Egyetlen szavazást követően ketten is távoztak a Celeb vagyokból

De a Sztárban sztár leszek!-nek is megvolt vasárnap este a maga kiesője.

A túlélőshow szombati adásában azt láthattuk, hogy a dzsungellakó celebek maguk közül Tallós Ritát, Janicsák Vecát és Lengyel Ferencet jelölték meg, így a nézők közülük választhatták ki, ki menjen haza Kolumbiából. A szavazás eredménye vasárnap este az lett, hogy Tallós Rita színésznőnek kellett távoznia. Tallós rajongói (ahogy az összes néző) azzal vigasztalódhattak, hogy Vanda, Merci és Dia egy elég speciális bátorságpróbán fürdőruhára vetkőzve vettek részt, amit szerencsésen teljesítettek is.


De nem Tallós Rita lett egyébként a játék egyetlen kiesője, mivel a nemrégiben utólag beküldött meglepetésvendég, a 14. táborlakó, az identitását a napokban felfedett Bokorember, azaz Zámbó Krisztián rosszul lett a táborban, majd mentő vitte el. Zámbót a kórházból ugyan már kiengedték, de úgy döntött, hogy egészségi állapotára tekintettel inkább nem folytatja a versenyt – ezzel ő lett a Celeb vagyok, ments ki innen! legrövidebb ideig versenyző játékosa.


Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az egyik hét eleji adásban Vadon Jani méltatlan módon bánt a kamerák előtt egy helyi, a műsorba szerepelni hívott kisfiúval, amiért azóta elnézést kért (bár műsorvezetőtársával, Sebestyén Balázzsal együtt utána is poénkodtak azon, hogy a dolgot bepanaszolók nem értik a viccet). Most a Celeb vagyokot sugárzó RTL egy közleményben határolódott el sztárjától, egyúttal ők is bocsánatot kértek. „Az RTL a kiskorúak védelmét különösen fontosnak tartja. Éppen ezért

mi is bocsánatot kérünk Pedritótól,

a szüleitől és a műsor mindazon nézőjétől, aki a jelenetet sérelmesnek érezte” – írták.


Eközben a konkurens csatorna Sztárban sztár leszek! című tehetségkutatójában is felpörögtek az események. A műsor végén idegőrlő percek után kiderült: Molnár Sanyi még bizonyíthat a következő élő show-ban, Oláh Szandra viszont nem folytathatja tovább. Oláh egyébként Pápai Joci versenyzője volt, és Camila Cabellót személyesítette meg produkciójában. További videókat a Sztárban sztár leszek!-ből itt, a Celeb vagyok, ments ki innen!-ből itt láthatunk.


(via RTL, TV2, blikk.hu)