Az 1970-ben készült Borsalinót még abban az évben 5 millió francia látta. Nem csoda: a sajtó folyton a két sztárról írt, és Delont még egy valódi gyilkossággal kapcsolatban is hírbe hozták.
1. A Borsalino is egy könyvadaptáció
A Borsalino igazi szenzációnak számított 1970-ben, mert egy kasszarobbantó bűnügyi komédia volt Jacques Deray rendezésében, Alain Delon és Jean-Paul Belmondo első közös főszereplésével. A két sztár két bohém gengsztert alakított (François Capellát és Roch Siffredit), akik vállt vállnak vetve szálltak szembe az 1930-as években a marseille-i alvilág humortalan klánfőnökeivel.
A történet alapja két valódi gengszter, Paul Carbone és François Spirito élete volt, erősen eltúlozva és romantizálva.
Carbone és Spirito az 1930-as években gátlástalan és erőszakos módon kaparintotta meg a marseille-i szerencsejátékot és a prostitúciót, majd a kikötő irányítását, a halászatot és a kábítószer-kereskedelmet is. A hozzájuk kötődő gyilkosságokkal, valamint a náci megszállókkal és a Vichy-kormánnyal való kollaborációjukról Eugène Saccomano újságíró 1959-ben írt részletesen a Banditák Marseille-ban című dokumentumregényében – ez képezte az alapját a kezdetben még Carbone és Spirito címen futó filmnek, amelyet végül Alain Delon tanácsára kereszteltek át az elegáns Borsalino-kalapok után Borsalinónak.
2. A könyv írója egyetlen fityinget sem látott a mozis bevételből
1970-ben nem kevesebb mint
5 millió francia tódult a mozikba, hogy láthassa a két szupersztár főszereplésével készült Borsalinót,
ami tetemes hasznot jelentett a jegyeladásokból a producereknek. Eugène Saccomano, a Banditák Marseille-ban szerzője ekkorra már bizonyára keservesen megbánta, hogy a könyvének megfilmesítési jogát fix összegért adta el, mert így egyáltalán nem részesült a film kirobbanó sikerét követő pénzesőből.
3. A film promóciójához egy valódi gyilkosságot is felhasználtak
A Borsalino 1970-es premierje idején még folyamatban volt az egész Franciaországot lázban tartó „Marković-ügy”, amit természetesen a film reklámkampányához is felhasználtak. Alain Delon szerb testőrét, Stevan Markovićot ugyanis 1968-ban meggyilkolták, és a nyomozás során kiderült, hogy Marković magas rangú személyek zsarolásával is foglalatoskodott másodállásban, a testőrködés mellett.
Delonra még a bűnrészesség árnyéka is rávetült, de 1975-re bizonyítékok hiányában az eljárást lezárták,
így hivatalosan ez a gyilkossági ügy máig megoldatlan esetnek számít...
4. A forgatás alatt Belmondo és Delon együtt járták a kocsmákat
A Borsalino forgatása, majd később a premierje idején a francia magazinok folyamatosan arról írtak, hogy Belmondo és Delon nincsenek jóban, sőt,
most kezdődik el majd csak igazán a színészek közötti versengés az első helyért, „Franciaország legnépszerűbb férfi sztárja címért”.
Tény, hogy volt némi feszültség a forgatás végén a két sztár között (lásd alább az 5. pontot), Belmondo viszont később már úgy emlékezett vissza kettejük kapcsolatára, hogy a Borsalino forgatása alatt mindvégig jóban voltak, és semmiféle rivalizálás nem volt közöttük:
Örömmel árulom el, hogy mindig barátok voltunk. Nagyon jó volt együtt forgatni a Borsalinót. Boldogan játszottunk együtt, és meglátogattuk egymást otthon is. Marseille-ben pedig az összes kocsmát bejártuk. Sok közös volt bennünk. Tudta, hogy nem pályázom az ő szerepére, és én is tudtam, hogy ő sem érdekelt az enyémben. Nem voltunk féltékenyek egymásra.
