Drámával indult A Nagy Ő: Stohl András ezt a lányt szinte azonnal hazaküldte

Tudta, hogy nincs közös jövőjük.

Elstartolt A Nagy Ő új évada, amiben ezúttal Stohl András keresi a szerelmet. Az első adás izgalmasra sikerült, ugyanis egy jelöltet máris hazaküldött, lényegében a beköltözés előtt. Réka csak 21 éves, és ez okozta a legnagyobb problémát a színész-műsorvezető számára.

Amikor kimondtad, hogy 21 éves vagy, akkor azért bennem megállt az ütő. Ezt most tényleg őszintén kérdezem tőled: te el tudod képzelni azt, hogy egy 58 éves férfival élj együtt?

– tette fel a kérdést Stohl András Rékának, amire a lány igennel felelt.

Erre a színész-műsorvezető elmondta neki, hogy neki van egy 32 és egy 27 éves lánya, valamint három másik gyermeke.

Te lennél a mostohaanyjuk?

– kérdezte Stohl, mire Réka azt mondta, hogy nem.

De a TV2 sztárja elmondta azt is, hogy mivel Réka szeretne még a jövőben gyereket, így kettejük között bármilyen kapcsolat elképzelhetetlen, ugyanis ő már nem vágyik erre.

Arra szeretnélek kérni, hogy menj haza, és éld a saját életedet”

– mondta Stohl András.

Kapcsolódó!