• A film Fellini szülővárosában, Riminiben játszódik, a rendező azonban mindig is tagadta, hogy a sztori önéletrajzi lenne. Azt ugyanakkor elismerte, hogy akadnak hasonlóságok a gyerekkorával.
• Az eredeti helyszín, vagyis Rimini helyett Fellini a legtöbb jelenetet szokásához híven stúdióban vette fel. Danilo Donati díszlet- és jelmeztervező egy egész kisvárost épített fel a Cinecittàban (a híres római filmstúdióban).
• A rendező nem szerette volna, ha gyerekkori ismerősei, barátai esetleg magukra ismertek volna egyes figurákban, ezért szándékosan eltúlozta őket.
• A cselekmény pontos ideje is direkt marad homályban. Az elszórt utalások alapján 1929-re, 1933-ra, 1935-re és 1937-re is lehetne tippelni.
• Fellini a forgatókönyvet földijével, Tonino Guerrával együtt írta, az ő egyik verséből származik a film címe is. Guerra akkoriban már elismert forgatókönyvíró volt, dolgozott többek közt Antonionival, a Taviani fivérekkel, Elio Petrivel és Theo Angelopulosszal is.
• Az Amarcordról annak idején a pályáját kritikusként kezdő Pier Paolo Pasolini is írt kritikát. Szerinte a műnek az Asarcurdem (Emlékezünk) címet kellett volna adni, hiszen egyrészt Guerra és Fellini emlékei keverednek benne, másrészt a művészek magukat az olvasókat is bevonják az emlékezésbe.

• A cím valójában az „emlékezem” („io mi ricordo”) romagnai dialektusú verziójának fonetikus átírása. A helyes írásmód az A m'arcord lenne.
• Titta, akire a nézők Fellini alteregójaként tekintettek, a rendező gyerekkori barátjáról kapta a nevét. A filmet az igazi, felnőve ügyvéddé váló Titta is látta, és elámult azon, hogy a gyerekként gyakran náluk vendégeskedő Fellini milyen pontosan idézte fel a családi miliőt, a szóhasználatot, a konfliktusokat. Szerinte a hatás olyan, mintha a rendező annak idején magnetofonnal járkált volna köztük, hiszen a hősök néha pontosan ugyanazt mondják, mint ami évtizedekkel azelőtt a valóságban is elhangzott.
• Részben valós modellje volt Ninolának is, akivel a rendező a korszak érett nőideálját és az érzékiséget akarta szimbolizálni. Fellini annak idején Rimini filmszínházában, a Fulgorban figyelt fel egy magányosan filmet néző, lefátyolozott hölgyre, aki szüntelenül dohányzott. (A filmben csak a dohányzás maradt meg, a fátyol nem.)
• Az Amarcord-beli Titta szülei Fellini szüleit is felidézik, hiszen éppúgy fiatalon szöktek meg és kötöttek házasságot, mint a rendező édesanyja és édesapja.

• A filmben feltűnik az olasz fasizmus büszkesége, a Rex nevű óriási hajó, ami egy éjszaka kivilágítva úszik el a város közelében. Az igazi Rex 1933 és 1935 között elnyerte a Kék Szalagot a hajók közötti gyorsasági versenyben. A valódi hajó egyszer járt csak a romagnai partok közelében, ráadásul kivilágítatlanul. A filmben látható Rex modellje valójában nem is az igazi hajó volt, hanem az a rajz, amit Winson McKay képregényrajzoló (Fellini egyik kedvence) készített a szintén tragikus sorsú Lusitania nevű hatalmas hajóról.
• Az apa szerepének eljátszásához Fellini először Nereo Rocco fociedzőre gondolt, de még az is eszébe jutott, hogy gyerekkori barátját, az igazi Tittát is felkérhetné. Végül Armando Brancia személyében egy kevésbé ismert színészt választott.
• Az anya szerepére Fellini a nápolyi Pupella Maggiót szerződtette, akit az eltérő dialektus miatt utólag szinkronizálni kellett. Titta szerepét egy pályakezdő venetói színész, Bruno Zanin kapta.
• Ninola szerepére Fellini Sandra Milót képzelte el, aki fontos nőalakokat formált meg 8 és 1/2 (1963), illetve Júlia és a szellemek (1965) című filmjeiben. Az alkotó később azt mondta, hogy Milo akkor már visszavonult, ezért mondott nemet, más források szerint viszont a férje tiltotta meg neki a szereplést. Helyette végül a negyvenkét éves francia Magali Noëlt szerződtették, aki korábban szintén játszott már két Fellini-filmben (Édes élet, Satyricon), és aki egy később kivágott jelenetben még félmeztelenül is hajlandó volt a kamera elé állni.

• 

   

• Bár az Amarcordban a Gary Cooper-féle Kék csillagból (1939) látható egy jelenet, a filmben feltűnő két plakát egy fiktív Gary Cooper-filmet hirdet.
• A trailer eredeti, olasz verzióját Titta narrálja: a családjáról, a barátairól, a hobbijairól és az Amarcord valódi jelentéséről mesél.
• Az alkotást többek közt Woody Allen és Emir Kusturica is az egyik kedvenc filmjeként tartja számon.
• Fellini filmje az első, amit letterbox formátumban adtak ki videólemezen 1984 januárjában. Nyolc hónappal előzte meg a Woody Allen-féle Manhattant.
• A film kétszer is megjárta az Oscar-gálát. 1974-ben a legjobb idegen nyelvű film díját kapta meg, 1975-ben pedig a legjobb rendező és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriákban jelölték. Az Amarcord volt abban az évben az egyetlen film, ami a rendezői mezőnyben igen, de a legjobb filmek között nem versenyzett.
  
  

Via: IMDb / Wikipedia