„Hát ezt nem hiszem el!” – kiabálta Kasza Tibi a Szerencsekerékben

Leblokkolt a hétfői adás versenyzője a fődíjjátékban: egy bébikönnyű feladványt nem tudott kitalálni – több mint 3 milliót bukott.

Erikának nagy szerencséje volt a mással- és magánhangzókkal, mert ugyan elég hosszú kifejezést kapott a fináléban,

de nagyon sok betűt eltalált belőle.


Ez azonban sajnos nem volt elég az üdvösséghez, és úgy sem tudta megfejteni a feladványt,

hogy a második fele, az, hogy ’koktél’ (az elsőből pedig egy csomó betű) megvolt.


A játékos megpróbálta hangosan kimondva próbálgatni, mi lehet a helyes megfejtés, de nem sikerült 20 másodperc alatt ráhibáznia. Ott követte el a hatalmas hibát, hogy csak azon rugózott, hogy milyen koktél lehet, amit ki kell találni, de nem nézett a definícióra, miszerint „szűzies ital” – pedig az alapján a sok betűvel együtt eléggé adta magát a megfejtés.

Szegény Erika így összesen 3 millió 245 ezer forintot hagyott ott a stúdióban – és ami még rosszabb, hogy miközben más vesztesek egykedvűen vagy kifejezetten nevetgélve veszik tudomásul, hogy ez most nem jött össze, Erikán látszott, hogy nagyon rosszul érinti a dolog.


(via tv2play.hu)

 

Ez is elég idegölő volt

Szerencsekerék: talán sosem történt még ennyire bosszantó bukta

Szendy Lilla kajakozónak csak félig sikerült kitalálnia a feladványt a vetélkedő kedd esti, sportolókat szerepeltető adásában.

Tovább