Erőszak, rasszizmus, szexuális bántalmazás - A három hónap múlva esküvő nagy botrányai

Súlyos dolgokra derült fény a TLC realityjéből.

A TLC tévécsatorna egyik zászlóshajója az a Három hónap múlva esküvő, ami pontosan azt tudja, amit a címéből sejteni lehet. Olyan jegyes párok 90 napját mutatja be, akiknek a K-1-es amerikai vízum miatt össze kell házasodniuk a már említett időn belül, különben a külföldről, jellemzően a világ másik végéről érkező menyasszony vagy vőlegény mehet vissza oda, ahonnan jött. Ezek a jellemzően online társkereső oldalakon szövődött szerelmek erősen megkérdőjelezhetők, és nézőként is felmerül a gyanú, hogy az amerikai férjet/feleséget fogó külföldi mennyire az adott emberbe, élete párjába szerelmes, nem pedig a házasságkötéssel együtt járó zöldkártya előnyeit akarja élvezni. 

A sorozat sikerét több évad és megannyi spinoff bizonyítja. Így a nagy számok törvénye szerint - meg úgy ránézésre is - kell, hogy legyen pár botrány a műsor szereplőivel kapcsolatban. 

Kis rasszizmus

Lisa Hamme az a nő, aki nem volt épp a nézők kedvence, ugyanis a műsorban egyértelműen az látszott, hogy nem tiszteli eléggé nigériai párja kulturális hagyományait, meg úgy a férfit általában, hisz azt lehetett látni, hogy egyfolytában panaszkodott, amikor akkori vőlegénye hazájába látogatott. A nézők nem sajnálták a nőhöz hozzámenni készülő Usman Umart sem, akit zöldkártyavadásznak tituláltak. A házasságuk nem tartott egy évig sem. Lisa azzal vádolta férjét, hogy megcsalja. Hogy Usman tényleg házasságtörő lett volna, azt nem tudni, azt viszont igen, mivel a nő és a TLC is beismerte, miután kiszivárgott egy videó a netre -, hogy Lisa az N betűs szót használta Usmanra. Ezt követően a Három hónap múlva esküvő produkcióból kirúgták Lisa Hammet, Usman viszont egy másik nővel is szerepelt a műsorban.

Börtönviselt amerikai férfi orosz feleséget keres

Geoffrey Paschell története a tévében úgy jött le, hogy eleinte próbálta eltitkolni a menyasszonya elől, hogy volt börtönben, de végül elárulta a nagy titkot. Ez volt a sztori. Egy kicsit ki volt fejtve, hogy milyen is volt Geoffrey büntetett előélete, de az biztos, hogy nem volt minden a nézők elé tárva. Ugyanis elég durva lett volna egy olyan ember szerelmi életének beteljesülésének drukkolni, akiről tudni lehet, hogy a 2019-es letartóztatása után 2020-ban a bíróságon emberrablással, családon belüli erőszakkal, vandalizmussal vádolták. Egy volt barátnője azt állította, hogy többször is megerőszakolta. Egy korábbi ex felesége arról mesélt, hogy Geoffrey drogot árult úgy, hogy a közös gyerekeiket használta futárnak. A férfi 13 hónapot volt börtönben. 

Csak véletlen volt, amikor leesett az ágyról, ahogy ágyneműt cserélt

Jason Hitch és Cassia Tavares kapcsolata sem egy tündérmesébe illő, idilli sztori: házasságuk hivatalosan is véget ért. A válást megelőzően történt az, hogy Jason megszorította Cassia kezét, majd durván lelökte az ágyról, aminek elég jól látható nyoma maradt. Mivel a feleség az esettől megijedt és nem érezte magát biztonságban, ezért kihívta a rendőrséget. A helyszínre kiérkezett rendőrök letartóztatták Jasont, mert valahogy nem hitték el neki, hogy a felesége csak a lepedő kicserélése közben egy ügyetlen mozdulatnak köszönhetően esett le véletlenül az ágyról és esett olyan szerencsétlenül, hogy annak nyoma maradt. 

A letartóztatás után Jason nem javult meg, ahogy azt Cassia remélte, sőt, csak rosszabb lett a helyzet. Ezt követően váltak el végül. 

Big Ed a ragadozó

A közönség nagy kedvence, a haját majonézzel ápoló Ed Brown, akit mindenki csak Big Edként ismer, holott pont, hogy nem big, hanem éppen hogy tiny. De persze érthető, hogy ez önirónia. 
A műsorban való szereplése után Big Edről felkerült egy videó a netre. Ebben azt állítja egy nő/lány, hogy a férfi szexuálisan zaklatta és szexuálisan bántalmazta. A vádakat megfogalmazó ismeretlen ennél több részletet nem árult el, ugyanis (elmondása szerint) kötötte a titoktartási szerződés, de annyit azért még közölt, hogy Ed manipulálta és megpróbálta elcsábítani. A férfi nem nyilatkozott az ügyben.

Így már egy kicsit más szemmel néz az ember a majonézes hajú Big Edre. Nem mintha nem lett volna így is elég fura a fickó.