Manapság amiatt szoktunk panaszkodni, hogy minden klasszikusból folytatás, remake és reboot készül, a mozik pedig tele vannak szuperhősfilmekkel. A 80-as és 90-es éveknek is megvolt a maga divatja: sorra készültek az olyan rajzfilmek, amelyeknek látszólag csak annyi céljuk volt, hogy játékokat reklámozzanak, míg más produkciók a már létező, PG-13-as és R-besorolású filmeket adaptálták a gyermekközönség számára. Utóbbiakra hozunk most példákat.

Az igazi Szellemirtók (1986)

A folytatásokkal ellentétben az első Szellemirtók (1984) nem akciófilm. Bill Murray és társai inkább hasonlítanak kisvállalkozást indító természetfeletti rovarirtókra, mint szuperhősökre. Ez a „realistább” alapállás, párosulva a film száraz humorával és kissé cinikus hangvételével, nem igazán illik egy gyerekeknek szóló animációs sorozathoz.

Úgy tűnik, ezt a véleményt osztják Az igazi Szellemirtók (The Real Ghostbusters) alkotói is, mert a rajzfilm sokat változtat a forrásanyagon. A Szellemirtók ebben az inkarnációban sokkal inkább a hagyományos hősökhöz hasonlítanak, és a goromba asszisztensük, Janine is boldogan vesz részt a csapat munkájában. Slimer (az első filmben feltűnt zöld, trutyiszerű szellem) itt már a barátjuk és a kabalájuk.

Rambo: The Force of Freedom (1986)

Az 1982-es Rambóban a címszereplő John Rambo még nem hős, hanem poszttraumás stressz szindrómában szenvedő veterán, aki ámokfutásba kezd, miután néhány rendőr rászáll. A film azt próbálja meg illusztrálni, hogy milyen rossz bánásmódban volt részük a vietnámi háború veteránjainak a hazatérésüket követően, és mennyire nehezen tudtak visszailleszkedni a társadalomba.

Ez nem pont az a téma, amit egy szombat reggeli rajzfilmben jól ki lehet fejteni, és az 1986-os  Rambo: The Force of Freedom szerencsére meg sem kísérelte, helyette inkább csak egy olyan G.I. Joe-utánzatként szolgált, amelyben történetesen John Rambo volt a főszereplő. Az addig mindig magányosan mészároló, morózus Rambo egy komplett szuperhőscsapatot kapott maga mellé a gonosz Warhawk tábornok és bűnszervezete, a S.A.V.A.G.E. elleni harcban. A Freedom Force tagja között ott találjuk a jó öreg Trautman ezredest, de hősünket segíti egy K.A.T. fedőnevű ázsiai ügynöknő, egy Turbo nevű autóversenyző, és egy White Dragon nevezetű fehér nindzsa is.

A két évadot megért széria egyik gyártója Andy Vajna és Mario Kassar egykori közös vállalkozása, a Carolco volt. (A sorozatról bővebben itt írtunk.)

Robotzsaru (1988)

Ha valami nem juthatott eszébe a korabeli nézőknek Paul Verhoeven hiperagresszív akciófilmjét látva, akkor az az, hogy „de jó kis rajzfilmet lehetne ebből csinálni.” A rendőrség militarizálását szatirizáló filmben a főszereplőt már a történet elején szitává lövik, hogy aztán kegyetlen gyilkológépet csináljanak belőle. Hogy lehet ezt gyerekmatinében feldolgozni?

A Marvel Action Universe programsorozat részeként, mindössze egy évvel a Robotzsaru premierje után, azaz 1988-ban, mégis bemutatták a RoboCop című animációs tévésorozatot. A film alapsztorijának nagy részét megtartották, de a nyelvezetet finomították és az erőszakból is visszavettek. A félig ember, félig gép, mindenestül zsaru lézerpisztollyal lövöldöző csirkefogók ellen harcolt, és amikor megfázott (!), hű társa, Lewis húslevessel kúrálta. 

Rendőrakadémia (1988)

Papíron a népszerű komédiaszéria nem tűnik rossz választásnak egy animációs adaptációhoz, de ha jobban belegondolunk, már az 1984-es eredetiben is több meztelen jelenet is szerepel, plusz elég sok trágárkodás is. Egyértelmű, hogy a filmet nem gyerekeknek szánták.

Az 1988-ban induló, két évadot megért Rendőrakadémia rajzfilmsorozatnak komoly változtatásokat kell végrehajtania, hogy megpróbáljon gyerekbarátabbá válni. Az egyik módja a fiatalabbak bevonzásának az volt, hogy a hősöknek egy Kingpin nevű maffiavezérrel kell szembenézniük, aki gyanúsan hasonlít a Marvel azonos nevű gonosztevőjére. Plusz egy beszélő rendőrkutyákból álló csapat, a Canine Corps is bekerült a negyedik és az ötödik film között játszódó sorozatba.

