A kereskedelmi televíziózás legnagyobb túlélői

A kertévé világa, ahol csak a nézettség számít, nem könnyű terep, így egyik napról a másikra ki lehet hullani belőle. Akadnak azonban olyan túlélők, akik hosszú évek, évtizedek óta, csatornáról csatornára, műsorról műsorra evezve ússzák meg a nagyobb viharokat, és mára kikoptathatatlan részei mindennapjainknak.

Stohl András

A színész-műsorvezető több évtizede úgy van jelen a hazai sztárvilágban, hogy egyszerre nyújt maradandót a legmagasabb művészi szinten a színpadon és a nagyvásznon, olyan darabok és filmek főszereplőjeként, mint a Mephisto vagy az Őrült Nők Ketrece, illetve a Presszó, a Meseautó vagy a Zárójelentés, és kötődik ezer szállal a legkönnyedebb szórakoztatásról gondoskodó kertévés műsorokhoz. 2001-ben nagy port vert fel, hogy a Katona József Színház akkori igazgatója, Zsámbéki Gábor elküldte a színháztól, mert nem látta összeegyeztethetőnek a sztár kétféle tevékenységét.

 

Stohl András Az RTL sztoriban. Forrás: RTL / Sajtóklub


Ezt követően Stohl olyan, adott esetben konkurens csatornáknál futó tévéműsoroknak lett az arca, mint a Való Világ (ahol szinte legendássá vált híres, az időt jelző kézmozdulata),

a Survivor, a Szombat esti láz, a Reggeli, a Csillag születik, a Sztárban Sztár, A Piramis, A Bank, a Dancing with the Stars, a Nicsak, ki vagyok?, a Totem, A Nagy Ő, jelenleg pedig – a Dancing with the Stars új évada mellett – a Párharc.

Ennek megfelelően a TV2 és az RTL Klub sorozataiban is egyaránt szívesen vállal szerepet: ugyanúgy láthattuk az RTL-es Limonádéban és Válótársakban, mint a TV2-es Mintaapákban és a szintén itt futott, rossz emlékű Egyszer volt Budán Bödör Gáspárban.


Ördög Nóra

A hazai celebvilág egyik legszimpatikusabb arca valószínűleg kitartásának köszönheti túlélő státuszát. Ördög ráadásul nem celebként épített karriert magának, hanem a tévés ranglétra alján kezdve több évtizedes munkát követően küzdötte fel magát a csúcsra. A pályát még húszéves gyakornokként kezdte az RTL Klubnál, ahol a Reggeliben asszisztenskedett, majd egészen a műsorvezetésig vitte. Eközben a tévés dolgozott a Mónika show szerkesztőjeként, de sokan szerették a Kölyökklubban is, amit 2003 és 2006 között vezetett. Ördög Nóra azután sem fordított hátat a háttérmunkának, miután nyilvánosságot kapott, így a nevéhez köthető legfontosabb műsoroknak (Szombat esti láz, Csillag születik, X-Faktor) mindig szerkesztő-műsorvezetője volt.

 


A sztár azonban 2014-ben felmondott az RTL-nél, és átszerződött a TV2-höz, ahol azóta is dolgozik (jelenleg az Ázsia Expressz 3. évadát vezeti, jövőre pedig folytatódik a Vigyázat, gyerekkel vagyok! sztárvetélkedő). Mint azt Ördög a Partizánnak, Gulyás Márton műsorának idén márciusban könnyeit nyelve elmesélte,

távozása a korábbi csatornától nem volt feszültségtől mentes:

úgy érezte, méltatlanul bántak vele, kihasználták (annak ellenére, hogy mindig is kettős munkakörben dolgozott, harmadannyit keresett, mint férfi kollégái), szülési szabadsága alatt ráadásul kivették az állományból, és csak egy megalázóan kevés összeget kapott gyesként. A tévés távozását mind Kolosi Péter programigazgató, mind kollégája, Sebestyén Balázs rosszindulatúan kommentálta, így a váltás tényleg nagy trauma lehetett neki, szóval ebben az értelemben is igazi túlélőnek számít. A Partizán adása után az RTL bocsánatot kért Ördög Nórától a bánásmódért, amelyben részesítették.


