10 dolog, amit nem tudtál az Egek uráról

Hogy lehet egy szatíra bájos? Hát úgy, ahogy Jason Reitman George Clooney-val, Vera Farmigával és Anna Kendrickkel a főszerepben megrendezte. Mi pedig mutatunk néhány érdekességet a forgatás kulisszái mögül.

1. A filmben a George Clooney karaktere, Ryan Bingham és segédje, Natalie (Anna Kendrick) által kirúgott emberek nem színészek, hanem olyan civilek, akik nemrég szintén elveszítették az állásukat. A filmesek St. Louis és Detroit környékén hirdetésben kerestek helyi arcokat, akiknek azt mondták, hogy egy dokumentumfilmben fognak szerepelni, és velük vették fel mindazt, ami később a filmbe bekerült (olyasmi kérdésekre kellett válaszolniuk, mint például, hogy mit mondanának most annak az embernek, aki kirúgta őket). A szóban forgó civilekkel való munka során

a színészek nem voltak jelen, úgy vágták össze a közös jeleneteiket, mivel Jason Reitman rendező nem akarta, hogy az igazi emberek jelenléte kizökkentse Clooney-ékat.

2. Amikor a J.K. Simmons által alakított Bob mutat egy fotót Ryannek a gyerekeiről, a képen Simmons igazi gyerekei láthatók.

3. Vera Farmigát testdublőr helyettesítette a meztelen jelenetében. A színésznő egy interjúban később elmondta, hogy nincs semmi problémája a filmes meztelenséggel, csak a forgatás előtt nem sokkal szült, és attól félt, hogy pont a felvételen kezd majd el szivárogni a tej a melléből, ezért nem vállalta.


4.
A filmekben megszokhattuk, hogy a főhősök végtelen darabból álló ruhatárral rendelkeznek. Az Egek urában ezzel szemben – amelynek egy olyan férfi a központi karaktere, aki repülőtereken és szállodákban éli az életét – a Clooney által megformált figura

összes ruhája, amit a jelenetekben láthatunk, tényleg belefér egy akkora méretű bőröndbe, amit fel lehet vinni a repülők fedélzetére.

5. Natalie Keener szerepét Jason Reitman eleve Anna Kendrickre írta, mert nagyon tetszett neki a színésznő játéka a 2007-es Rocket Science című filmben. Ha Kendrick nem vállalta volna a feladatot, felmerült még tartaléknak Elliot Page és Emily Blunt neve is.

6. Jason és Ivan Reitman a filmtörténelem második olyan apa-fiú producerpárosa, akiket a legjobb filmnek járó Oscar-díjra jelöltek. Az első a Mario Cecchi Gori – Vittorio Cecchi Gori duó volt az 1994-es Neruda postásával.


7.
Az Egek ura esküvőjelenetét a kirúgásokat felsorakoztató képsorokhoz hasonlóan

egy igazi esküvőn rögzítették,

igazi lelkésszel és esküvői zenekarral, és a menetrendet is egy civil esküvőszervező tervezte meg, nem a filmesek. A ceremóniát a lelkes házasulókkal emiatt elejétől a végéig összesen háromszor kellett levezetni, a lagzi során pedig három videós dolgozott a helyszínen, ugyanolyan módszerrel, ahogy a „rendes” esküvői videósok szoktak (azaz nem instruálták a civileket).

8. Jason Reitman társ-forgatókönyvíró-rendező azt mondta, hogy ha George Clooney nem vállalta volna Ryan Bingham szerepét, átírta volna a figurát úgy, hogy azt Steve Martin játssza el – a végeredményt az alkotó olyasminek szánta (volna), mint amilyen az Elveszett jelentés volt Bill Murray életművében.

9. Az American Airlines légitársaságnál valójában nem járnak extra kedvezmények azoknak az utasoknak, akik elérték náluk a 10 millió mérföldes megtett repülőutat, ez a túlzó szám a művészi szabadság szüleménye. Mint a legtöbb cég, úgy az American esetében is az utasoknak elég egymillió mérföldet elérniük ahhoz, hogy speciális juttatásokat kapjanak.

 

Még több George Clooney

Julia Roberts és George Clooney új romkomjának 5 legjobb pillanata

Október 6-án mutatták be a magyar mozik a Beugró a paradicsomba című filmet, Julia Roberts nagy visszatérését a romantikus komédia műfajához. Megnéztük, és kiválogattuk belőle a legemlékezetesebb mozzanatokat.

Tovább


10. A film sajtóvetítésén Jason Reitman elárulta, hogy a forgatókönyv legjobb sorát nem ő, hanem apja és producertársa, Ivan Reitman (mellesleg olyan művek rendezője, mint a Szellemirtók vagy az Ikrek) írta.

Azt sajnos nem volt hajlandó elárulni, hogy melyik volt ez a sor.


(via IMDb)