Színpadon a Blues Brothers show

Színpadra került a The Blues Brothers – The Hungarian show című produkció a Soproni Petőfi Színházban. A Feke Pál és Serbán Attila rendező, művészeti vezető, főszereplő kettős irányításával készült látványos, nagyszabású előadásban a világhírű film dalai hangzanak el, Miklós Tibor fordításának köszönhetően magyarul. A premier április 14-én lesz.

A koncert-show főszereplői Feke Pál és Serbán Attila. Ők alakítják Elwood Bluest és Jake Bluest. Mrs. Murphy szerepében pedig kettős szereposztásban színpadra lép Jónás Andrea és Tóth Vera.

A történet szerint a blues-testvérek világ körüli turnéjuk egyik állomásaként érkeznek meg Sopronba, s mivel nem várja őket senki, egy oldalkocsis motorral, vicces helyzetek közben jutnak el a színházig. Itt aztán két órát kapnak, hogy előadják műsorukat, mert jön értük a rendőrség. A keretjátékok megírásában Szente Vajk volt a segítségükre. Készítettek a történethez légifelvételeket, filmes bejátszásokat, s mindezeket igazi mozis élményként tárják a nézők elé. A koncerten fúvósokkal megerősített kilenctagú zenekar játszik, a vokálban szintén országos hírű énekesnők, Czerovszky Henriett és Vincze-Fekete Vera erősítik a dalokat.

Az előadásban az 1980-as filmből elhangzanak olyan legendás slágerek, mint a Sweet Home Chicago, az Everybody Needs Somebody, a Gimme Some Lovin', a Soul Man, Think, vagy éppen a Jailhouse Rock.

A látványtervező Madarász János "Madár", a díszlet Tóth Kázmér munkája, a koreográfus Túri Lajos, a jelmeztervező Szélyes Andrea. Az előadásban közreműködnek a Sopron Balett táncosai.

Alkotók az előadásról:


Feke Pál:

-Számomra ez az előadás több, mint hogy eljátszhatom Elwood Blues szerepét. Nekem alkotóként az egész produkció a szívügyem, mert most a kreatív energiáim, rendezői elképzeléseim, gondolataim, ötleteim is megjelenhetnek a színpadon. Amikor megálmodtuk ezt a show-t, nem a szerep motivált elsősorban, hogy abban megvalósítsam önmagam. Inkább az vitt előre, hogy hozzunk létre egy dinamikus, egyedülálló, különleges, a 2018-as elvárásoknak megfelelő, modern, látványos és maradandó produkciót, amely bárhol a világon megállja a helyét. Az egy fantasztikus érzés, hogy a pár évvel ezelőtti Zene, New York, Szerelem sikere után Pataki András igazgató teljes alkotói bizalmat és szabadságot adva bízott meg ezzel a munkával. Nem udvariasságból mondom, de ilyen bizalmi helyzet ritkán adatik meg a színházi világban. Szeretnénk ezt meghálálni azzal, hogy mindenki számára emlékezetes előadást készítünk Sopronban - hangsúlyozta Feke Pál, aki azt is megfogalmazta: abban, hogy ezek a remek dalok megszólaljanak, modern hangzásvilággal, erővel, energiával, de megmaradva a műfaj gyökereinél, stílusjegyeinél, a hazai zenészek legjobbjai segítenek nekik. Az pedig külön öröm számára, hogy ez a show a Serbán Attilával kötött több mint húszéves barátságuknak az egyik fontos állomása, munkájuk közös gyümölcse lehet.

