A simlis és a szende (eredeti cím: Moonlighting) egy 1985-ben indult amerikai krimisorozat, ami öt évadot és összesen 67 epizódot élt meg – megújította a műfajt, és „megcsinálta” Bruce Willis karrierjét.

A sorozatot Glenn Gordon Caron, a hasonló, de kevésbé felkapott Remington Steele egyik ötletgazdája és producere készítette, miután megkereste az ABC ügyvezetője. Lewis H. Erlichtnek ugyanis tetszett az a munka, amelyet Caron a Taxival és a Remington Steele-lel végzett, és olyan detektívsorozatot szeretett volna, amelynek egy nagy sztár a főszereplője, aki megszólítja és bevonzza a közönséget. „Mit szólsz, ha ez egy románc lesz?" – kérdezte Caron, mire Erlicht azt válaszolta:

Nem érdekel, mi az, ha kapok egy detektíves sorozatot"

Caron élt az így felkínált lehetőséggel – poénból később behozta vendégszereplőnek Pierce Brosnant a Remingtonból –, és egy rendkívül kreatív alkotói folyamatot vezetett be, teli kikacsintásokkal, illetve műfajok és hangnemek ütköztetésével. Tulajdonképpen megteremtette a tévés „dramedy” műfaját – a drámai-vígjátékot, egy olyan stílust, ahol a humor és a komoly tartalom egyenlő vagy közel azonos egyensúlyba kerül a történetmesélés során, de ide került még egy kis misztérium meg fantasy is, mikor mi jött, de erről majd később.

Ennek a kreativitásnak köszönhette a sorozat, hogy az Amerikai Rendezők Céhe 50 éves története során először jelölt egy alkotást a legjobb dráma és a legjobb vígjáték kategóriában ugyanabban az évben – tették ezt először 1985-ben, majd 1986-ban.  Caron később elárulta, hogy a sorozat ihletője konkrétan egy Shakespeare-darab, A makrancos hölgy előadása volt, amelyet a Central Parkban látott Meryl Streep és Raúl Julia főszereplésével. Erről a harmadik évadban meg is emlékezett egy paródiával A makrancos (Atomic Shakespeare) címmel.

Mire 50 oldalt írt a show pilotjához, Caron rájött, hogy Maddie szerepét Cybill Shepherdnek írja – aki egykor ugyancsak volt szépségkirálynő, 1966-ban megnyerte a Miss Teenage America címet –, és szintén sikeres modell volt, mint az általa eljátszott Maddison Hayes. Miután a színésznő elolvasta a forgatókönyvet, rögtön igent mondott, és amikor először találkozott Caronnal és Jay Daniel producerrel, megjegyezte, hogy a sorozat hangneme Howard Hawks vígjátékaira emlékezteti. Mivel a két férfinak fogalma sem volt, miről beszél,

a Huszadik századot, a Párducbébit és A nagy sztorit, hogy lássák, mitől is működtek ott olyan jól az egymást átfedő párbeszédek, a karakterek közötti dinamika. Caronék vevők voltak az elképzelésre, és egy héttel a pilot epizód forgatása előtt a stáb megnézte a Párducbébit és A nagy sztorit egy nekik kibérelt moziban.

A karaktereket egy kétórás pilot epizódban mutatták be: a történet úgy kezdődik, hogy Maddie Hayes, egykori sikeres modell csődbe jut, miután könyvelője ellopja minden pénzét. Több csődbe jutott vállalkozása maradt, amelyeket korábban csak azért tartottak fenn, hogy leírhassák az adójából, és ezek egyike a City of Angels Detective Agency, amelyet a talán túlságosan is laza David Addison irányít. David ráveszi Maddie-t, hogy tartsa meg az üzletet, és vezesse azt az üzleti partnereként, a céget Blue Moon Nyomozóirodára keresztelve át, hiszen Maddie modellként leginkább a Blue Moon nevű sampongyár „arcaként” volt ismert. ez aztán visszatérő poén lesz, mert Maddie-t rendszerint „a Blue Moon samponos lányként” ismerték fel.

