Nem a Dallas és Bobby Ewing volt az egyetlen példa a televíziózás történetében, amikor egy szeretett sorozathős feltámasztása tragédiába torkollott. Lindával a 2000-es évek elején legalább ennyire bestiálisan bántak el.
A pszichológiai berkekben a Kis Vuk-trauma vélhetőleg már bevett fogalom. Ez azt a jelenséget takarja, amikor filmes csoportok 80-as évekbeli mese- vagy sorozathősöket modernizálnak különös kegyetlenséggel, az élmény hatására pedig a nézők nagy része hónapokon át csak kesztyűsbáb segítségével képes kommunikálni. Bár sokan bizonyára tudatalattijuk legmélyebb bugyrába száműzték, jó húsz évvel ezelőtt Veszprémi Linda is hasonló megrázó restauráció áldozatává vált. Mi pedig terápiás jelleggel (értsd: vegytiszta perverzióból) felidéztük a Linda sorozat hírhedt 2002-es évadának nyitóepizódját.
Silló Sándor rendezőt sok mindennel lehet vádolni, ám azzal nem, hogy ne készítene fel minket idejekorán a közelgő, ötvenpercnyi mentális ketrecharcra.
„Gyilkos tűzgolyók pusztítják el a várost. Meghal, aki hozzáér. Az óceánon át jön valaki – egy nő, aki megállíthatja a halált”
- süvölti az Arany Kényszerzubbony-díjas narrátorhölgy az éterből, miközben a budapesti felhőátvonulást szemléljük gyorsított felvételen. Nem sablonos nyitány, annyi szent, már ezen a ponton kicsit sűrűbben tekingetünk a bárszekrény felé. A megújult főcímből ugyancsak a költséghatékony pszichedelia köszön vissza, mi pedig kollektíven sírjuk vissza a célkeresztet pókhálóként eltakarító Bodrogi Gyulát. Egészen az első perc közepéig, mikor is Veszprémi apuka és Taxis Tomi a reptéren várják Lindát, miközben a Família Kft. legádázabb hagyományait követve elemi erejű ripacskodással próbálják kompenzálni a poénok hiányát.
„A mindfuck-faktor eddig siralmasan alacsony, adjunk hát a népnek!”
- vonja le a rendező a téves következtetést, majd megjelenik Bob a Twin Peaksből, aki – mielőtt a benzinkút aznapi bevételét követelné – hisztérikus bosszút áll az üzlet Chio Chips és BB-üdítőkészletén. (Jegyezzük meg, David Lynch-et valóban hasonló víziók gyötörték volna, ha a transzcendentális meditáció helyett egy vödör csónaklaktól nyeri az ihletet művészetéhez.) Ekkor belép a főhős, és leszereli Bobot, ám ahelyett, hogy gátat vetne a tébolynak és a kérdőjelek zuhatagának, a végletekig fokozza azt. A Babetta és a lerúgott klumpa hiánya és a harci sikoly hiánya felett még hajlamosak lennénk szemet hunyni…
de ki ez a Pumukli-frizurás, beszívott favágónő, aki szavak helyett nemlétező hangyacsápjaival kommunikál?!
A nyugtalanító kérdésekre hamarosan megérkezik a még nyugtalanítóbb válasz: Linda az elmúlt néhány évet Thaiföldön töltötte, ahol a spiritualitás rabjává vált. Ennek hatására pedig szolidan imbecillis lett, de korántsem ő az egyetlen, akinek tudatán bestiális munkát végeztek az elmúlt évtizedek. Béla és Tamás pl. önfeledten él ugyanazon háztartásban, miközben elvileg - a pojácáskodás iránti kollektív vágyat leszámítva - semmi nem indokolja ezt.
Linda eközben a rendőrség hiteles színészi manírok elleni alosztályán találja magát, ahol új felettese közli vele: a benzinkúton őrjöngő félkegyelmű az ő besúgójuk volt, így aztán a rendőrnőnek semminemű jogalapja nem volt ártalmatlanítani őt. A logikai horror után némi anatómiai horror következik, a csoport ugyanis két félbevágott holttesthez igyekszik, akiket vélhetőleg közvetlenül a forgatás előtt hurcoltak el egy általános iskolai biológiaszertárból. A sasszemű halottkém megállapítja, hogy az áldozatokat nem a vonat kaszálta el, ugyanis a közlekedési miniszter ekkoriban sem a semmire kapta a fizetését és a juttatásokat. Majd ádáz nyomozás veszi kezdetét a hiányzó alsótestek után, melyből Lindát annak dacára sem zárják ki, hogy időközben az öngerjesztett katatónia előidézése mellett fotoszintetizálni is megtanult. Mint kiderül, a gyilkosságok hátterében egy újonnan kikísérletezett drog áll, mely gyilkosságra kényszeríti a szerhasználókat.
Azonban még a legharcedzettebb psziché befogadóképessége is véges, így további spoilerezéstől már csak ezen egyszerű okból is eltekintenénk.
