Az egyik legfestőibb spanyol város legsötétebb negyede a szicíliai maffiatörténeteket megszégyenítő bosszúmese helyszíne, és mi lehet „méltóbb” ok a bosszúra, mint egy gyerek elvesztése?
Paco Cabezas Sevillában született, de ki tudja, miért, Spanyolországban csupán egy sikeres filmje volt, az azonos című rövidfilmje alapján készült Neon hús (2010), majd áttette székhelyét Los Angelesbe, ahol meglehetősen sikeres lett. Nagy nevekkel dolgozott az olyan filmjeiben, mint a Tokarev Nicolas Cage-dzsel vagy a Gyilkos Páros Sam Rockwellel és Anna Kendrickkel, de ami még fontosabb, szinte minden menő sorozatban kapott munkát, kezdve a Fear the Walking Deadtől és a The Straintől az Amerikai isteneken és az Into the Badlandsen át a Londoni rémtörténetekig – jelenleg pedig a Los Angeles-i rémtörténeteken dolgozik. Elfoglalt szakember, nyilván teli van a naptárja, de valamiért fontosnak tartotta, hogy hazaruccanjon, és megcsináljon egy filmet odahaza is, mármint Sevillában.
Sevilla gyönyörű város, Andalúzia festői fővárosa, egyetemi város, a sevillai székesegyház a világ legnagyobb gótikus temploma, a körmenetéről híres nagyhét méltán világhírű, 1992-ben világkiállítást rendeztek itt, az idő mindig jó, itt született Velazquez és Mirullo, a város két focicsapata, a Sevilla FC és a Real Betis pedig az első osztályban játszanak. Van azonban a városnak egy sötét oldala, szegénynegyedek, ahová a rendőrök sem szívesen lépnek be, amelyek saját törvényeik szerint működnek. Ilyen helyen játszódik az Ég veled (2019), és innen származik hőse, Juan Santos (Mario Casas), a szélhámos, aki a családja kedvéért jó útra térne, miután feltételesen szabadlábra helyezik. Szerető felesége Triana (Natalia de Molina) várja a börtön előtt, és az elsőáldozására készülő bájos kislánya, Estrella otthon. Az örömteli nap végén azonban hazafelé menet egy másik autó csapódik az övékébe, és a hátsó ülésen fekvő kislányuk életét veszti. Hamarosan kiderül, hogy valakik nem sokkal korábban ugyanezt az autót használták négy román drogdíler kivégzésekor, Juan pedig véres bosszút esküszik, nem is sejti, hogy ezáltal kivel kerül szembe.
Merthogy az Ég veled a helyi maffiacsaládok története. Juan anyja, Maria (Mona Marinez) az egykor legerősebb klán feje, ám Santosékat már rég „üzemen kívül helyezte” két erősebb család, a Fortuna és a Taboa klán, a baleset és a gyilkosságok azonban újra felizzítják a korábbi véres vetélkedést. Eközben a rendőrség is nyomozni kezd az ügyben, ami tovább szítja az indulatokat, egy elszánt nyomozónő (a nagyszerű Ruth Díaz) pedig személyesen is érintetté válik a történetben. Vagyis egyrészt kapunk egy rendkívül intenzív, de a valóságtól elszakadni nem akaró bosszúmesét, másrészt jár ehhez egy, már-már szociológiai pontosságú látlelet a bűnözésről, amihez kapunk még több izgalmas főszereplőt és tragikus sorsot. Ami azért egy elég érdekes keverék…