Amikor apád vesz neked egy filmet! - A Föld után

Will Smith rendes pasas, még azt is elintézte, hogy szépreményű fiacskája egy egész filmet kapjon, hozzá egy neves rendezővel. Arról nem tehet, hogy nem szerették a filmet. Vagy mégis?

Will Smith és kisfia, Jaden nem ekkor dolgoztak először együtt. Apa és fia voltak az egyébként sokat dicsért A boldogság nyomábanban, és Will volt a nem túl fényes A karate kölyök remake egyik producere, ahol sarja Jackie Can tanítványa volt – és nem is karatéztak, hanem kungfuztak benne, de ez már mindegy. Legkomolyabb közös munkájuk, A Föld után egyfajta ajándék volt a srácnak, hiszen Jaden Smith gyakorlatilag egyedüli főszereplője a filmnek, a játékidő 80 százalékában csak őt látjuk, és ha eltekintünk a sci-fi körítéstől, akkor az egész történet az apa-fiú kapcsolatról és a megértésről szól. Ami szép dolog.

A sci-fi körítés egyébként szinte véletlenszerű, Smith először egy olyan történetben gondolkodott, ahol egy apa és fia kempingezni mennek, de autóbalesetet szenvednek, és a fiúnak kell segítséget szereznie sérült apja számára. Kicsit ült az ötleten, beszélt róla pár embernek, majd arra jutott, hogy több is van ebben, mint egy sötét erdő, mire fogta magát, és az egészet több mint ezer évvel odébb helyezte a jövőben. A XXXI. században járunk, egy ökológia katasztrófa miatt az emberiség elhagyta a Földet, amely azóta teljesen elvadult, és új, veszélyes fajok fejlődtek ki rajta. Mégis itt hajt végre kényszerleszállást egy űrhajó, fedélzetén a háborús veterán parancsnokkal és forrófejű fiával. A férfi mindkét lába eltörött, így a fiúra vár a feladat, hogy segítséget szerezzen a veszélyekkel teli, ismeretlen terepen.

Smith nem csak producer volt, de a forgatókönyv megírásában is részt vett, és ő szerezte meg rendezőnek az ekkor karrierje mélypontján lévő M. Night Shyamalant, akitől a hírek szerint a rendezés nagy részét is átvette. Smith, bár rendezőként nem szerepel a stáblistán, felelt a történetért és a színészi játékért, csakis ő foglalkozhatott Jadennel, Shymalan pedig az akciójeleneteket és a látványt intézte. Az utóbbiak egyébként teljesen rendben vannak, ma is vállalhatóak, különösen, hogy az akkor rendkívüli újdonságnak tekintett 4K digitális technikával vettek fel mindent. Az átalakult, elvadult Föld iszonyatosan jól néz ki, a kalandok izgalmasak, és tulajdonképpen sok szempontból igazságtalanul húzták le a filmet, ami 5 jelölésből 3 Arany Málna díjat vihetett haza. A lelkizős rész persze gyenge, és abban is lehet valami, hogy sok szcientológus propagandát nyomtak a sztoriba, és a kis Jaden nem generációjának legjobb színésze, de mégis milyen klassz ajándék lehetett egy egész filmet kapni!