Van két dolog, mely egy beszívott zen buddhistából is hajlamos előhozni a mélyen szunnyadó tömeggyilkost: az egyik a hisztérikus kis zöld patkány, aki két YouTube-videó között szezonális akciókról sipákol, a másik, amikor kedvenc színművészeink jól megszokott, makulátlan szinkronhangját különös kegyetlenséggel lecserélik. Ám nagyon-nagyon elvétve akad rá példa, hogy az efféle csere működőképes, sőt néha túl is szárnyalja az eredeti páros szimbiózisát.
Az alábbiakban ezt demonstrálnánk öt példával:
Jim Carrey – Háda János (A kábelbarát)
Sokan ismerik azt a fullasztó élethelyzetet, amikor egy embertársuk egyetlen találkozó után közeli barátjukká avanzsál, és cseppet sem zavarja őket, hogy ez a viszony a legkevésbé sem kölcsönös. Ben Stiller 1996-ban némi médiakritikával átitatott filmet is forgatott erről, melynek első magyar változata akár közfelháborodást is kiválthatott volna. Az Ace Ventura 1-2 és a Dumb és Dumber után ugyanis Kerekes József helyett Háda Jánost hallhattuk Jim Carrey-ként, aki olyannyira jól kapta el a selypítő kényszerhaver, Chip Douglas karakterét, hogy a Kerekes-féle későbbi szinkron már-már lepattant róla.
Bruce Willis – Sörös Sándor (Az utolsó cserkész)
Bruce Willis fénykorát négy motívum fémjelezte: az ún. frizura, a pörköltszaft híján olajfoltos atlétatrikó, a száj sarkában fityegtetett barna Sopianae (vagy ehhez hasonló érszűkület-generátor) és Dörner György magyar hangja. Az utolsó cserkészben viszont Sörös Sándor tökéletesen hozta a nonstop gyógysörözésre ítélt, mérsékelten hebrencs faszagyereket, ám nem ez az egyetlen oka, hogy ez a verzió maradt meg klasszikus szinkronként az örökkévalóságnak. A Dörnerrel készült második verzióban ugyanis a magyar változat munkatársai egy különösen kegyetlen emberkísérletnek tették ki a nézőt: a „FEJ VAGY HAS” szófordulattal kíséreltek meg vérfolyamot fakasztani a hallgatóság füléből, ebbéli törekvésüket pedig egyértelmű siker koronázta.
Woody Allen – Pálfai Péter (Agyament Harry)
Már az elején leszögezhetjük: Woody Allenhez szinkronhangként Kern András az egyetlen életképes opció, minden egyéb kísérlet egy ideális világban betört kirakatokat és lángoló barikádokat eredményezett volna. Legalábbis ez a tézis 1999-ig maradéktalanul megállta a helyét. Egyes városi legendák(?) szerint azonban Kern idővel olyannyira megemelte tarifáit, hogy a forgalmazók kénytelenek voltak alternatív megoldásokhoz folyamodni. Állítólag így került képbe Pálfai Péter is, aki hajszál híján ideálisnak bizonyult a Xanaxot whiskyvel öblögető, neurotikus Harry Block magyar hangjaként. (Mely nem mellesleg kísértetiesen hajazott Woody Allen eredeti orgánumára.) Aztán végül Kern András is beadta a derekát, és lecserélték Pálfai hangsávját.
Nicolas Cage – Csankó Zoltán (Las Vegas, végállomás)
Barackot, imádom a húsos barackot – a mondat, mely a 90-es évek VHS-generációjának örökre a fülébe égett, de említhetnénk az ominózus felszólítást is, mely a nyuszi dobozba való visszahelyezésére irányult. Így lett számunkra Józsa Imre a tökéletes Nicolas Cage, ugyanakkor nem ő volt az egyetlen ebben az évtizedben, aki örök érvényűvé vált a színész szinkronhangjaként. A Las Vegas, végállomásban hősünk már legfeljebb erősen erjedt formában követelt barackot, ugyanakkor Csankó Zoltán orgánumán tette ezt:
Michael Douglas - Harsányi Gábor (Összeomlás)
A Michael Douglas által életre keltett tesztoszteronbölényekhez vagy karót nyelt, öltönyös gennyzsákokhoz aligha illett volna más orgánum, mint egy magabiztosságot sugárzó, maszkulin mély hang, melyen a „rablótámadás!” is hitelesen hangzott volna. Az Összeomlás William Fostere ellenben sok mindennel – pl. a pszichózis megannyi formájával - volt vádolható, csak macsósággal nem. Fosterhez éppen ezért sokkal jobbnak bizonyult Harsányi Gábor hangja, akinek köszönhetően maradéktalanul elhittük, hogy a meghunyászkodó kis hernyónál tényleg elszakadt egy tartórugó, és készen áll rá, hogy elpusztítsa a galaxist.
