A visszavonuló Schobert Norbi halhatatlan médiapillanatai

A képernyőfüggőség és a képernyőképtelenség kombinációja Magyarországon olyannyira megszokott jelenség, mint a hortobágyi délibáb. És bár ezen jelenség egyik leghírhedtebb képviselője a napokban jelentette be visszavonulását, erős a gyanúnk, hogy e téren az LGT és az Omega egykori példáját követi majd.

Jelentős különbség azonban, hogy az ő a visszatérésében mérsékelt köszönet lesz. Mindenesetre pár naiv pillanat erejéig vegyük komolyan mondandóját, – ha már korábban sosem tettük – és emlékezzünk meg a táplálkozástudomány Gyurcsok Józsefének méltatlanul elfeledett médiapillanatairól!

Bizonyára létezik rá szakkifejezés a pszichológiában, ami csupán egy hétköznapi szlenggel tudnánk körülírni azt az egyént, aki nem ismeri a magánügy fogalmát, önnön „közügyeit” pedig minden gátlás nélkül a médiafogyasztók arcába tolja. Norbi ugyanakkor tisztában van/volt vele: érdektelen információk áramoltatására a cinkotai HÉV nyugdíjas utazóközönsége is képes, mindez mit sem ér, ha nem társul hozzá legalább minimális szekunder szégyenérzet. Nos, ezúttal ütközésig csavarta a gyalázat potméterét, és dalban mondta el Rékához fűződő érzelmeit. (És közben egy árva kakaskukorékolás sem zavarta meg!)

Az eredeti videót az Amnesty International Táncdal Munkacsoportja minden felületről eltávolíttatta, de Kiss Ádám verziója is szemléletesre sikeredett.

 

A nosztalgiának felbecsülhetetlen hatalma van, például képes elérni, hogy négy vodka-szóda után egykor utált dance-slágerekre szeleteljünk a retródiszkóban. Nem volt ez másként a Be My Lover c. La Bouche-sláger esetében sem. Ekkor azonban érkezett Norbi döngő léptekkel, és egy pár Buffalo-cipő képében roppantotta össze a nosztalgia katicabogarát a Nagy Duett színpadán. Hősünk azonban ezúttal önmagához képest is túllőtt a célon, ugyanis egyetlen énekhang kibocsátása nélkül el tudta volna érni, hogy a címben foglalt „lover” „lavórrá” avanzsáljon és félreérthetetlen funkcióval bírjon.

 

2007 augusztusában a szénhidrátfóbiás Bonnie és Clyde páros összetévesztette a Hajógyári Sziget K-hídját a Story-gála épületének bejáratával. De ha már így alakult, nemcsak, hogy ellopták a show-t a The Killerstől, de habitusukkal indirekt módon a zenekar nevét is elbitorolták.

Tudniillik egy litániára induló taktaharkányi sekrestyés néni nem szörnyülködött volna ennyire látványosan a mai fiatalokon,

sem a 8000(!!!) forintos belépőn. Ugyanakkor az óbudai gyehenna egyben kiváló inspirációnak bizonyult a jól megszokott magvas gondolatokhoz, Schoberthauer Norbert tengermély-filozófus pedig könyörtelenül kifejtette: egy hasonló tömegben ő csupán egy halmaz része, nem pedig nagybetűs egyéniség.

 

Könnyen hihetnénk, hogy az alábbiakban a Ragyogás egyik törölt báli jelenetének lehetünk szemtanúi, amit végül a közismerten szadista hajlamú Stanley Kubrick is túl megrázónak talált. Ám itt csak ugyanaz az álompár látható egy szolid farsangi összejövetelen, mely pár évvel korábban a Sziget látogatóitól féltette gyermekét. Ezt ízlelgessük, ne az Update-sört!