Hajós András

Hajós András talán a legnagyobb csatornaszédelgő a listánkon, de ez természetesen nem őt minősíti – sokkal inkább arra bizonyíték, hogy az olyan igényesebb, kifinomultabb tartalmakra, mint amilyeneket Hajós szállít, kisebb a kereslet egy kereskedelmi tévé legszélesebb közönségre célzó tömegműsorainál. Az eredetileg zenész, az Emil.RuleZ! frontembere dolgozott az RTL Klubnál (Heti Hetes, Benne leszek a tévében!, Csillag születik, Vacsoracsata, Gyertek át!), a TV2-nél (Magánszám, Az ének iskolája, Sztárban sztár, Kismenők, Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada), a Viasat3-nál (Késő este Hajós Andrással, Ide süss!, A cég hangja), a TV Paprikánál (Legénykonyha) és a Comedy Centralnál is (Készhelyzet). Hajós túlélési képességeire jellemző, hogy 2016-ban mutatták be a SuperTV2-n Dalfutár című műsorát, amit

azután is folytatni tudott, hogy a csatorna elkaszálta: 2019 óta a YouTube-on követhető, és a mai napig stabil és kitartó rajongótábora van.

 


Gáspár Győző

Gáspár Győző évtizedek óta a celebvilág és a kereskedelmi tévézés állócsillaga, ami egészen elképesztő teljesítmény egy olyan cigányellenes társadalomban, mint a magyar. A Romantic együttes egykori frontembere ráadásul teljesen más területről, abszolút kívülállóként pottyant bele a televíziózás világába, ahol azonban olyan nagy sikerrel tudott megtapadni, hogy azóta családtagjai is (felesége, Bea asszony, gyerekeik vagy testvére, Gáspár Zsolt) kertévés celebbé váltak. A celebvilágba való betörést saját bevallása szerint Gáspár Lagzi Lajcsinak köszönheti, aki 1999-ben bevitte Dáridó című műsorába. Országos ismertségre hősünk a saját nevét viselő reality műsorral tett szert, ami az RTL-en 2005 és 2010 között futott.

 

Gáspár Győző és Bea a Győzike show-ban. Forrás: RTL / Sajtóklub


A TV2-től egyébként a sztár állítólag úgy került a másik csatornához, hogy unokatestvére, a megasztáros Gáspár Laci kirúgatta (ennek körülményeit azonban Győzike egyetlen megszólalásában sem tisztázta), és Kolosi Péter, az RTL programigazgatója azonnal lecsapott rá.

Azóta viszont a két nagy kereskedelmi tévé emberei úgy adják-veszik a celebet egymás közt, hogy szinte nincs is olyan sztárreality, amiben ne fordult volna meg,

a Big Brother VIP-tól kezdve a Celeb vagyok, ments ki innen!-en és a Drágám, add az életed!-en át a Vacsoracsatáig vagy a jelenleg is forgó Ázsia expresszig. Gáspár Győzőnek pedig annak ellenére is sikerült megőriznie keresettségét, hogy karrierje azért nem volt mentes a kisebb-nagyobb botrányoktól (2013 októberében a Balassagyarmati Törvényszék adócsalás miatt 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, 2014-ben pedig újfent kirúgta a TV2, mert rátámadt az Édes Élet című műsor egyik női stábtagjára).


Ábel Anita

Stohl Andráshoz hasonlóan Ábel Anita is szerepelt filmekben és a színpadon, de kollégájától eltérően mára ő inkább a kereskedelmi televíziózásban találta meg magát. Mivel

a Szomszédok egykori Julcsijaként már egy egész ország imádta

12 éves korától 12 éven át, feltehetően nem volt olyan nagyon nehéz betörnie a celebvilágba. Kertévés pályafutását Ábel az RTL Klubnál kezdte, ahol a reggeli és a déli beszélgetős műsoroknak volt a műsorvezetője. 2005-ben eljött a csatornától, és a közszolgálati tévé szórakoztató adásaiban tevékenykedett (például a Magyarország, szeretlek!-ben vagy a Krémben).

