A kis herceget aligha kell bemutatni a PORT.hu olvasóinak: elegáns kis kabátjával, hetykén tartott vívőtőrével, no meg persze a madárfészekre hasonlító, aranyszínű hajkoronájával nemzedékek gyermekkorának része volt Magyarországon. A Móra Kiadó kis fehér könyvecskéjének idehaza ugyanúgy bérelt helye volt egy időben a polcokon, mint az Egri csillagoknak vagy az Új Magyar Lexikonnak, a '80-as években pedig még bakelitlemezen is megjelent A kis herceg, melyen a korszak legkiválóbb színészei (Márkus László, Haumann Péter, Halász Judit) kölcsönözték a szereplők hangját (jelen sorok írója is így ismerkedett meg annak idején Antoine de Saint-Exupéry halhatatlan történetével, és csak később olvasta el könyvben).

Belegondolni is elképesztő, hogy A kis herceg tavaly már a 80. születésnapját ünnepelte, és ez idő alatt számos kiadást megélt: 250 nyelvre fordították le, 200 millió példányt adtak el belőle, és a mai napig ez minden idők egyik legkelendőbb könyve, népszerűsége a Bibliával és a Harry Potter-sorozattal vetekszik. Világszerte kicsik és nagyok fújják kívülről a bolygóról bolygóra vándorló, aranyhajú kisfiú történetét, aki

óvó szeretettel nevelgeti a rózsáját, majd izgalmas utazásra indul, rácsodálkozik a felnőttek furcsa világára, hogy a végén aztán egy rókától tanulja meg: az igazán lényeges dolgokat csak a szívével, és nem a szemével látja az ember.

Saint-Exupéry klasszikusából ezúttal a Broadway Entertainment Group készített színházi produkciót Chris Mouron társrendező-dramaturg vezetésével (ez  a hölgy egyébként a történet narrátora is, ami kezdetben ugyan kicsit furcsa, de aki szokott hangoskönyveket hallgatni, annak elég gyorsan át tud állni az agya arra, hogy itt is minden szereplőt ugyanaz a személy szólaltat meg, csak elváltoztatott hangon). A kis herceg világpremierje 2019-ben Párizsban volt, innen indult világ körüli turnéra: 2020-ban Dubajban, 2021-ben Sydneyben játszották, 2022-ben egy egész évadot töltött a New York-i Broadway-en, 2024 januárjában pedig újra bemutatták Dubajban, a csupa üveg Operaházban – itt volt alkalma megnézni a PORT.hu kritikusának is, még a február 14-i Erkel Színház-béli premier előtt.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a jól ismert írott szöveg a színpadon szintet lépett:

itt a kis herceg egy büngyürhajú, kipattintott izmú Adonisz, a Rózsa olyan szép, és olyan jól táncol, hogy a görög múzsák mind sárgulnak az irigységtől, a Róka meg a többi mellékszereplő pedig úgy nyom le helyből három hátraszaltót, mint az aranyérmes tornász olimpikonok,

a néző pedig még a függöny legördülése és a vastaps alatt is azon agyal, hogyan tudták mindezt bokatörés nélkül megcsinálni.

A kis herceg legújabb színpadi változata nem egyszerűen csak egy zenés mesejáték, sokkal több annál: szemkápráztató látványshow. A darab a jól ismert történet elemeit (sivatag, repülő, kisbolygó, és így tovább) felhasználva, a klasszikus balettmozdulatokat ötvözi a modern cirkuszművészet azon ágával, ahol már rég nem a tüzes karikán átugró tigris a fő attrakció, hanem a szédítő magasságokban hintázó légtornász.

A kis herceget alakító Dylan Barone is inkább akrobata, mint sem klasszikus színpadi színész, akit a darab játékidejének igen jelentős részében kötélen rántanak fel a magasba, hogy ott egyszerre félelmetes és lélegzetelállító kunsztokat hajtson végre olyan könnyedséggel és eleganciával, mintha ő lenne Tarzan liánokon lengedező kisfia.

De A kis herceg többi jól ismert szereplője is kitáncolja szívét-lelkét. A Lámpagyújtogatót alakító Marcin Janiak jelenetei például különösen emlékezetesek voltak, nemcsak a pulzáló fénygömbökkel előadott látványos show-ja miatt, hanem mert ez a szereplő már nem is egy szimpla kötélen lóg a levegőben, hanem egy pörgő-forgó gázlámpán egyensúlyoz cirkuszi akrobataként, fittyet hányva a gravitációnak, másodpercenként meghazudtolva a fizika törvényszerűségeit.

Ezután már tényleg csak a koktélcseresznye a habos torta tetején az, amikor a Kígyónak beöltözött színésznő (Marta Kowalewska) úgy emeli új szintre a rúdtánc műfaját és teszi feledhetetlenné az estét, hogy közben nyakig be van gombolkozva, és egyetlen ruhadarabot sem dob le magáról. A kifinomult művészet és a vásári szórakoztatás itt bizony lépten-nyomon kéz a kézben jár, a néző pedig nem győzi becsukni az ámulattól tátva maradt száját.

Amit viszont álmomban sem gondoltam volna, az az, hogy egészen Dubajig kell utaznom a felismeréshez: egyáltalán nem üres közhely az, hogy A kis herceg egyszerre szívmelengető mese és örök érvényű, elgondolkodtató, filozofikus példázat.

A Hiú ugyanis ebben a színpadi verzióban egy folyamatosan saját magát fotózgató bohóc, aki irodai ülőlabdán állva gurul be a színpadra (én már ennek a puszta látványától lábon kihordtam egy infarktust!), és népszerű influenszereket megszégyenítő módon, szünet nélkül készíti magáról a szelfiket, tudomást sem véve a folyton körülötte sertepertélő kis hercegről. Ironikus volt mindezt pont Dubajban látni, ahol tényleg minden turista azon ügyködik, hogy a legelőnyösebb Instagram-kompatibilis képet lője magáról, háttérben a magassági rekorder Burdzs Kalifa-toronnyal. A színházból kifele jövet a Róka örökbecsű szavai jutottak eszembe, amelyek talán még sosem voltak annyira igazak, mint a mai, véleménybuborékos-álvalóságos, rohanó világunkban:

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szelfikamerának láthatatlan.

A kis herceg a budapesti Erkel Színházban látható február 14-18. között francia nyelven, magyar feliratozással.