Újra a mozikba kerülnek a régi Terence Hill és Bud Spencer filmek, mi pedig az akut nosztalgiázás mellett összeszedtük a kékszemű, szőke olasz filmsztár életének legizgalmasabb tényeit.
Egy kedves német srác
Velencében született Mario Girotti néven. Vegyész apja, Girolamo Girotti olasz, anyja, Hildegard Thieme német volt, kék szemét és szőke haját is tőle örökölte. A második világháború idején kisgyermekként átélte Drezda nagy bombázását – ők ugyan nem voltak a városban de a nagyon közeli kisvárosban, Lommatzschban éltek, ahol apuka feltehetőleg a náci hadiiparnak dolgozott, de erről többet nem tudunk.
A kis Mario mindkét nyelvet megtanulta, de nyolc éves koráig a német volt a első számú nyelve, az olaszt pedig érezhető akcentussal beszélte, mire 1945-ben a család visszaköltözött Olaszországban. Szülei emlékezése szerint már nyolcévesen pontosan tudta, hogy színész akar lenni, s 12 éves korában már meg is kapta első szerepét. Dino Risi rendező egy úszóversenyen fedezte fel a jó kiállású srácot, s 1951-ben szerepeltette Vakáció a gengszterrel című filmjében.
Ettől kezdve anyjával minden színészválogatásra eljártak, jutalma összesen 27 kisebb szerep lett, mire felfedezték. Érettségi után Rómába ment, ahol a legszínvonalasabb színésziskolákban képezte magát, három évig klasszikus irodalmat is tanult az egyetemen.
Rendes szerepek
1963-ban eljátszhatta első komoly, nagy alakítását Luchino Visconti A párduc című legendás filmjében. 1964-ben Nyugat-Németországba költöztek, ahol akció- és westernfilmben szerepelt, amik között négy Karl May feldolgozás is volt. És ezzel az utóbbi műfajjal futott be igazán Mario – de egészen furcsa okból.
A kor nagy olasz western sztárja ugyanis Franco Nero volt, az ő gázsija azonban jócskán felszaladt és természetesen nem is ért rá mindig. Így aztán az ifjú Mario afféle Nero pótlék volt, amihez jól jött, hogy imád lovagolni, és az évek során igazi lovasguru lett belőle. Az olasz producerek külföldi munkáik során őt keresték meg, ha az „igazi” nem volt elérhető, így játszott egy Django-filmben – ez volt Nero védjegyszerű szerepe -, de a nagy áttörés is valójában beugrás volt.
Az Isten megbocsát, én nem! eredetileg kinézett főszereplője ugyanis a forgatás megkezdése előtt eltörte a lábát, és Hill lépett a helyébe, és itt találkozott mind későbbi szerelmével, mind későbbi nagy partnerével.
Ez a szerelem
Érkeztek megkeresések az Egyesült Államokból is, ám hogy ezeket elfogadhassa, sürgősen meg kellett tanulnia angolul. Feladott hát egy hirdetést, amire egy gyönyörű, szőke lány jelentkezett. Tanár és tanítvány első látásra egymásba szeretett, két hónap múlva örök hűséget esküdtek, és a szép történet úgy szól, hogy az amerikai karrierre készülve változtatta meg nevét – 1976-ben, ugyanakkor, amikor Carlo Pedersoliból Bud Spencer lett -, és felesége családnevét felvéve lett belőle Terence Hill. Csakhogy a nejét Lori Zwicklbauernek hívták, sőt, ő lett később Zwicklbauer-Hill, így a történet kamu, amit a színész publicistái terjesztettek.
A valóságban a producerétől kapott egy listát 20 angolosan csengő névvel és egy nap gondolkodási időt, amik közül végül – állítólag – azért választotta a Terence Hillt, mert annak kezdőbetűi megegyeztek édesanyja nevének kezdőbetüivel. Az viszont tény, hogy feleségével azóta is együtt vannak, kertészkednek, állatokat tartanak, ha épp nincs forgatás. 1969-ben megszületett Jess fiuk, később örökbe fogadtak egy kisfiút, Rosst, aki 17 évesen tragikus autóbalesetben életét vesztette.
Kettecskén
Terence Hill neve sokáig összefonódott a nála 10 évvel idősebb Bud Spencerével, akivel összesen 20 filmet készítettek, mint a most újra bemutatott, 1977-es Bűnvadászokat. Igaz, első két „közös” munkájuk során nem találkoztak, mindketten majdnem hogy statiszták voltak csak, de állítólag előfordult, hogy közösen edzettek, amikor mindketten a Laziónál fociztak – igaz, még az sem biztos, hogy tényleg futballoztak a római klubnál.
Utolsó közös filmjüket közel tíz év kihagyás után, 1994-ben forgatták, amikor ismét összeállt a legendás páros a Bunyó karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem voltak elválaszthatatlan barátok, egyszerűen jó kollégák, de rendkívül eltérő személyiségek voltak.
Bud Spencer ezt úgy jellemezte, hogy míg ő csak egy karakter, addig Hill egy képzett, felkészült színész volt, aki minden jelenetére lelkiismeretesen felkészült, míg ő rendszerint improvizált – megtehette, mert a legtöbb dialógus mindig Hillnek jutott. 2010-ben közösen megkapták az olasz Oscarnak számító David di Donatello-díjat.
Egyedül is...
Bár párosként lettek népszerűek, mint Spencer, mind Hill külön-külön is megállták a helyüket: Terence Hill 1973-ban Henry Fonda oldalán játszott a Nevem: Senki című akcióvígjátékban, amelyet Tonino Valerii rendezett.
Hill, akinek a példaképe Mel Gibson, maga is beállt a kamera mögé, három filmet is rendezett, köztük a Lucky Luke-ot, a Don Camillot és a Bunyó karácsonyig is az ő neve alatt futott. 2009-ben pedig megrendezte és a főszerepet is eljátszotta a Doc West című spagettiwesternben. Idős korára sorozatsztár lett: a 2000-től forgatott Don Matteo-sorozat, amelyben egy életvidám és igazságszerető papot játszik, az egyik legkedveltebb olasz sorozat lett, 2011-től pedig újabb sorozatot forgatott Alpesi őrjárat címen.
Érdekesség, hogy Don Matteo eljátszásakor volt első alkalommal hallható a saját hangján Olaszországban, mivel korábban mindig szinkronizálták.