Hegylakó (1994)

Ez a francia rajzfilmsorozat azért különleges, mert felfogható az eredeti film folytatásának is. A posztapokaliptikus jövőben járunk, amikor a halhatatlanok már nem gyilkolják egymást, hanem összefogtak, hogy megőrizzék a megcsappant emberiség tudását és bölcsességét. Van azonban egy, Kortan nevű halhatatlan, aki magasról tesz erre a nemes feladatra, és ő továbbra is "a csak egy maradhat" szellemiségét követi - ő öli meg a film főhősét, Connor MacLeodot is. A sorozat a MacLeod-klán utolsó sarját, Quentint teszi meg főszereplővé, tanítója egy Ramirez nevű férfi, persze nem azonos a Sean Connery által játszott karakterrel.

Dumb és Dumber (1995)

Ahogy az angol cím is sugallja, a Dumb és Dumberben (szó szerinti fordításban: Hülye és Hülyébb) a poénok nagy részét az adja, hogy a főszereplők mennyire ostobák. Lloyd és Harry a saját idiotizmusuk miatt abszurdnál abszurdabb helyzetekbe kerülnek, de a hasraesős gegek mellett vannak kifejezetten korhatáros poénok is a filmben.

Az 1995-bem indult Dumb és Dumber animációs sorozat ezeket a problémákat azzal söpri félre, hogy Harry és Lloydot még jobban lebutítja. A párosnak egy Kitty nevű házi hódot is adnak, aki néha a kamerába bámul, csak hogy jelezze, mennyire ostobán viselkedik Harry és Lloyd egy-egy jelenetben. A rajzfilm ennek ellenére nem találta meg a közönségét, mert mindössze 13 epizód után kaszát kapott.

A maszk (1995)

A maszkot az tette különlegessé, hogy a rajzfilmek logikáját és stílusát realistább kontextusban adta vissza, vagyis, hogy Jim Carrey képes volt élő rajzfilmfigurává válni a mimikája és a még gyerekcipőben járó CGI-effektek segítségével. A maszk rajzfilmmé adaptálásával ennek a varázsnak a nagy része odalesz.

Amikor Jim Carrey hirtelen franciává válik, vagy a szíve kiugrik a mellkasából, az egy élőszereplős film esetében formabontó. Amikor azonban ugyanezek a dolgok megtörténnek az 1995-ben indult The Mask: Animated Series-ben, az a rajzfilmek világában a „semmi különös” kategória, hiszen a film éppen a rajzfilmes klisékkel játszott el. Ráadásul a sztori sem volt túl izgalmas (ott folytatódott, ahol a film véget ért), ennek ellenére elkészült 3 évad és 54 epizód, úgyhogy sikertelennek se lehet nevezni az adaptációt.

Ace Ventura - Állati nyomozó (1995)

Az Ace Ventura - Állati nyomozó nem a kilencvenes évek legdurvább vígjátéka, de vannak benne olyan (főként szexuális célzatú) poénok, amelyek nem éppen gyerekbarátok, és ma már szalonképtelennek minősülnek – ahogy erről írtunk külön is.

Az 1995-től 2000-ig futó Ace Ventura: Pet Detective című rajzfilmsorozat nem vesztegeti az időt, hogy egyértelművé tegye, semmiben sem hasonlít a filmhez, hiszen az első epizódban Ace-nek a Mikulás egyik rénszarvasát kell felkutatnia. A rajzfilmben furcsa módon kevesebb a slapstick (fizikai jellegű) humor, inkább az altesti poénokra mentek rá az alkotók, ami nem is olyan meglepő, tekintve, hogy a Family Guy alkotója, Seth MacFarlane is a sorozat írói között volt.

Halálos iramban – Kémfutam (2019)

A Halálos iramban-franchise egyes akciójelenetei önmagukban is eléggé rajzfilmszerűek, ráadásul Vin Dieselék állandóan a „család” fontosságát mantrázzák, ennek ellenére a filmek nem éppen gyerekeknek készültek. Rengeteg az agresszió és a női testeket is erősen szexualizálja a kamera.

Az animációs spin-off, a Netflix által bemutatott Halálos iramban – Kémfutam (2019) gondosan kilúgozza a problémás elemeket. Megtartja a szédítő autós akciójeleneteket és a kémes sztorit, de eltávolítja a korhatáros részeket. A főszerepbe Toretto unokatestvérét, Tonyt teszi, így a sorozat középpontjában továbbra is a család áll. Összesen 6 évad és 52 epizód készült el, vagyis megtalálta a célközönségét a széria.

Via: Ranker