Elképesztően látványos és akciódús előzetes érkezett Ridley Scott sci-fi sorozatához!

A Raised by Wolves A farkas gyermekei címmel, szeptember 4-én, rögtön három epizóddal startol el a magyar HBO-n.

Augusztus elején már kaptunk egy előzetest Ridley Scott Raised by Wolves címen futó, kultgyanús tévésorozatához, amit szinte titokban forgatott le az HBO-nak, miközben éveken át telehaknizta a sajtót azzal, hogy úgy csinálna még Prometheus/Alien-filmeket (csak hát ugye a Fox az Alien: Covenant gyenge bevételei és a Disney-vel való fúzió után inkább nem kért többet Scottból). Alighanem a sci-fi rajongók így jártak a legjobban, mert egy újabb közepes Alien-film helyett egy igencsak ütősnek kinézető sorozatot nézhetünk ősztől! Íme a legfrissebb, elképesztően látványos és akciódús trailer:

A nálunk A farkas gyermekei címmel, szeptember 4-én elstartoló sorozat a nem is olyan távoli jövőben játszódik. Az emberiség kezdi uralma alá hajtani a világegyetemet. A gyarmatosítás korai szakaszában két android történetét követhetjük nyomon, akiknek az a feladata, hogy emberi gyerekeket neveljenek az egyik ismeretlen bolygón. A két androidnak – Apának és Anyának – komoly kihívással kell szembenéznie, amikor a növekvő kolóniát széteséssel fenyegeti egy vallási konfliktus. Az emberek hitének ellenőrzésre nehéz és hálátlan feladat.

Forrás: HBO

 

A szereplőgárdában megtalálható Amanda Collin (Palackposta), Abubakar Salim (Fortitude, Jamestown), Winta McGrath (Aloft, Vörös kutya: A kezdetek), Niamh Algar (The Virtues, Calm With Horses), Jordan Loughran (Beépülve: Az Escobar ügy, Emerald City), Matias Varela (Narcos, Holtpont), Felix Jamieson (Trónok harca, The Ghost), Ethan Hazzard (The Long Song, Damned), Aasiya Shah (Hívják a bábát, Kihantolt bűnök) Ivy Wong (Zsivány egyes: Egy Star Wars-történet, Demóna: A sötétség úrnője) és Travis Fimmel (Vikingek, Warcraft).

Forrás: HBO

 

A sorozat a Scott Free Production gyártásában készült, executive producerei: Ridley Scott, az író és alkotó Aaron Guzikowski, David W. Zucker (Az ember a fellegvárban), Jordan Sheehan (Terror), Adam Kolbrenner (Fogságban) és Mark Huffam (Mentőexpedíció).  Az első két epizódot Ridley Scott rendezte, három további részt a fia, Luke Scott. A sorozat szeptember 4-én indul, magyar felirattal, és a premier napján rögtön 3 epizód lesz elérhető. A szinkronos HBO premier ősszel várható idehaza.