Ezeket a filmeket ajánljuk csütörtökre

A csütörtök estét ezek a filmek aranyozzák be.

A Védelmző 2. - Film+, szeptember 28. csütörtök, 21h

Robert McCall (Denzel Washington), az egykori CIA-kiképzőtiszt minden ismerőse, barátja és családtagja számára halott. Taxisofőrként, teljes inkognitóban segít azoknak, akik erőszak áldozataivá váltak. Legyőzhetetlen, kemény és sosem alszik. Egyetlen kapcsolata régi életével Susan (Melissa Leo), elhunyt feleségének a nővére, aki a CIA egyik nyomozójaként segíti megőrizni ezt az inkognitót. Susan a születésnapján meglátogatja, és arra kéri, hogy zárja le veszélyes önkéntes küldetését. Robert komolyan fontolóra veszi a tanácsát, ám amikor Susant holtan találják a lakásán, halálos akcióba lendül. Pillanatok alatt rájön, hogy nagytakarítás zajlik egy mocskos ügyben, és Susan férjének (Bill Pullman) az élete is veszélyben. Robert háborút hirdet a gyilkosok ellen, akik megdöbbenve fedezik fel, kit tettek az ellenségükké.

 

Szerencsés Dániel - Magyar Mozi TV, szeptember 28. csütörtök, 21h

Szerencsés Dániel és a barátja, Robi 56-ban úgy döntenek, hogy elhagyják az országot. El is jutnak a nyugati határig, ahol a megbeszélés szerint egy szállodában kell megvárniuk a teherautót, amely átviszi őket Ausztriába. A menekülőkkel telezsúfolt szállóban még utoljára feltehetik maguknak a kérdést: menni vagy maradni?

 

Páncélba zárt szellem - Moziverzum, szeptember 28. csütörtök, 21h

A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.

 

Szellemírtók - RTL HÁROM, szeptember 28. csütörtök, 21h

Dr. Venkmant (Bill Murray), Dr. Stantzot (Dan Aykroyd) és Dr. Spenglert (Harold Ramis), a mániákus parapszichológusokat kirúgják az egyetemről, ahol eddig tanítottak és kutatásaikat végezték. Megélhetésük és Manhattan érdekében szellemirtó irodát nyitnak. Az első komoly megbízásuk nem is várat sokáig magára, a szomszédjukat és annak házát megszállták a szellemek. A baj nem jár egyedül, hőseinknek hamarosan a New Yorkban elszaporodó kóbor szellemek is feladják a leckét.

 

Betépve - AMC, szeptember 28. csütörtök, 21h

George Jung (Johnny Depp) az amerikai álmot a maga sajátos módján valósítja meg. Meglátja a nagy üzletet a kokainban és elsőként importálja, méghozzá nagy mennyiségben az Államokba. Hamarosan óriási vagyonra tesz szert, bármit megtehet, bármit megkaphat, kivéve egyet. A gyönyörű Mirtha (Penelope Cruz) szerelme még számára is megfizethetetlen.

 

Kiképzőtábor - Film Mánia, szeptember 28. csütörtök, 21h

Nathan West őrnagy az Egyesült Államok különleges osztagának egyik elit egységét vezeti. Az őrnagy módszerei hatékonyak, de agresszív viselkedése és heves vérmérséklete miatt katonái nem szívesen szolgálnak alatta. Egy látszólag rutin-bevetés során Panamában, egy hurrikán sodor végig a táboron, ahol West éppen az embereivel állomásozik. A vihar elvonultával az őrnagy négy emberét holtan találják, West pedig nyom nélkül eltűnik. Két túlélő katona maradt csupán, de mindketten más történetet adnak elő a nyomozásra kirendelt ex-kommandósnak, aki egykor szintén West alatt szolgált és aki időközben elsőrangú kihallgató-tiszt lett.

 

Tükröm, tükröm - DUNA Televízió, szeptember 28. csütörtök, 21.45h

Ki nem ismerné az elbűvölően bájos, kedves és szépséges Hófehérke és az ő gonosz mostohájának történetét. A Grimm testvérek egyik legismertebb, és talán az egyik legtöbbször feldolgozott meséje, mely ezúttal az egyedi látásmódú Tarsem Singh rendezésében igazán modern, izgalmas és vicces változatban kerül a filmvászonra. A gonosz királynő karakterét Julia Roberts ölti magára, zseniális módon ötvözve a gonoszságot, cinizmust és humort. Az őzikeszemű Lily Collins Hófehérke szerepében igazán meggyőző. Kettejük játéka felhőtlen szórakozás, ahol természetesen megjelenik a herceg, akit megbabonáz Hófehérke szépsége, pedig a királynő is feni a fogát a jóképű férfira. Amikor a gonosz mostoha rájön, hogy Alcott hercegének inkább a fiatalabb lány felé hajlik a szíve, száműzi a hercegkisasszonyt, megbízva hű alattvalóját, hogy ölje meg. Innentől pedig mindenkinek ismert a történet... A klasszikus mese egy 21. századi köntösbe csomagolva, ahol bizony először Hófehérke csókolja meg az ő hercegét.

 

Életeken át - Viasat3, szeptember 28. csütörtök, 22h

Az FBI egyik legjobb, a bűnözők személyiségét vizsgáló szakembere, Illeana Scott ügynök (Angelina Jolie). Rendhagyó módon, mindig a megérzéseire hagyatkozva próbálja kiismerni a gyilkosok gondolkodásmódját. Képességei szinte misztikusak, sok megoldhatatlannak tűnő bűncselekmény elkövetőjét fogták már el az ő intuíciója segítségével. A Leclair (Tchéky Karyo) nyomozó által vezetett montreali csapat is az ő segítségét kéri egy megfeneklett sorozatgyilkossági ügyben. Illeana aprólékos elemző munka után meglepő elmélettel rukkol elő: akit keresnek, életeket rabol. Az elkövető mindig felveszi áldozata személyiségét, új néven, új arccal él tovább, és ha megunta, újból öl.

