10 talányos tény, amit tuti nem tudtál A hollóról

Christian Slater és Cameron Diaz lettek volna eredetileg a főszereplők Brandon Lee utolsó filmjében, ami a legelső képregényadaptációk egyike volt. Magyarul A varjú címen kellett volna futnia, de végül A hollóként került mozikba.

1. A holló az egyik legjobb képregényfilm. A The Crow ugyanis eredetileg egy komor hangulatú, fekete-fehér képregénysorozat volt, melyet James O'Barr írt és rajzolt, hogy így próbálja meg feldolgozni a barátnője halálát, melyet egy ittas autóvezető okozott. Az első négy szám 1989-ben a Caliber Comics kiadásában jelent meg (később pedig a Kitchen Sink Press, az Image Comics és IDW Publishing égisze alatt). A képregény főszereplője, a holtából visszatérő Eric már a kezdetek kezdetén a gót szubkultúra ikonikus figurája lett, a filmadaptáció sikere után pedig az egész világ megismerhette a bohócsminkes éjszakai bosszúálló keserédes történetét.

Forrás: Caliber Comics

 

2. Eredetileg fekete-fehér film lett volna A holló. Alex Proyas rendező az egész filmet fekete-fehérben szerette volna leforgatni, hogy ezzel is közelebb álljon az adaptációja az eredeti képregényhez. Csakhogy a Dimension Films stúdió vezetői nem engedték meg neki, hogy efféle rendhagyó megközelítéssel kísérletezzen. Így aztán végül nem Proyas lett az, aki egy kultikus képregényből fekete-fehér nagyvárosi krimit forgatott, hanem Robert Rodriguez, aki Frank Miller Sin Cityjével aratta le a babérokat a nézők és a kritikusok körében 2005-ben.

3. James O'Barr azt szerette volna, ha Johnny Depp alakítja Eric Dravent. De szóba került River Phoenix és Christian Slater neve is, csakhogy egyikük sem vállalta el a szerepet. Végül Bruce Lee fia, Brandon Lee lett a befutó. O'Barr azonban saját bevallása szerint egyáltalán nem volt elragadtatva ettől a produceri döntéstől, mivel ekkoriban még csak az 1991-es Leszámolás Kis-Tokióban című filmben látta Brandon Lee-t, és attól tartott, hogy az ő főszereplésével A holló olyan lesz, mint egy B-kategóriás karatefilm, amit egyenesen a VHS-piacra szántak a mozivászon helyett. Ám amikor először találkozott a forgatáson a tetőtől talpig kisminkelt és fekete cuccokba öltöztetett Lee-vel, aki ráadásul A holló-képregényekből vett idézeteket szavalt a próbán, O'Barr teljesen le lett nyűgözve, és azonnal tudta, hogy a színész a lehető legtökéletesebb választás Eric Draven szerepére.

4. Cameron Diaz lett volna eredetileg Eric Draven szerelme. Az 1994-es A maszk sztárjának azonban nem tetszett a forgatókönyv, így végül Sofia Shinas alakította a filmben Shelly Webstert, akit október 30-án, az Ördög Éjszakáján egy detroiti banda tagjai megerőszakolnak és megölnek, miközben Shelley vőlegényét, Eric Dravent brutális kegyetlenséggel kivégzik. Egy évvel később egy holló száll Eric sírkövére, hogy az értelmetlen halált halt lelkek közül ő lehessen az, aki bosszút állva örök nyugalomra lelhet. Így aztán Eric a sötét erők birodalmából kiszakítva fekete angyalként járja a várost vállán a hollóval, hogy igazságot osszon, és saját fegyvereiket ellenük fordítva halált hozzon mindazokra, akik egy fél évvel korábban barátnőjét és őt lemészárolták...

Forrás: InterCom

 

5. A holló volt Brandon Lee legjobb filmje, de sajnos a legutolsó is. Az 1994-es kultfilm forgatása során ugyanis Lee egy nem megfelelően hatástalanított és megtöltött kellékpisztoly okozta balesetben hasi sérülést szenvedett, és később a kórházban elhunyt. Mivel már csak nyolc nap lett volna hátra a forgatásból, Lee menyasszonya, Eliza Hutton, és az édesanyja, Linda Lee Cadwell is beleegyeztek Alex Proyas rendező döntésébe, hogy a tragédia miatt ne álljon le a munka, fejezzék be a filmet az eredeti terv szerint.

