Az 5 legviccesebb átverés a magyar televíziózás történetében

Sebestény Balázs egy milliókat nyerő kamu jósnő segítségével ültette fel Vágó Istvánt, Beleznay Endre béna riporterként táncolt a hazai celebvilág idegein a Friderikusz-féle Meglepő és Mulatságos álinterjúiban.

A magyar televíziózás történetében számos felemelő, megannyi kínos és rengeteg kacagtató pillanat található. Az alábbiakban a kacagásra koncentrálunk és válogatást adunk közte azon 1998 és 2007 közötti átverésekből, amikor tévések tettek lóvá tévéseket, (vagy épp a tévék képernyőin is rendszeresen haknizó hazai celebeket).

1. Beleznay-álinterjú Fekete Lászlóval

Egy egész generáció kollektív emlékezetében maradt meg Friderikusz Sándor Meglepő és Mulatságos című show-ja, azon belül is a legfergetesebb blokk, Beleznay Endre álinterjúi. A műsor 1998-ban futott az RTL Klubon, és az adásba kerülése idején még viszonylag ismeretlen Beleznay zseniálisan megjátszott balfékséggel tett benne úgy, mintha szemüveges-kardigános, teszetosza kezdő tévériporterként dolgozna a keszthelyi Globál TV-nél – ami természetesen a valóságban nem is létezett. A Friderikuszra jellemző ügyes árukapcsolással a Corinthia Aquincum Hotelbe hívott hazai hírességeket a szerepét teljesen profin hozó humorista addig-addig faggatta, amíg az egyre idegesebb celebjeinkben el nem pattant valami... Természetesen Friderikusz gegcsapata előtte az összes „áldozatot” részletesen lekáderezte arra nézvést, mitől pöccen be, sőt, a showman végig fülhallgatón keresztül instruálta a háttérből az álriportert, hogy minél inkább az interjúalanyok idegeire mehessen. A vicces álinterjúk az évek során rendre feltűntek a különféle videómegosztó csatornákon, a saját műsorai szerzői jogai felett rendelkező Friderikusz azonban nemrég úgy döntött, hogy heti adagokban mindegyik részt feltölti a Friderikusz Podcast csatornára. A sort március elején Fekete László megtréfálásával kezdte:

 

2. Beleznay-álinterjú Aczél Endrével

Bár a maga idejében kirobbanó siker volt, Friderikusz Sándor és az RTL Klub belső konfliktusai miatt mindössze egy évig volt műsoron a Meglepő és Mulatságos. A showman 1999-ben botrányos körülmények között távozott a csatornától, állítólag a Meglepő és Mulatságos utolsó adásának kazettáit még az adás napján sem adta le, ami miatt az RTL beperelte, és végül 104 millió forint kifizetésére kötelezte a műsorvezetőt (a showman ekkor igazolt át nagy dérrel-dúrral a konkurens TV2-höz, ahol olyan sikeres produkciók házigazdája volt, mint a Friderikusz, szubjektív, az Osztálytalálkozó vagy a Gyerekszáj, és csak 2012-ben ment vissza az RTL Klubhoz, miután a csatorna felkérte a Legyen Ön is milliomos! új műsorvezetőjének). Az alábbi videó a Meglepő és Mulatságos álinterjúinak második részét tartalmazza, amikor a kardigános Beleznay a korszak sztárújságírójának számító Aczél Endre acélidegeit tette próbára – egyebek között azzal, hogy Chrudinák Alajost jobb riporternek kiáltotta ki.

 

3. Dévényi Tibi bácsit szembesítik a múlttal

Jáksó László 2001 és 2006 között vezette a Kész Átverés show-t. Az egyik legszemetebb húzása ez idő alatt az volt, amikor azzal tréfálta meg mindenki Tibi bácsiját, Dévényi Tibort, hogy szembesítette a Három kívánság egyik időközben felnőtt gyerekszereplőjével, Marcival, aki szegény örök életére tériszonyos és tűzoltófóbiás lett, miután ő ment fel Juszt Lászlóért a Szabadság-híd tetejére (a felvétel valószínűleg 2001-ben készült, mivel Tibi bácsi arról beszél az álinterjúban, hogy 17 éve fut a Három kívánság, csak most épp szünetel – bár igazából 1999 után már nem készültek új részek). Maga Dévényi egyébként így emlékezett vissza pár évvel ezelőtt Juszt László Szabadság-hidas produkciójára és a műsor forgatására a HVG-nek adott nagyinterjújában:

A kívánságok 70 százaléka valós volt, és a maradék 30 százalék sem volt kamu, csak legfeljebb kicsit feltupíroztuk a műsor kedvéért. Például valaki (...) Juszt Lászlóval akart találkozni, mellesleg azt is leírta, hogy tűzoltó akar lenni. Összehoztuk ezt a kettőt: Juszt Lászlót felzavartuk a Szabadság-híd tetejére a Turulhoz, a srácnak onnan kellett mentenie.

 

4. Lilu legendás átverése

Kovalcsik Ildikó – vagy ahogy mindenki ismeri: Lilu –, 2005-ben lett az álnok Jáksó László áldozata, amikor is a Kész Átverés műsorvezetője egy héten belül kétszer is az RTL-es kolléganője kirúgásával tréfálkozott. Ez volt ugyanis az az időszak, amikor Lilu A rettegés foka epizódjainak vadregényes forgatását követően rádiózni kezdett, és rendszeresen szerepelt a Danubius reggeli műsorában. Így aztán Kolosi Péter, az átverésbe cinkosként bevont RTL Klub-programigazgató a saját szemszögéből nézve abszolút hihetően állította az irodájában a szőnyeg szélére Lilut amiatt, hogy lélekben már nem is tévés, hanem rádiós... A Blikk cikke szerint a könnyed mókának induló színjáték olyannyira komolyra sikerült a végén, hogy Lilu „teljesen kiborult,  zokogásban tört ki” és „amikor később kiderült a turpisság, felszólította Jáksót: legalább egy évig ne zaklassa”.

 

5. Vágót is átvágták

Vágó Istvánról régóta köztudott, hogy a Szkeptikus Társaság tagja, és ebbéli minőségében már-már középkori inkvizítorként csap le a média nyilvánosságán keresztül minden homeopátiás gyógyítóra és alufóliasisakos konteóhívőre. Épp ezért volt zseniális húzás a Kész átverés gegcsapatától, amikor eljátszották, hogy egy ezoterikus tanokat hirdető nő ingával és más spirituális hókuszpókuszokkal képes kitalálni a milliókat érő jó választ – pedig csak előre elárulták neki a helyes megfejtéseket. Az átverés pontos időpontja már a múlt ködébe vész, de mivel Sebestyén Balázs 2006 novemberétől 2008 őszéig volt a Kész átverés műsorvezetője, Vágó pedig 2008 februárjában köszönt el a játékmesteri széktől, a felvétel nagy valószínűség szerint 2007-ben készült.