Gyilkos fotel és óvszer – Pusztító tárgyak pusztító filmekben

A következő művekben a gyilkos fotel, karácsonyfa és fánkok mellett az óvszerek is hadjáratot indítanak az emberi élet és a nézői szürkeállomány ellen.

Killer Sofa (2019)

Ha egy csendes, visszafogott szombat estén Geszti Péterre innánk magunkat, a szóban forgó művet a következő magyar címekkel illetnénk: Ölőgarnitura, Mészárszék, Vérpad, Bates Fotel, esetleg feltéve, de meg nem engedve: Fotölj! Merthogy a címszereplő a Kanizsai Bútorgyár egyik csúcsterméke, akire feltehetőleg egy vajákos kisnyugdíjas szórt átkot, miközben a Szulejmán bambulása közepette kiújította elfeledettnek vélt lumbágóját. Innentől fogva pedig az ülőalkalmatosság önálló életre kel, és válogatott módon áll bosszút mindenkin, aki valaha is befülledt ülepével illette őt.

 

Attack of the Killer Donuts (2016)

Békebeli időkben a fánk két elmaradhatatlan társával, a fehérliszttel és a finomított étolajjal együtt, lassan, komótosan végezte el gyilkos misszióját, ám még így is nagyobb volt az esélye, hogy célközönségükkel a Crips banda tagjai végeznek a 13. és a 42. utca sarkán. Amikor azonban egy patkányok feltámasztásán dolgozó tudós szériuma az olajba kerül, elszabadul a pokol, és a néző agysejtjeivel együtt megannyi édesszájú lakos is jobb létre szenderül. Az ily módon megelevenedő kis genyák ugyanis bosszút állnak Vajna Tímea keze alatt dicstelen véget ért sorstársaikért.

 

A golfklub rejtélye (1989)

A magyar változat bravúrfordításáért felelős munkatársa nem feltételezte, hogy pl. a Tömeggyilkos gyepgyilkos címmel el lehet adni a szóban forgó filmet, pedig a Rottweiler: A halálkutya vagy a Támadás a harci robotok szigete ellen után ez sem lett volna kirívó ebben a vérzivataros kis országban. Így hát ezzel egy Agatha Christie-t idéző verzióval élt, ami némi logikát, misztikumot és intelligenciát is feltételezne a sztori részéről. Nos, ennél távolabb semmi nem állhat a valóságtól: a negatív hős egy golfpályán garázdálkodó fűnyíró, aki üldözőbe veszi a Világ Legizgalmasabb Sportjának megszállottjait, és letaroltja őket, mint részeg közmunkás a zuglói méhlegelőt.

 

The Killing Tree (2022)

1990 óta megannyi filmes próbált kétségbeesetten egy, a kis Kevinnél is nyomasztóbb karácsonyi kreatúrát a képernyőre vinni. Nos, Rhys Frake-Waterfield, a Micimackó: Vér és méz rendezője is nekifutott a hamvába holt kísérletnek, ám vérszomjas karácsonyfája még a toronymagas trashfaktorral együtt sem volt képes a koravén szőke félnótás nyomdokaiba érni. Ha azonban a december végi giccs- és nyálzivatart el akarjuk kerülni, a Killing Tree ideális választás lehet az ájtatos átszellemüléshez. Az ún. sztori szerint karácsony szent ünnepén egy magányos özvegy próbálja feltámasztani egykor önfeledten gyilkoló férjét, akinek szelleme végül egy karácsonyfában landol.

 

Evil Bong (2006)

A 90-es évek végén egy komplett generáció sérült le mentálisan azon a Szomszédok-epizódon, amikor Horváth Ádám rendező-toxikológus egy fiatalt marihuána általi aranylövéssel ítélt halálra. Nagyanyáink ekkor megszülető rémálma, a gyilkos fű szegről-végről újfent életre kelt 2006-ban, amikor is az Evil Bong alkotói nagyot inhaláltak a technokolos tubusból, és nekiláttak a forgatókönyvnek. A pedagógiai célzatú film mondandója valahogy így foglalható össze: a drog rossz, sőt, sokkal rosszabb, mint korábban gondoltad volna. Az alkotásban ugyanis egy sátáni bong részesíti válogatott halálnemekben a bepippantott fiatalokat.

 

Killer Condom (1996)

A 90-es évek egyik legfelkapottabb egészségügyi toposza nem volt más, mint hogy az óvszer életet menthet. Sőt, Sas István jóvoltából ez az üzenet már a késői 80-asokban az agyunkba égett, miközben a szemérmesebb szülők lányos zavarukban csak AIDS-manóként hivatkoztak az ominózus reklámban feltűnő kabalafigurára. „Hagyjuk meg az óvatoskodást a hanyatló Kelet ópiumának!” – mondták a Troma stúdió fejesei, akik az LSD-t már az anyatejjel szívták magukba, így joggal érezhették felhatalmazva magukat, hogy megalkossák az antitézist. És bár az ominózus mű színvonala indokolttá tette volna, mégsem minősíthettük büntetlenül a „húzd a f**odra” fordulattal.

 

Rubber (2010)

Végezetül következzék a filmtörténet másik notórius gyilkos gumija, akinek bár tanulságokban bővelkedő történetét minőségi módon filmesítették meg, nem állíthatjuk biztosan, hogy az alkotók nem egy holland ételfutártól rendelték a klubszendvicset a forgatásokra. Nem elég ugyanis, hogy a Rubber Michelin-csillagos főhőse önálló életre kel és érzéseket táplál, telepatikus képességeinek köszönhetően képes akár emberi fejeket is felrobbantani. És ez alól a néző sem feltétlenül kivétel.