 

Ábel Anita Horváth Évával a Reggeli - Csak csajokban. Forrás: RTL / Sajtóklub


2012-ben a sztár visszatért az RTL-hez, ahol Hernádi Juditot váltotta a Heti Hetes gárdájában. 2016-ban azonban ismét távozott és a TV2-höz szerződött, ahol olyan műsorai voltak, mint a Sztárban sztár+1 kicsi, A nagy duett, a Drágám, add az életed!, a Nicsak, ki vagyok?, az Activity és az Extrém Activity. A két nagy kereskedelmi és a király televízión kívül Ábel rendszeresen szerepelt a Viasat3-on (ahol Hajós Andrást váltotta az Ide süss! című gasztrovetélkedőben), az ATV-n (A nő háromszor) és a Spektrum Home-on is (ahol Liptai Claudia előtt ő volt a NőComment műsorvezetője).


Jakupcsek Gabriella

Jakupcsek Gabriellának úgy sikerült hosszú évtizedeken át megmaradnia a pályán, hogy mindvégig a minőséget képviselte, vezessen épp bármelyik csatornán bármilyen műsort, így mára igazi intézményévé vált a szakmának. Mindez vélhetően a kimagasló szakmai alapoknak köszönhető: a bölcsészkaron kívül Jakupcsek annak idején elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját is, és a párizsi Nemzetközi Újságíró Iskolában is tanult.

Az újságírói pályát 1990-ben a Magyar Televíziónál kezdte, ahol egészen 1999-ig szerkesztőként, műsorvezetőként és kulturális rovatvezetőként is dolgozott.

A kereskedelmi tévézés világába a szakember 2000-ben a TV2-nél tört be, ahol olyan műsorokat vezetett, mint a Most vagy soha! és a Multimilliomos című kvízműsorok, a Mokka című reggeli műsor, a Vitriol és a Férfisztriptíz című talkshow-k, illetve meglepő módon A nagy fogyás című fogyókúrás reality; de Jakupcsek címmel saját show-ja is volt. 2011-ben Jakupcsek visszatért a közmédiához, amelynek egyik legfontosabb arca lett a Dunán futott Ridiküllel – 2015 decemberében mégis kirúgták, 130 kollégájával együtt, meglehetősen méltatlan körülmények között (amikor a tévés kézhez kapta felmondását, épp mentek a műsor felvételei, így azokat váratlanul fel is kellett függeszteni). 2018 őszétől 2022 nyaráig Jakupcsek Gabriella az ATV műsorvezetője volt, ahol Jakupcsek Plusz, majd Jakupcsek Night címmel vezetett műsort.

 

Forrás: ATV


Tóth Gabi

Tóth Gabi énekesnő a Megasztár második évadában tűnt fel, 2004-ben, a műsor egyik legjobb énekeseként: a tehetségkutató végén a harmadik helyet szerezte meg, egyúttal ő lett a legjobb női versenyző. Pár évvel később a sztár egy másik könnyűzenei programban szerepelt, ezúttal a VIVA A Stábjában, ami a zenecsatorna legnézettebb műsora lett. A 2010-es években az énekesnő szintet lépett, és már több albummal a háta mögött elindult a hivatásos zsűritaggá válás útján. Először csak Malek Miklós mentorsegédje volt az (immár RTL-es) X-Faktor második és harmadik évadában, ahol 2013-ban már mentorként debütált, és 2014-ben is visszatért, 2016-ban pedig ő lett a tehetségkutató győztes mentora, azaz a magyar X-Faktor egyetlen női és egyben legfiatalabb győztes mentora.

 

Tóth Gabi a Szenzációs Négyes promóciós fotóján. Forrás: RTL / Sajtóklub


2015-ben Tóth Gabi egy időre visszaigazolt a TV2-höz, és részt vett a Sztárban sztár című showműsorban – de a művész zsűrizős tevékenysége mellett hosszú éveken keresztül ezenkívül is állandó résztvevője volt a sztárvetélkedőknek (lásd: Hal a tortán, Celeb vagyok, ments ki innen!, Kalandra fal!, Vacsoracsata, Ezek megőrültek!, A nagy duett, Szombat esti láz, Sztárban sztár +1 kicsi, Szenzációs Négyes). Ahogy azt a Sztárban sztár leszek! példája is igazolta,

zsűritagként a sztár nem feltétlenül hozza ugyanazt a szakmai maximumot, mint énekesként.

Énekesi tevékenységére pedig mostanában nagyon rányomja a bélyegét, hogy az egykori dögös rockerlány egyik napról a másikra Kovács Ákos babérjaira tört, és előléptette magát a kormányzat udvari dalnokává, aki csak matyó hímzésben hajlandó énekelni.