Gyermekkorában zongorázni és balettozni tanult. Elvégezte a Balettintézetet, majd 1991 és 1995 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A diploma megszerzése után az Újszínház társulatához szerződött. A színház mellett filmekben is szerepelt, igazán ezekben vált híressé. 17 évesen debütált, a Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című tévéjátékban. Első nagyjátékfilmjét, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című filmet 1993-ban készítette el. Az első igazán komoly sikert a Pannon töredék hozta meg számára. Feltűnt jó néhány magyar és nemzetközi filmben is. Egy Oscar-jelöléssel is büszkélkedhet, az Egy nap története című magyar rövidfilm révén. Ma szabadúszó. Keresett színésznőnek számít Európában és Amerikában egyaránt.
Személy
Marozsán Erika
- 2024
- 2018
- 2018
- 2015
-
2014
Egy nyár Magyarországon színész színész (német romantikus film, 90 perc, 2014)
-
Film4:
- péntek (szept. 27.) 04:55
-
Film4:
- 2012
- 2012
- 2011
- 2007
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2003
- 2003
- 2003
- 2002
- 2002
- 2002
- 2002
- 2002
- 2000
- 1999
- 1999
- 1999
- 1999
-
1998
Szerelem est: Három szerelem - Szép E.: Félkesztyű, Molnár F.: Az utolsó előtti csata, Móricz Zs.: Fehér selyemben színész színész (72 perc, 1998)
- 1998
- 1998
- 1998
- 1997
- 1997
- 1996
- 1995
- 1994
- 1993
- 1993
- 1989
-
2007
Keresők színész
-
2000
Vízkereszt, vagy amit akartok színész Bemutató 1999. december 15.
-
2018. szeptember 29.: Paraziták a Paradicsomban – A totális káosz is lehet szórakoztató Mert kár tagadni, a film elmerül a saját maga teremtette káoszban, magával rántva... -
PORT.hu 2016. május 21.: A legszebb magyar színésznők 2. rész A magyar színésznők szépek és izgalmasak, még akkor is, ha nem mindenki ért majd...
Hozzászólások