 

Angyalszív - Film Mánia, szeptember 28. csütörtök, 22.50h

Az '50-es évek füstös brooklyni világában élő kiégett magándetektív, Harry Angel egy titokzatos megbízótól, egy bizonyos Louis Cyphre-től azt a feladatot kapja, hogy keressen meg egy eltűnt énekest. Az eleinte rutinmunkának tűnő megbízatás hamarosan elképesztő rémálommá válik Harry számára. Mindenki, akivel Harry beszélt, akiről úgy tűnik, hogy bármit is tud az eltűnt énekesről, holtan bukkan fel. Kegyetlen, rituális gyilkosság áldozatai lesznek mindannyian, és a magándetektívben egyre erősödik a gyanú, hogy ezúttal nem egyszerű eltűnési esetről van szó, hanem egy sátánista szekta mozgatja a szálakat. De az is lehet, hogy valaki végig az orránál fogva vezette. Mire azonban Harry megfejti a rejtvényt, bejárja a pokol minden bugyrát.

 

A gépész - Paramount Network, szeptember 28. csütörtök, 23h

Trevor Reznik egy éve nem aludt már rendesen. Álmatlansága azonban nem szokványos inszomnia, hiszen folyamatos ébrenléte nem más, mint szakadatlan rémálmok sora, melyekben megdöbbentő paranoiák, bűnök, szorongások kísértik.

 

Anna - Mozi+, szeptember 28. csütörtök, 23h

Egy nő, akiben számtalan nő lakozik, de sosem lehet tudni, pontosan hány darabból áll… pont, mint egy orosz matrjoska baba. A könyörtelen bombázó, Anna Poliatova nem csak hihetetlenül szexi, szuperintelligens, de kíméletlen harcos is. A legprofibb kormányzati bérgyilkosnő tökéletes álcáival az ujja köré csavarja az elit bűnözőket, gengsztereket, politikusokat, hogy aztán szemrebbenés nélkül végezzen velük. A kérdés csak az, mi motiválhat egy ilyen titokzatos nőt, aki halálosan veszélyes játszmát űz mindenkivel…

 

A gonosz odabent vár - Viasat Film, szeptember 28. csütörtök, 23.05h

A megözvegyült John Alexander készen áll, hogy új életet kezdjen. A lányával, Hannah-val és az új feleségével, Melanie-val a békés külvárosba költöznek. Ahogy egyre több különös dolgok történik körülöttük, rájönnek, valami nem stimmel a tökéletesnek hitt otthonukkal. Van valami a házban és annak falaiban. Amikor megtudják a ház halálos titkát, azt kockáztatják, hogy ők lesznek a rémisztő történet új áldozatai. A hátborzongató film láttán kétszer is meggondolod, hol is lesz az új otthonod!

 

A sárkány közbelép - AMC, szeptember 28. csütörtök, 23.20h

A történet középpontjában Bruce Lee áll, akit a harcművészetek szakértőjeként felkérnek arra, hogy épüljön be egy kábítószerkereskedő hálózatba. Részt kell vennie egy furcsa, meghívásos kung-fu versenyen, melyet egy eldugott szigeten álló erődítményben rendeznek. A verseny legfőbb szponzora pedig nem más, mint a hálózat feje, egy félkezű drogbáró. Az erődítmény kungfu iskolájának egyetlen célja, hogy az onnan üzemeltetett kábítószer kereskedelmet és prostitúciót álcázza. A kungfu bajnok Lee (Bruce Lee), aki húga haláláért akar elégtételt venni, behatol a kábítószerkirály birodalmába, mely egy eldugott szigeten van és benevez az ott megrendezendő, illegális bajnokságra. Hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy ellenfelei veszélyesebbek, mint hitte.

 

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) - RTL HÁROM, szeptember 28. csütörtök, 23.25h

Harley Quinn (Margot Robbie) bármilyen jópofa gaztettet megengedhetett magának amíg Joker csaja volt. Csakhogy a város népszerű gazembere egy nap kiadja az útját a fülig szerelmes szöszinek, aki hirtelen védelem nélkül marad kedves ellenségei és megsértett barátaival szemben. Úgy tűnik, hogy még az estét sem éri meg, ám Gotham legaljasabb nárcisztikus gazembere, Roman Sionis (Ewan McGregor) lehetőséget ad neki, hogy kiérdemelje az életet. Cserébe el kell hoznia a kis Casst (Ella Jay Basco), a családirtás elől megszökött milliomos csemetét, aki egy rendkívül értékes trezorral a gyomrában menekül. Hamarosan azonban rá kell jönnie, hogy egyedül nem megy, és szüksége van olyan barátnőkre, mint a Fekete Kanári (Jurnee Smollett), a Vadásznő (Mary Elizabeth Winstead) és Montoya (Rosie Perez), akik csapatba tömörülve minden férfit térdre kényszerítenek.

 

Törvényre törve - Film+, szeptember 28. csütörtök, 23.30h

A brooklyni nyomozó, Gino (Steven Seagal) a hatóságok jóváhagyásával, ám saját belátása szerint szerez érvényt a törvénynek. Madano (William Forsythe), a kábítószer-kereskedő a nyílt utcán lelövi Gino barátját. A nyomozó kegyetlen hajtóvadászatra indul Madano ellen, aki esztelenül lövöldözve menekül Brooklynon keresztül.

 

A bosszú jogán - Filmcafe, szeptember 28. csütörtök, 23.35h

A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.