Logan, vagyis a Farkas, aki igazából Rozsomák, tíz filmen át volt a legmenőbb képregényhős, a legjobban kitalált X-Men, aki sosem volt csapatjátékos, és ha mennie kellett, hát így volt a legjobb!
Több mint 20 éve, hogy az X-Men - A kívülállók bemutatta Logan, vagyis a Rozsomák hús-vér alakját Hugh Jackman személyében, bár a rajzolt hős első jelenése a The Incredible Hulk 180. számában volt, még 1974-ben. És megismertük az egész X-Men csapatot, ami alapjaiban újította meg a képregény-feldolgozások világát. A tíz évvel korábbi Tim Burton-féle Batman sokkal inkább fantasynek tűnik ehhez képest, a jóval korábbra visszanyúló Superman-filmek pedig inkább köpönyeges hőseposzok voltak, és egyikük sem volt képes – vagy akart? – egy egész univerzumot kanyarítani a történet köré, ami azóta is egyre csak tágul és tágul, közben mégis laposodik. James Mangold (A nyughatatlan, Copland) munkája azonban pont az X-Men filmekkel megkezdett, mára már kissé túlburjánzó világépítéssel megy szembe a Logan - Farkassal (2017). Hősünk majdnem teljesen egyedül maradt, szuperképességei szinte csak nyomokban maradtak meg – ugyanez igaz mindazokra, akik egykor a társai voltak -, inkább öregedő westernhős, mint mindenkire veszélyes mutáns.
A közeljövőben járunk, már két évtizede nem született egy mutáns sem. Akik voltak, már meghaltak vagy bujkálnak, Logan (Hugh Jackman – ki más?) pedig limuzinsofőrként él valahol Phoenixben, és meló után csak két dolgot tesz. Bepiál és gyógyszert visz a közelben rejtőző – vagy inkább elrejtett – Xavier professzornak (Sir Patrick Stewart), aki szintén nem a régi. Aztán megjelenik egy riadt mexikói nő, nyomában pedig egy robotkezű zsoldos (Boyd Holbrook) és egy kisebb hadsereg. A rozoga Logan és a professzor hamarosan egy kislány (Dafne Keen) bébiszittereként szeli át az országot, aki sokban olyan, mint a Rozsomák. Neki is adamantium karmai vannak, és ugyanolyan őrjöngéssel képes ölni, mint a Rozsomák, viszont nem nagyon beszél.
Azt tudjuk, hogy Logan nagyszerű karakter, és bár az X-Men filmek főleg Xavier professzor és Magneto szeret-nem szeret viszonyával foglalkoztak, a Rozsomák pedig a partvonalra került, a két saját film után mégis láttak benne elég fantáziát egy harmadik elkészítésére. És milyen jól tették! Ez a film végre mer szakítani azzal a kényszerrel, hogy minden szuperhős – vagy mutáns – meséhez legalább kéttucatnyi főhős kell, mert tökre nem kell, elég egy igazán jó karakter, akinek van története, megjárt útja, és van súlya. Tudjuk, hogy Logan számára már alig maradt az útból – ahogy Xaviernek is -, és ez súlyt ad az egésznek, ahogy az akció is véresebb, gyorsabb és kegyetlenebb, mint amit megszoktunk a korhatáros szuperhőstalálkozóktól. Ami pedig az új lányt/lényt illeti, Laura, vagyis az X-23 nagyon jó beléptetés: pont olyan, mint Logan kicsiben, és Mangold, bár logikusan közelíti az apa nélküli kislányt és a család nélkül felnőtt férfit, nem akar cukiskodni vele, hogy áldja meg érte az úristenke. Mert ez a kiscsaj egy gyilkológép.
A szereppel együtt öregedő, most is remek Jackman maga a Nincs bocsánat (1992), az A pankrátor (2008) és az Idegen a vadnyugaton (1953) keverékeként álmodta meg a sztorit egy átborozott éjszaka után, és ezt „adta el” Mangoldnak. Bár már a jövőben járunk, nincs szuperegyenruha, spéci járgány, kütyük és egyebek, és nem is kellenek, a nagy X pedig az utolsó képben megható és rendkívül eredeti módon tűnik fel. Talán az X-23 révén még folytatható is innen a sztori, bár erre kevés esélyt látok: ő remek mellékszereplő, de nem hős.
Döbrösi Laura a SZESSÖN vendégeként elárulta, hogy karmesternek lenni a világ legmenőbb dolga és azt is, mit jelent noisemakernek lenni, de beszélt a női zenészekről is.
