Az egyik legjobb francia vígjátékkal tölthetjük a vasárnap estét

Leadják a tévében a Négybalkezeseket, de itt lesz a Casino és a Van, aki forrón szereti is, hogy csak a klasszikusokat említsük.

A Mars-mentőakció - Viasat3, április 7. vasárnap, 18.50h

A Mars-1 expedíció különös anyagot talál a vörös bolygó felszínén 2020-ban. Egy hirtelen kitört vihar azonban elsöpri őket. Expedíció indul az egyetlen túlélő megmentésére. Vezetője Woody Blake, a tagjai pedig Blake felesége, Terri, a navigátor Phil, valamint Jim McConnell, az első csapat kijelölt vezetője, aki a felesége halála miatt végül nem indult el az útra. Sok probléma és az egyik társuk elvesztése után a Marson megtalálják a túlélőt, aki elmondja, hogy a furcsa anyag valójában egy hatalmas szobor, amely jeleket sugároz. Miután megfejtik azokat, bejutnak a szobor belsejébe, amely minden várakozásukat felülmúlja.

Négybalkezes - Prime, április 7. vasárnap, 19h

Francois Pignon (Pierre Richard) özvegyember egyedül neveli lányát, Jeanne-t. Már régóta munkanélküli, és végső kétségbeesésében elhatározza, hogy kirabol egy bankot. A kétbalkezes férfi azonban elszúrja az akciót, ezért úgy dönt, hogy a biztosabb menekülés érdekében túszt ejt. A kiszemelt áldozat egy börtönből most szabadult nehézfiú, Jean Lucas (Gérard Depardieu), akit bosszant a rabló ügyetlensége, ezért kénytelen maga irányítani az akciót, amikor a rémült rabló véletlenül lábon lövi. És ez még csak a kezdete ennek a fergeteges vígjátéknak.

A sötét lovag - Film+, április 7. vasárnap, 20.30h

Batman (Christian Bale), Gordon felügyelő (Gary Oldman) és a megvesztegethetetlen ügyész, Harvey Dent (Aaron Eckhart) hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen. Önként vállalt feladatukat már-már siker koronázza, ám ekkor megjelenik Joker (Heath Ledger), aki a bűnözők között is rettegett, ravaszabb és veszélyesebb bárkinél. A városban újra a félelem az úr, kitör a káosz, és mindenkit megfertőz a romlottság.

A majmok bolygója - Film Mánia, április 7. vasárnap, 21h

A ma már klasszikusnak számító filmben Charlton Heston szembesül a kegyetlen igazsággal, mely az emberiségre nézve minden borzalomnál rosszabb. Rémálom vagy valóság? Taylor űrhajósnak ezzel a szörnyű kérdéssel kell megbirkóznia, amikor egy időviharba kerülve lezuhan, és foglyul ejti egy gorilla-osztag. Ezen a bolygón felfordult a világ, a majom az uralkodó faj, az emberek pedig, mint az állatok, ketrecekben élnek. Amikor a Csillagszeműre keresztelt Taylorról kiderül, hogy beszéli a nyelvüket, két tudós csimpánz nyíltan szembeszegül a bigott vezetéssel és segít az űrhajósnak a menekülésben.

Casino - AMC, április 7. vasárnap, 21h

Sam "Ász" Rothesteint, a chicagói hazárdjátékost a maffia Las Vegas-ba küldi, hogy átvegye az egyik kaszinó irányítását, amely naponta több millió dolláros hasznot hoz az alvilági szervezetnek. Samnek a rendet és a bevételt kell felügyelnie. Az "Ász" rövid időn belül komoly összeget gyűjt össze, és megismerkedik Gingerrel, a luxus prostival, akivel hamarosan össze is házasodik. A gondok akkor kezdődnek, amikor a városban megjelenik gyermekkori barátja, Nicky Santoro. Brutális történet a pénzről, a szenvedélyről, a kapzsiságról és a beteges ambícióról. A film Nicholas Pileggi regénye alapján egy megtörtént esetet dolgoz fel.

Spíler - AXN, április 7. vasárnap, 21h

Régen minden szélhámos és bérgyilkos tudta, mit illik és mit nem, ám ma már nem tisztelik az öregeket az alvilágban. Amikor egy orosz banda ravaszkodásainak köszönhetően több millió dollár kerül egy kis bőröndbe, a városban minden gyanús alak úgy érzi, hogy eljött az ő ideje. Mind közül a legarcátlanabb One Two (Gerard Butler), aki a csinos könyvelő, Stella (Thandie Newton) és a korrupt politikus (Tom Wilkinson) látszólagos támogatásával hajt rá az adómentes jövedelemre.

