Halottak persze vannak, de amolyan díszletként, a Bőrnyakúak tengerészgyalogos főhőse pedig hiába lett mesterlövész, ha egyszer sem sütheti el a fegyverét.
Az iraki megszállás véres és frusztráló évei után az első iraki háború, vagy ahogy nevezni szokás, az Öböl-háború inkább sétagaloppnak tűnt, a koalíciós erők előbb lebombázták a Kuwaitot elfoglaló iraki erőket, majd páncélos egységeik lerohanták azt, ami még megmaradt. Igaz, nem döntötték meg Szaddam Husszeint, de elérték a kitűzött limitált célokat, és közben minimális veszteségeket szenvedtek, és ennek is jelentős részét az ún. baráti tűz okozta. A győzelem olyan gyors volt, hogy az irgalmatlan mennyiségű ideszállított katona egy részére nem is volt szükség, hiába várták ezt megelőzően hónapokon át, hogy bevetésre kerüljenek. Közéjük tartozott Anthony Swofford is, aki annyit azért látott, hogy élményeiből könyvet írjon, a könyvet pedig nem más filmesítette meg, mint Sam Mendes (Amerikai szépség, A kárhozat útja).
Az önkéntes Anthony (Jake Gyllenhaal) apja Vietnámban harcolt, a nagyapja is katona volt, logikus volt, hogy ezt a pályát választja, és végül a tengerészgyalogságnál kötött ki, ahol a legendás Acéllövedékből (1987) ismert kőkemény alapkiképzésen esik át. Bár a srác nem tűnik igazán jó katonának, őrmestere (Jamie Foxx) meglátja benne a tehetséget, és elvégeztet vele egy mesterlövész tanfolyamot, ami szintén nem leányálom, de Swofford az elsők között végez. Hamarosan megérkezik a hír, hogy Szaddam megtámadta Kuwaitot, az egységet pedig 1990 nyarán Szaúd-Arábiába küldik, hogy felkészüljenek a közelgő invázióra, de egy örökkévalóságnak tűnik, mire megindulnak a szárazföldi hadműveletek. Ekkor végre hősünk osztaga is mozgásba lendül: gyorsan haladnak előre a sivatagban, látják a „halál országútján” cafatokra lőtt iraki konvojokat, felgyújtott olajkutak között haladnak el, majd egy ellenséges repülőtér közelében hősünk és megfigyelője, egyben jó barátja, Troy (Peter Sarsgaard) végre megkapja az áhított tűzparancsot, a célpont pedig egy magas rangú tiszt.
Az átlagos háborús filmből nem derülne ki, de a katonák legfőbb foglalatossága a várakozás – még háború alatt is, a Bőrnyakúak (2005) pedig kissé meglepő módon – de az „irodalmi” alapanyaghoz nyilván hűen – erre épít. A fiatal katonák a szaúdi támaszponton, ahol nincs sem eltávozás, sem nők, sem pia, halálra unják magukat a különböző gyakorlatok és eligazítások között, marhaságokról beszélgetnek, hülyeségeket csinálnak, és a barátnőjük miatt aggódnak, közben rendszeres időközönként könnyítve magukon, ami szintén nem szokott szerepelni egy átlagos háborús filmben. És talán ezzel okozott komoly feltűnést a maga idejében Mendes munkája, igaz, akkor még nem is volt tele a padlás iraki háborús filmekkel – és persze Jake Gyllenhaal alakítása miatt. Ő persze zseniális volt a Donnie Darkóban (2001), de nevezzük azt rétegfilmnek, míg a Bőrnyakúak eljutott mindenhová a világon és Amerikába is.
Eljutott a veterán tengerészgyalogosokhoz is, akik nem igazán szeretik, mert szerintük nem tünteti fel jó színben őket, és sok benne a pontatlanság, nekünk magyaroknak viszont más miatt emlékezetes a film. Merthogy ha kicsi szerepet is, de szerepet kapott benne az amerikai karrierjét egyengető Fenyő Iván egy Pinko becenevű, magyar származású katonát játszva. Állítólag elég sok jelenetet forgattak le vele, de végül a legtöbbet kivágták. A fenti csoportképen azonban ott van, tessék megkeresni!
