Sokak számára "egy tökéletes nap" nem egy testes hulla kiemeléséről szól valahol a bosnyák hegyek között, de ez egy ilyen film, itt ez a feladat, a kihívás és a dilemma is egyben.
1995-ben járunk, történetesen Boszniában, valahol a hegyek között, de ahogy azt a film készítői, köztük a '90-es évek közepe óta aktív spanyol rendező/forgatókönyvíró, Fernando León de Aranoa is többször nyilatkozták, szinte bárhol lehetnénk a Balkánon. A több kisebb-nagyobb, de egyformán véres konfliktusra bontható ún. jugoszláv polgárháború már majdnem véget ér, hála a NATO közbelépésének, bár a lezáráshoz még kellett az Észak-Atlanti Szövetség újabb bombázása négy évvel később, amikor már Koszovóban folyt az etnikai tisztogatás. Vagyis a háború majdnem véget ért, a béke majdnem itt van, a harcok elültek, de mindenhol, mindenkinél fegyver van, mindenhol aknamezők és életveszélyes csapdák leselkednek mindenkire, de leginkább a fegyvertelen civilekre. És persze az ENSZ sokszor tehetetlen, sokat kritizált, de azért mégis ott lévő békefenntartóra és számos civil segélyszervezet önfeláldozó munkásaira.
Egy ilyen, mostanában a hazai politikában oly sokat támadott civilszervezet tagja a kissé lökött hippi B (Tim Robbins) és a fatalista, a rengeteg borzalom hatására cinikussá vált Mambrú (a mindig zseniális Benicio del Toro), akik a szétrombolt helyi infrastruktúra helyreállításán fáradoznak, és akik egy nap különös problémával szembesülnek. Egy bosnyák faluban méretes holttest lebeg egy kút alján. A kövér férfinak az lett a veszte, hogy gyilkosai vele akarták a helyiek ivóvíz-készletét megmérgezni. Bár Mambrúék hamarosan megérkeznek a helyszínre, hogy kihúzzák a hullát, de a kötelük elszakad a súly alatt. Versenyfutás indul az idővel, hogy hőseink, akikhez közben csatlakozik Olga Kurylenko is, megszerezzenek minden szükséges engedélyt (és persze egy strapabíró kötelet) a katonák, a háborún nyerészkedők, a bizalmatlan helyiek és a bürokrácia között lavírozva - mielőtt a hulla megfertőzi a kút vizét. Merthogy ők hivatalosan nem érhetnek a holttesthez, a közelébe sem mehetnek, ám ha a hulla ottmaradt, a kút használhatatlanná válik.
Aranoa, akinek nemrég mutatták be Escobar című, nagy ívű drogdrámáját Javier Bardemmel és Penélope Cruzzal, az Egy tökéletes napban (2015) nem éppen a nagy ívű drámát kereste, pont ellenkezőleg. Abszurd, sokszor jelentéktelen részletekkel, piszlicsáré konfliktusokkal festi meg a lerombolt, csak pár madzaggal összetartott társadalmat, ami a háború után megmaradt, amire valahogy fel kéne építeni valamit, de ahol még egy erős teherbírással rendelkező kötél beszerzése is gigászi feladat, és ahol, ha valaki átlép egy küszöböt, sosem tudhatja, mit talál a házban: oszló hullákat, időzített bombát vagy a nagy büdös semmit. Többnyire az utóbbit, de itt bármi megtörténhet. És bár van egy groteszk humora, a film nem elsősorban vígjáték, sokkal inkább látlelet, és nem is kifejezetten a Balkánról, hanem magáról az emberről, hogy miként változtatja meg a törvénytelenség, a szenvedés és a kilátástalanság – még akkor is, ha mindennek nem elszenvedője, csak tanúja.