5. Belmondo beperelte Delont a moziplakát miatt
Belmondo és Delon népszerűsége az egekbe emelkedett a Borsalinóval – de ebben közrejátszott az is, hogy egy kisebb purparlé támadt köztük a premier idején. Belmondo ugyanis eleve csak úgy volt hajlandó aláírni a filmhez, ha a forgatáson és a reklámkampányban is ugyanúgy bánnak vele, mint Delonnal. Delon azonban úgy gondolta, hogy a film moziplakátjának tetején mint társproducer is feltünteti a nevét,
azaz Delon neve kétszer szerepelt a posztereken, míg Belmondóé csak egyszer, így Belmondo beperelte a barátját, és az ügy a bíróság elé került,
ahol végül Belmondónak adtak igazat. A nézeteltérés egy időre eltávolította a két sztárt egymástól, de nem szított gyűlöletet közöttük. Évekkel később Delon újságírói kérdésre már azt válaszolta, olyannyira nincs harag köztük, hogy újabb közös filmet sem tart elképzelhetetlennek:
Nem vagyok haragban Belmondóval. Huszonhét éve egy úton haladunk, s azóta is megvagyunk. A lehető legjobb viszonyban. Ha úgy hozza a sors, hogy együtt kell filmeznünk, megcsináljuk.
A nagy találkozó végül összejött, de csak 1998-ban: ekkor álltak ismét közösen kamera elé a Két apának mennyi a fele? című filmben.
6. Friderikusz médiatörténelmet csinált a közös Belmondo–Delon-interjúval
A hazai televíziózás doyenje ugyanis már 1997-ben,
kereken egy évvel a Két apának mennyi a fele? premierje előtt leültette egymás mellé a Friderikusz Show-ban Belmondót és Delont!
Az adás most is visszanézhető a Friderikusz Podcast Youtube-csatornáján, ahová az alábbi kommentárral került fel a 106 ezres nézettségnél járó archív videó:
Nem kevés szervező munka előzte meg a világraszóló eseményt, azt, hogy 1997 szeptemberében egyszerre érkezett Budapestre, a Friderikusz Show meghívására a francia és az európai film két óriása, Alain Delon és Jean Paul Belmondo. A jelenlétüknek az adott külön nyomatékot, hogy azt megelőzően 27 éve nem álltak együtt egy színpadon. Éppen ezért a francia és az európai sajtó nagyon nagy számban képviseltette magát a show felvételén: 72 tévé- és rádiócsatorna, valamint újság fotósai, riporterei szorultak be a Magyar Televízió 8-as stúdiójába, ahol a beszélgetést rögzítették.
7. Mit írt anno a Borsalinóról a Filmvilág?
Friderikusz nem véletlenül tudott még 1997-ben is nagy nézettséget csinálni Belmondo és Delon Magyarországra hívásával: a két francia sztár óriási népszerűségnek örvendett idehaza a '80-as években. A filmjeiket ugyanis rendre sokéves lemaradással mutatták be a magyar mozik, így a Filmvilág a Borsalinóról is csak az 1983/10-es számban közölt kritikát Ardai Zoltán tollából a Láttuk még rovatban, ahol a szerző nem volt túlságosan elájulva a Belmondo-Delon-párost túlstilizált „éppen-gengszterfilmjétől”:
Könnyed nagyvonalúsággal szórakoztat, de ebbéli törekvésében már a forgatókönyv is a kelleténél többet épít a két színész-aura sikamlós egyensúlyi játékára, s a kelleténél kevesebbet az alárendelt történet saját sodrására. (...) a leszámolási jelenetek dinamikájától a fényképezésen át a kellékezésig jó értelemben vett amerikai fajta látványosság a Borsalino. A „franciásítás”, a sztori-szerkezet parodisztikus fellazítása, ellenpontozva némi bizsergető, vérszagú érzelmességgel, ezúttal inkább gyengíti az összhatást.
8. Egy ismert pornósztárnak is ez a kedvenc filmje
És még egy érdekesség a végére: Rocco Siffredinek, az ismert olasz felnőttfilmes sztárnak bevallottan a Borsalino a kedvenc filmje, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Alain Delon karaktere, Roch Siffredi után választotta magának ezt a pornós művésznevet (eredetileg ugyanis Rocco Antonio Tano néven anyakönyvezték).