Serbán Attila:

- Ez a koncert-show a mi barátságunkról is szól. Azt és úgy adhatjuk magunkból a közönségnek, ami a beteljesült álmunk egyben. Különleges és ritka szerencsés helyzet ez. Ennek a műfajnak, a zenei világnak a nyelve az angol. Ezúttal magyar szöveggel hallják a nézők ezeket a világslágereket, s nekünk is feladatot ad, hogy ne csak az életérzést, a hangulatot, a stílust jelenítsük meg, hanem a személyiségünkkel megtöltsük a dalokat. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az alapfilmet sem, viszont a színpadra állításban, a keretjátékokkal törekedtünk arra, hogy egy lendületes, látványos szórakoztató show szülessen színházi légkörben. Most olyanná alakítjuk és építjük fel ezt a produkciót, amilyennek megálmodtuk. Szabad kezet kaptunk Pataki András igazgatótól, aki nyitott volt az elképzeléseinkre és ez tényleg kivételes ajándék az élettől, kevés helyen teljesülhet ez az országban - válaszolta a Jake Bluest alakító Serbán Attila, aki először játszik a soproni színházban.

Jónás Andrea és Tóth Vera

- Ez a zene, a soul- és gospel és a blues a lelkem. Ilyen dalokon nőttem fel, s boldog vagyok, hogy most magyarul is énekelhetem ezeket az igazi fekete előadókat megidéző számokat - mondta Jónás Andrea, aki kettős szereposztásban Tóth Verával, Mrs. Murphyként lép színpadra.
- Minden feladatnál, így most is, bennem él a kételkedés, jó-e ez nekem, szabad, kell? A kihívás persze ad energiákat, adrenalint, s így ezek a dalok belőlem teremtődnek, a lelkemet tükrözik. Én ezeken a számokon, ilyen zenei stíluson nőttem fel. Húsz éve színpadon állok, Szurdi Miklóssal sokat dolgoztam együtt a zenés műfajban, rengeteget tanultam tőle is. A mostani koncert-show főszereplői persze a blues-testvérek, a számok többségét ők éneklik, de azért Mrs. Murphyként lesz lehetőségem kicsit megidézni Aretha Franklin filmbeli dalait - hangsúlyozta Jónás Andrea.

- Boldogan vállaltam el ezt a feladatot, hiszen szeretem azokat az embereket, akik hívtak, akikkel együtt dolgozhatok. Hozzám is közel áll ennek az előadásnak a zenei világa. Énekesileg kihívást jelent, hogy magyarul hangzanak el ezek a számok és cseppet sem könnyű a mi nyelvünkön énekelni az ilyen stílusú dalokat. Ami számomra fontossá teszi ezt a produkciót, hogy Feke Paliék bátran, a határokat kitolva hídépítő módon hozták be színházi keretek közé a show műfaját, igényesen, színvonalasan, látványosan, hogy a közönség a megszokott, mély, gondolatébresztő darabok megtekintése mellett így is kapjon egy más jellegű élményt ebben a közegben, amely szerintem egyfajta új út is lehet. Beleálltak ebbe, s nekem nagyon tetszik mindez – mondta Tóth Vera.

Túri Lajos:

- Könnyen befogadható, ugyanakkor sokszínűen vegyes, dinamikus az előadás mozgásvilága, amely nem a filmhez igazodik, hanem egy igazi színházi koncert-showhoz - mondta Túri Lajos koreográfus. Ezeknek a zenéknek a stílusa, hangulata, szabadsága lehetőséget ad arra, hogy megidézzük egy retro-világot, mai köntösbe csomagolva, kortárs-és fúziós elemek felhasználásával vegyesen. A főszereplők karakteréhez, jelleméhez, a kalandjaikhoz is igazodnak a táncos betétek, a színházi atmoszférát, látványvilágot kihasználva, ahhoz alkalmazkodva - felelte a koreográfus, aki először dolgozik együtt a Sopron Balett tagjaival. Ahogy megfogalmazta: érződik a csapaton a klasszikus alapú munka, de nagyon nyitottak más stílusokra, utakra a táncosok. Azt látja, színes, karakteres egyéniségekből áll a társulat, s reméli, hogy sikerült a közönség számára is emlékezetes produkciót létrehozniuk.

 

A The Blues Brothers – The Hungarian show ettől a héttől kezdve összesen 26-szor látható Sopronban.

https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/the-blues-brothers-band/directing-28917