8 elválaszthatatlan nyomozópáros a képernyőn

Szeretjük a magányos kopókat, de a detektívpárosokat duplán.

A televízió történetének talán legnépszerűbb szériái a nyomozós sorozatok. Egy krimi minősége pedig – természetesen a rafinált bűnügy mellett – nagyrészt a karizmatikus nyomozón, sőt nyomozópároson múlik. Az utóbbi pedig akkor működik igazán, ha minél különfélébb a két karakter, mi több, egymás ellentétei. Fékek és ellensúlyok jellemzik közös munkájukat, és az eltérő nézőpontok végül egy közös elméletbe torkollanak: ez lesz a bűnügy megoldása. Szokásaik, jellemük is különböző, mégis az idők során összeforrtak, és el se tudnánk képzelni őket külön. Íme a tévétörténelem nyolc ikonikus nyomozópárosa.

 

Dave Starsky és Ken Hutchinson (Starsky és Hutch)

Bár a hetvenes évek második felében futó széria mindössze négy évadot élt meg, ám a páros népszerűsége jócskán túlnőtt a sorozaton. A két nyomozó közül Dave Starsky (Paul Michael Glaser) volt a pedáns, Ken “Hutch” Hutchinson (David Soul) pedig a lazább. A kaliforniai Bay City utcáit járják ikonikus Ford Gran Torinójukkal, ami majdnem olyan ikonikus lett, mint ők. A páros népszerűségének titka, hogy olyan tévézsaruk voltak, akik mindent megtettek azért, hogy megoldják az ügyet. Még a szabályokon is hajlítottak, ami ma már nem nagy dolog, de akkoriban újdonságnak számított a renegát nyomozó karaktere. 2004-ben készült egy filmváltozat Ben Stiller és Owen Wilson főszereplésével, ami szerencsére nem megismételni akarta az eredeti sorozat sikerét, inkább afféle főhajtás volt előtte.


Sonny Crockett és Rico Tubbs (Miami Vice)

Nyolcvanas évek, Florida, és két vagány, sikkes nyomozó, akik nem csak stílust teremtettek, de maguk voltak a stílus. James "Sonny" Crockett (Don Johnson) és Ricardo "Rico" Tubbs (Philip Michael Thomas) a nagyvárosi bűnüldözés harcosai, akik a napfürdőzés és a szörfözés szüneteiben oldották meg a bűnügyeket, szóval az egész széria bitang menő volt. A dögös ruhák és csillogó verdák könnyen kibillenthették volna a dramaturgiát, de a Miami Vice jó érzékkel adagolja a pazar körítést, a humort, és miami alvilág elleni küzdelem feszültségét. 2006-ban Jamie Foxx és Colin Farrell főszereplésével megpróbálták megismételni a bravúrt, de a filmadaptáció akkorát bukott, hogy kritikusok egyenesen azt tanácsolták, hogy aki Miami Vice-t akar nézni, az inkább tekintse meg újra sorozatot.


Andy Sipowicz és Bobby Simone (New York rendőrei)

Steven Bochco 12 évadon át futó rendőrségi drámájában Andy Sipowicz nyomozónak (Dennis Franz) több partnere is volt, de a legemlékezetesebb Bobby Simone  (Jimmy Smits) volt. Az 1993-ban indult sorozat egyik nagy újítása, hogy a nyomozókat nem hibátlan hősöknek ábrázolta. Olyannyira, hogy Sipowicz aztán tobzódott a rossz tulajdonságoktól: egy aljas, szexista, nőgyűlölő karakter, akivel végül kezdeti fenntartásai ellenére Simone mégis képes szót érteni. A páros azért működött remekül, mert Simone türelemmel és együttérzéssel képes volt kibillenteni Sipowicz-ot a korábbi viselkedésmintájából, és kapcsolatuk a kölcsönös tiszteleten alapult. Végül ennek a partnerségnek köszönhetően Sipowicz kicsikét jobb emberré vált. 


Jimmy McNulty és Bunk Moreland (Drót)

Forrás: Duna Tv

 

Volt idő, amikor az HBO még nem arról volt híres, hogy 55 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, hanem olyan sorozatokról, mint a Drót. Az árnyalt, többrétegű karakterekkel dolgozó széria középpontjában James "Jimmy" McNulty (Dominic West) és William "Bunk" Moreland (Wendell Pierce) nyomozók állnak. A nagyvárosi bűnözés mélyvizében senki sem ártatlan, még a rendőrök sem, és ez alól McNulty és Bunk sem kivétel. Bár mindkettőjüket a kötelességtudat és az igazságérzet vezérli, McNulty erkölcsi iránytűje gyakran rossz irányba mutat, és ilyenkor Bunk kénytelen falazni neki, hiszen nem csak partnerek, de jó barátok is. Ez a dinamika teszi kettejüket az egyik legizgalmasabb zsarupárossá. 


