Dolgozni kellett a ValóVilág 12-ben, de volt sztriptíz is

VV Giada kiakadt a kötelező Villameló miatt, VV Noémi nem akart vetkőzős táncot lejteni a többi lánnyal.

Fokozódnak az izgalmak a Való Világ 12 villájában, nem is akárhogyan: az RTL nemrég feltámasztott reality show-jában kezdetét vette a Villameló hete.

Kissé meg is lepődtek a villalakók, hogy itt bizony néha dolgozni is kell, nincs egész nap heverészés meg cigizgetés a medence mellett!

Egy kintről érkezett szaki útmutatásai alapján ugyanis többek között karkötőket kellett készíteniük, amit ha jól csináltak (tehát nem termeltek sok selejtet), növelhették az eredetileg 36 millió forintos nyereményalapot, ami persze azóta már kevesebb a különféle bénázások és sunyiskodások miatt.

 

Forrás: RTL

 

Eleinte minden flottul ment, VV Giadánál azonban egyszer csak elpattant valami, és látványosan kiakadt a munka miatt:

Kezdek idegbeteg lenni!

Később a VV villa lányai két csapatra válva mutatták meg, hogy milyen az, amikor táncra perdülnek, és sztriptízshow-t rögtönöznek, ahol a fiúknak kell megszavaznia, ki riszálja magát a legerotikusabban. 

Forrás: RTL

 

 Több lánynak ezzel láthatóan nem volt problémája, VV Noémi azonban a produkció kellős közepén váratlanul kiszállt a feladatból. A riportszobában később elmondta:

...bennem is bennem van a szexi oldal, a vadmacska oldal, de nem így. Elfogadtam azt, hogy nekem ez nem megy, ez nem én vagyok, és kiszálltam.

A győztes táncos egyébként végül VV Dorka lett a fiúk szavazata alapján.

(via RTL.hu & RTL+)