Ehhez persze nem csak Shephard kellett – akinek a karrierje a nagyszerű Taxisofőr (1976) után jókora gödörben volt –, hanem egy teljesen ismeretlen színész is. Bruce Willist rengeteg jelentkező közül választották ki David Addison szerepére: állítólag nagyjából 3 ezer színészt hallgattak meg, akik közül ő volt az utolsó. Az ABC csatorna és Cybill Shepherd egyébként eredetileg egy másik színészt, Harley Ventont akarták kiválasztani, de Glenn Gordon Caron ragaszkodott az akkor még ismeretlennek számító Willishez. Ebből aztán lettek is feszültségek. A sorozat újításai és kreatív megoldásai részben szükségből születtek, a klasszikus, a Remington Steele-ből átemelt férfi-nő páros által vezetett nyomozóiroda kalandjaiban véges mennyiségű alapanyag volt, így gyakran improvizáltak.

A második évadban már előfordult, hogy a szereplők egy órával a kezdés előtt kapták meg a szövegüket, így mindenféle trükkel igyekeztek feldobni a jelenetet. A karakterek gyakran szóltak ki a nézőkhöz, sőt, sokszor léptek ki szerepükből, a csatornát, a sorozatot vagy éppen a forgatókönyvírókat emlegetve. Voltak álomjelenetek, és sokszor éltek az ún. cold open módszerrel, ami egyfajta "in medias res" technika, ahol a főcím előtt a történet közepébe csöppenünk. A lényege: a nézőt a főcím után is a képernyő elé szögezze, amire olyan nagy neveket hoztak be, mint Orson Welles – akinek ez volt élete utolsó szereplése  –, de az is előfordult a vége felé, hogy a cselekmény alatt rendezték át a díszletet. Ez sokáig játékosságot hozott a forgatásba, aztán már feszültséget.

Caron a harmadik évad után úgy döntött, távozik a sorozatból. Az okok: kaotikus gyártási folyamatok és Cybill Shepherd. A színésznő nem csak Caronnal nem jött ki a forgatáson: Bruce Willisszel is nagyon rossz volt a viszonyuk, amiben Willis is ludas volt. Amikor 1988-ban kijött a Drágán add az életed!, mozisztár lett belőle, akinek már derogált, hogy csak második a neve a stáblistán, ezenkívül azzal is folyton macerálta Shepherdet, hogy miatta csúsznak annyit a forgatással, pedig többnyire pont ő lógott el.

így már ő is kifelé kacsintgatott, ezért 1989-ben lehúzták a rolót. A két állandó mellékszereplőt, az Agnes nevű recepcióst játszó Allyce Beasley és a Herbert nevű mindenest, később nyomozótársat alakító Curtis Armstrong feje felől pedig konkrétan elbontották a díszletet az utolsó részben.

A simlis és a szendében rendkívül fontos szerepet kapott a zene. A főcímdalt a jazzénekes Al Jarreau írta és adta elő. Sláger is lett belőle, és folyamatosan léptek fel a sorozatban zenészek, gyakran önmagukat alakítva, még gyakrabban zenélve. Ilyen volt a The Temptations, Ray Charles vagy David Patrick Kelly – ami akkor jót tett a szériának, később viszont komoly problémát vetett fel. Ezért van ugyanis, hogy a nem érhető el egyik streamszolgáltató felületén sem, pedig van egy pár. Ennek jogi akadályai vannak. Egész pontosan arról van szó, hogy akkoriban, mikor megvásároltak egy dalt a sorozathoz, nem gondoltak arra, hogy későbbi felhasználásra is lekössék azt. Hiszen nem is tudtak arról, hogy lesz majd DVD, Blu-ray meg stream. Ahhoz, hogy most egy streamfelületen megjelenjen A simlis és a szende az eredeti zenékkel, az összes elhangzó szám jogát újra kell tárgyalni – és újra kell fizetni értük. A sorozat jogai amúgy a Disney-nél vannak, ám ott úgy tűnik, nem igazán mutatnak hajlandóságot erre.

A sorozatot Magyarországon először az MTV 1 mutatta be 1993. január 12-én. Később az MTV 2, az AXN Crime és az RTL Klub, valamint a Sorozat+ is műsorra tűzte.