Mindenki szereti a bálnákat - SuperTV2, április 7. vasárnap, 21h

Az emberek szívét világszerte rabul ejtő igaz történet alapján készült kalandfilm lenyűgöző történet egy kisvárosi riporterről és egy Greenpeace aktivistáról, akikhez a két rivális nagyhatalom is csatlakozik, hogy megmentsenek egy szürkebálna családot, akiket körbe zárt az északi sarkkör gyorsan szilárduló jege. Az Alaszka északi csúcsán dolgozó helyi riporter, Adam Carlson alig várja, hogy lelépjen valami nagyobb nézettségű hely és állás felé. Ám amikor beüt élete sztorija, a világ jön el őhozzá. Egy olajmágnás, államfők és szenzációéhes újságírók bukkannak fel a fagyos városkában, de aki miatt Adam leginkább aggódik, az Rachel Kramer. A lány nem csak hogy szókimondó környezetvédő, de a volt barátnője is. Az idő egyre fogy, és Rachelnek és Adamnek össze kell hoznia egy különleges szövetséget az eszkimó őslakosok, az olajcégek és az orosz és amerikai hadsereg között, hogy ellentéteiket félretéve segítsenek kiszabadítani a bálnákat. Ahogy a világ figyelme a földgolyó jégsapkája felé irányul, a veszélyeztetett állatok kimenekítése a nemzetek közös ügye lesz, és pillanatnyi enyhülést hoz a hidegháborúban.

Kingsman: A titkos szolgálat -TV2, április 7. vasárnap, 21.15h

Tökit kicsapták az iskolából, munka nélkül tengődik, az anyja lakásában lakik és zűrös életet él. Amikor autólopásért lecsukják, felhívja az apja halála után kapott érmén lévő telefonszámot. Ki is hozza őt a sittről a kifogástalan modorú, angolosan elegáns kém, Harry Hart, akinek annak idején a fiú apja mentette meg az életét. Harry megütközik a srác életmódján, ám lenyűgözi a fiú tehetsége és az intelligenciája, ezért felajánlja neki, hogy jelentkezhet a csapatába, ahol igazi James Bondot faragnak belőle.

A Pusztító - RTL Klub, április 7. vasárnap, 21.35h

Phoenix, Los Angeles legelvetemültebb bűnözője összetűzésbe kerül minden idők legbrutálisabb zsarujával, Spartannal. Bár a harc döntetlennel ér véget, mindketten Kalifornia kirogenikus börtönébe kerülnek, ahol mélyfagyasztott állapotban várják büntetésük végét. 2032-ben azonban a tökéletesen erőszakmentes társadalomban Phoenix kiszabadul és ismét pokoli időszak köszönt a városra, melynek irányítói rövidesen belátják, csak egy ember képes megfékezni a fékevesztett terminátort: a nála is durvább Pusztító.

Bronson - Film Mánia, április 7. vasárnap, 23.20h

Michael Peterson egész életében arról álmodozott, hogy híres lesz. A forrófejű, huszonkét éves srác úgy gondolta, ennek legegyszerűbb módja, ha kirabol egy postahivatalt. Petersont azonban gyorsan elfogták és hét év börtönbüntetésre ítélték. Végül több mint harmincnégy évet töltött rács mögött, ebből harmincat magánzárkában. A hollywoodi sztár, Charles Bronson nevet is itt vette fel. Hírnevét fékezhetetlen természetével, túszejtő akcióival szerezte. Az Egyesült Királyság legerőszakosabb rabjaként tartották számon, aki nemcsak a fegyőrökre, de a társaira nézve is állandó veszélyt jelentett. Átváltozásáról, életéről több könyvet írt.

Van, aki forrón szereti - Prime, április 7. vasárnap, 23.30h

1929. februárjában két munkanélküli muzsikus, Joe és Jerry végső lépésre szánja el magát: jelentkeznek egy női zenekarba! Ám maguk is meglepődnek, amikor női ruhába bújva felvételt nyernek. Csak akkor jönnek rá, hogy megfogták az Isten lábát, amikor felszállnak a vonatra, amellyel az együttes Floridába indul, egy hálókocsiban kell ugyanis tölteniük az éjszakákat a zenekar tucatnyi lánytagjával, akik hamar bizalmukba fogadják az új lányokat... A végső meglepetés azonban még várat magára. Kiderül ugyanis, hogy az énekesnő, Sugar Kane egy igazi bombázó, akibe mindkét nőimitátor halálosan beleszeret. Esélyük azonban vajmi kevés, ugyanis Sugar nem randizik hölgyekkel, de még csak csóró urakkal sem. Joe-nak azonban van már egy terve: lányként Sugar bizalmába férkőzik, két fellépés között viszont átöltözik és gazdag playboynak adja ki magát, aki nagyon is tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy Sugar kedvébe járjon. Jerry-nek eközben egy lelkes udvarlója akad, akit képtelen levakarni magáról.

Kill Bill 2. - Paramount Channel, április 7. vasárnap, 23.35h

A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van.