik is, de ez nagyrészt nem erről szól. Arról szól, javarészt, hogyan neveli a lányát teljesen egyedül egy apa, két, egymással teljesen ellentétes elvet követve: igyekszik a legjobb apa lenni és minél közelebb tartani magához Raget, miközben arra is fel kell készítenie, hogy egyedül is boldoguljon, ha valami történik vele. Ragből lassan igazi túlélő válik, miközben ott van benne a kislány, aki egyszer szeretne végre egy csillogó ruhát felvenni, akinek a rendes nevét sem szabad kimondani, és akivel édesapja az ő érdekében szigorú. Merthogy minden helyzetre készen kell állniuk, akárhová érkeznek, kell egy menekülési útvonal, egy terv, elrejtett túlélőkészlet, valamiféle riasztófelszerelés, és így tovább.

És, bár mint mondtuk, Affleck jelentős hátránnyal indult, sok mindent a javára kell írnunk. Például azt, hogy nem dramatizálja túl a történetét, nem fokozza öncélúan a feszültséget – igaz, színészként sem a harsányság a legjellemzőbb vonása, sőt -, és írjuk a javára azt, hogy az amúgy nem túl fordulatos történetet úgy tudja megtölteni rengeteg érzelemmel, hogy nem akar szentimentális lenni, és nem is az. Van két gyereke, így nyilván át tudja érezni a helyzetet, és tökéletesen éli meg az apaszerepet. A film első 12 percében – mértem! – mindössze annyi történik, hogy éjszaka a kislányának egy rögtönzött esti mesét mond el a sátruk belsejében a folyton visszakérdező vagy őt kijavító kislánynak. Na az zseniális, és nem azt mondom, hogy innentől már minden lefelé megy, mert hasonló pillanatok többször is visszaköszönnek, de ez a legszebb rész, amihez a valóban remekül játszó Affleck mellé kellett egy szintén remek gyerekszínész, és Anna Pniowsky tényleg nagyszerű. Néhány emlékképben megjelenik Elisabeth Moss is A szolgálólány meséjéből, de másra igazából nincs is szükség. És egy pillanatra gondoljunk bele abba is, milyen lenne igazából egy nők nélküli világ, és érdemes lenne-e élni benne.

Értékelés: 7/10