6. Michael Massae-t nagyon megviselte Brandon Lee halála. Ő alakította a Funboy nevű bandatagot, aki rálőtt Eric Dravenre a kellékpisztollyal, és bár nem ő volt a hibás a halálos baleset miatt, a következő egy évben óvatosságból inkább nem vállalt komolyabb szerepet semmilyen filmben (az 1995-ös Hetedikben csak egy kisebb jelenete volt). 2007-ben, 12 évvel a tragédia után Michael Massee egy interjúban arról beszélt, hogy még mindig rémálmai vannak a Brandon Lee-vel történtek miatt. 2016-ban bekövetkezett haláláig Massee saját bevallása szerint egyszer sem volt képes végignézni A hollót.

7. A John Wick-filmek rendezője kaszkadőrként kezdte a karrierjét A hollóban. A filmben a holtából visszatérő és a szerelme gyilkosain bosszút álló Eric Dravent az utoljára felvett jelenetekben Brandon Lee helyett már egyik legjobb barátja, egy fiatal hollywoodi kaszkadőr, Chad Stahelski játszotta el. Ilyen jelenet volt például a tükör előtti sminkelés, vagy amikor Draven a tetőn fut a rendőrök elől. Stahelski azóta igen szép karriert tudhat a magáénak: nemcsak ő lett Keanu Reeves állandó dublőre az 1999-es Mátrix után, de együtt forgatták le a John Wick-trilógiát is.

Eliza Hutton és Brandon Lee 1992-ben (forrás: Time Life Pictures/ DMI / The LIFE Picture Collection via Getty Images)

 

8. A holló forgatása után lett volna Brandon Lee esküvője. Brandon Lee 1990-ben találkozott Eliza Huttonnal, a 20th Century Fox stúdió központjában, Renny Harlin (a Ford Fairlane és a Die Hard 2 rendezője) irodájában, ahol Eliza akkoriban titkárnőként dolgozott Harlinnak. Brandon és Eliza hamarosan össze is költöztek, és 1992 októberében eljegyezték egymást. Az esküvőjüket 1993. április 17-re tűzték ki, amikorra már véget ért volna A holló forgatása.

9. Igazából A varjú címmel kellett volna bemutatni idehaza a filmet. Miközben az Egyesült Államok mozijai már 1994. május 13-án műsorra tűzték A hollót, Magyarországra csak 1994 szeptemberében jutott el. A filmet forgalmazó InterComnál valamiért úgy döntöttek, hogy a The Crow szó szerint fordítása, A varjú nem lesz eléggé nézőcsalogató (pedig a Varjúdombi mesék miatt épp elég félelmetes volt ez a károgó állat is!), jobb lesz inkább átkeresztelni hollóra, hiszen úgyis ez a bús, fekete madár szerepel Edgar Allan Poe legismertebb versében is.

10. A Filmvilág kurtán-furcsán dicsérte 1994-ben A hollót. Tamás Amaryllis nyúlfarknyi cikkében, ami a patinás mozgóképművészeti magazin Láttuk még rovatában jelent meg, lényegében mindenről szó esik sátánista szertartástól kezdve Hamvas Bélán át Bruce Lee-ig, csak épp arról nem, jó film volt-e a recenzió tárgya...

Szomorú szenzáció köríti A holló bemutatóját szerte a világon: forgatása közben lelte halálát Brandon Lee, a kung fu-fejedelem Bruce Lee fia. Mintha A holló forgatókönyvírói nemcsak egy ősi legenda nyomán, hanem Brandon Lee karmáját megsejtve fundálták volna ki a történetet. A zaklatott, sátánista szertartást idéző képek az Ördög éjszakáján visszatért halott lélekről, a Bosszú Angyaláról csak fokozzák rosszérzéseinket. A holló gigantikus klipjében férfidúvadak hörögnek, vicsorognak, nyekkennek, aprítják és ritkítják egymást a pirotechnikai bravúrdíszletek közt. »A század vége az állatemberé« – jósolta Hamvas Béla, s e jóslata beigazolódni látszik. Ahogy a harcművészet tragikus sorsú gondolkodójának és fiának »sötét hatalmaktól való megkísértettsége« is magánéletük fátumának tűnik. Brandon éppoly otthonosan mozog apja szellemi örökében, mint a pusztulás, pusztítás rejtelmes misztériumvilágában. Lee-hívők bizonyára azt is felfedezik majd, hogy hasonló mezben alakít itt, mint Bruce A sárkány közbelépben. S természetesen ebben a borzasztóan kimódolt őrületben is van öt zseniális másodperc: amikor Brandon óriási griffmadárként kering az égő házak felett. De hát ettől még a holló nem békegalamb, s a sorsot meg lehet kísérteni… De csak »itt, most az egyszer, és soha többé«.