Fox Mulder és Dana Scully (X-akták)

Forrás: InterCom

 

Chris Carter szériájának jelentősége nem csak a kilencvenes években érhető tetten, hiszen az X-akták úgy beleette magát a popkultúrába, hogy hatása mindmáig érződik. A paranormális tevékenységek után nyomozó két FBI-ügynök, Fox Mulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) igazi ellentétpár: a hívő és a szkeptikus. Mégis, a két karakter remekül kiegészítette egymást: csipkelődő tréfáik, verbális harcaik és szoros barátságuk végtelenül szerethetővé tette őket. Arról nem is beszélve, hogy gyakran kerültek veszélybe, amiből csak közös erővel jutottak ki. Bár az utólag hozzáfércelt 10. és 11. évad már koránt sem volt olyan sikeres, mint a korábbi szezonok, de például Gillian Anderson karakterének köszönhetően több nő választotta azóta a tudományos pályát. Nem véletlenül hívják a jelenséget Scully-effektusnak.


Olivia Benson és Elliott Stabler (Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály)

A tévétörténelem talán leghűségesebb partnerei, akik közel 300 epizódon keresztül dolgoztak együtt. Ráadásul egy spin-offról beszélünk, ami sikeresebb lett, mint az eredeti sorozat (Esküdt ellenségek), ami elsősorban a széria tematikájának köszönhető. A Különleges ügyosztály emberei ugyanis olyan bűncselekményeket vizsgáltak, mint a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás, a szexuális zaklatás és az idősek bántalmazása. Ehhez jött még a remekül megtalált nyomozópáros, ami szintén hozzájárult a széria népszerűségéhez . Olivia Benson (Mariska Hargitay – jól látod, a színésznő édesapja a magyar származású Hargitay Miklós) és Elliot Stabler (Christopher Meloni) akár a jin és jang, úgy egészítették ki egymást, hogy közös erővel kézre kerítsék New York bűnözőit. Együttérzéssel, empátiával és acélos nyomozói készséggel felvértezve maradandó párost alkottak. 


Jake Peralta és Amy Santiago (Brooklyn 99 - Nemszázas körzet)

Forrás: Screenrush

 

Természetesen a nyomozós sorozatoknak is van könnyedebb, komikus válfaja, melyből kiemelkedik a Brooklyn 99 és annak két rendőrtisztje: Jake Peralta (Andy Samberg) és Amy Santiago (Melissa Fumero). A riválisan romantikázó és romantikusan rivalizáló páros felrúgja a televíziós szabályokat. Bár minden, hosszabb ideig futó rendőrsorozatban, ha páros egy fiú és egy lány, eljátszanak az alkotók a romantikával, és gyakran teremtenek olyan helyzetet, hogy a néző több évadon át szurkol, hogy összejöjjenek, ám ezt mindig késleltetik (emlékezzünk, mikor az X-akták filmben már majdnem összeér Mulder és Scully ajka, de közbeszól egy méh). A végeredmény általában az, hogy mégsem jönnek össze, vagy ha mégis, akkor hamar rádöbbennek, hogy a munkán kívül nem működik a kapcsolatuk. Jack és Amy azonban nem csak egymásba szeretnek, de össze is házasodnak. Pedig ők is ellentétes személyiségek: Amy a komolyabb, szigorú fél, Jake pedig a hanyag, gondtalan, szétszórt figura.


Sherlock Holmes és John Watson (Sherlock)

Forrás: BBC

 

Több televíziós szériát elő lehetne szedni, amiben Conan Doyle híres párosa szerepel, kapásból ott a Sherlock és Watson, melyben ugyan a derék doktor John helyett Joan (Lucy Liu), de kiválóan működik együtt Holmes-al (Jonny Lee Miller), sőt, még segédből kollégává is előlép. Ha egy kicsit távolabbra révedünk, akkor megpillanthatjuk a leginkább kor- és szöveghű Sherlock-adaptációt, a brit Granada Television által 1984 és '94 közt sugárzott sorozatot, melyben Jeremy Brett alakította a deduktív detektívet, Watsont pedig kezdetben David Burke, majd Edward Hardwicke. Ebből is látszik, hogy bármennyire zseniális a Brett-féle Sherlock Holmes széria, igazán nincs meg a kémia a két karakter közt, pláne, hogy egy színészcserén is átestek. De 2023-ban talán a legismertebb és legmarkánsabb a BBC Sherlock című sorozata, melyben Benedict Cumberbatch látható Holmes, és Martin Freeman Watson szerepében. A párost remekül ültették át a 21. századba: a zseniális, zárkózott és manipulatív Holmes és a lakmuszpapírként funkcionáló, alázatos, készséges és hűséges Watson szintén ellentétei egymásnak, ám hamar olyan megingathatatlan kötelék alakul ki köztük, ami az egész sorozat egyik legerősebb motorja. Ez sokban köszönhető Cumberbatch és Freeman játékának, valamint a két színész közti kémiának. 

(via Looper)