Belsőfül-gyulladás ajándékba - karácsonyi Diridáré a Budapest TV-n

A Budapest TV ünnepi mulatós műsorai olyanok voltak, mint a zárlatos karácsonyfaizzó: az érzékenyebb nézők huzamosabb bámulásától könnyen epilepsziás rohamot kaphattak. Mi azonban az ünnepi önfeláldozás jegyében belenéztünk a Diridáré című mulatós műsor egy régebbi, karácsonyi kiadásába.

Talán nem okozunk túl nagy meglepetést az alábbi spoilerrel: míg a kis Jézus aranyat, tömjént és mirhát kapott a napkeleti bölcsektől, mi fülsipolyt, szürkehályogot és agyhúgykövet Mercikétől és sztárvendégeitől. Lássuk hát, minek lehetünk szem- és fültanúi a következő két órában:

A műsorvezető- és művésznő hosszú másodpercekig tátog a mikrofonba, mint egy sziámi harcoshal. Balszerencsénkre a technikus közben kiszabadul abból a szarkofágból, melynek ajtaját tavaly ilyenkor zárta magára.

0.15 - Mulatós Kata rózsaszín pillecukrot szót szívünk Disney-őzikéinek etetőjébe, akik azzal a lendülettel el is pusztulnak diabéteszben. Az idillt a végletekig fokozza a szintis bácsi bűbájos mosolya.

4.40 - LL Sztár Laci a betlehemi istállóból egyenesen a Bütykös Bögöly resti lámpaernyőinek légypapírjára repít minket. A produkcióhoz a 2013-as ráckevei Jennifer Lopez-hasonmásverseny 23. helyezettje asszisztál.

8.16 - A szimplán Tomi névre hallgató előadóművész, aki eddig szorgosan porolgatta a kongákat – mély sérelmünkre – dalra fakad: mentségére szóljon, hogy egy mélységesen autentikus karácsonyi dallal, a Létezem c. R-GO-szerzeménnyel veri le a csúcsdíszt a művészet mamutfenyőjéről. A Diridáré magasan legerőteljesebb momentuma, mielőtt folytatjuk, locsolunk némi kis rumpuncsot az agyhártyánkra.

12.55 - A fiatal művészembert megtréfálta a GPS, így a Budapest Jazz Klub helyett a Budapest TV színpadán kötött ki. Kétségtelenül képzett énekessel van dolgunk, csoda, hogy nem verték le a veséjét egy rőf medvekolbásszal. Mindenesetre nem gondolnánk, hogy ez a talpaspoharas, édesbús szalonjazz javítja majd a karácsonyi öngyilkossági statisztikákat.

16.55 - Az előbb képzett énekest emlegettünk, jöjjön hát a totális antitézis: Banók Lajos a muzikális tolmács, aki a zene nyelvére fordítja le az idegbecsípődést és a prosztatamegnagyobbodást. Ha ilyen hangokat énekelnek bele a karácsonyi menünkbe, a konyhamalac garantáltan füstölni fog.

20.40 - A kötelező mélyinterjút követően Ibike Blue-nál landol a mikrofon, melynek membránja egy percen belül jó eséllyel magára vállalja a Kennedy-gyilkosságot. De legalább a szintetizátor hangszíne tökéletesen idomul az énekhanghoz, azaz hajszálnyit sem kíméletlenebb.

22.45 - Ezúttal a műsorvezetőnő tesz kísérletet a hangulati mutatók sztratoszférába röpítésére, ebbéli kísérlete azonban mérsékelt sikert arat. Mindenesetre a produkció étvágygerjesztő hatással bír, ellenállhatatlan kényszert érzünk egy rúd polóniumos bejgli elfogyasztására.

28.00 - Leslito a Fáj, a gyomrom, fáj című örökbecsűvel tesz hatékony lépéseket azért, hogy Magyarországot egyszer az egymillió helyett a hárommillió alkoholista országaként emlegessék. (A műsor nézettsége alapján ugyanis reális esély mutatkozik erre.) Eközben egy komplett magyarnóta-zenekar préselődött a szintetizátorba csak azért, hogy ne kelljen az arcukat adni a produkcióhoz. A rapbetét közben pedig hallani véltük lelki füleinkkel azokat a harsány jajkiáltásokat, melyek Coolio sírjából törtek elő.

32.10 - Ifjabb Lakatos Lászlótól a Csá, csumi, helló című, ugyancsak halmozottan tradicionális karácsonyi szerzeményt kapjuk ajándékba, aminél már csak egy bársonymasnival átkötött antraxos boríték lenne szívhezszólóbb meglepetés.

Eddig bírtuk, köszönjünk a figyelmet, boldog karácsonyt kedves mindannyiuknak!