Istenes Bence edzője szerint bunda volt a Rácz Jenő elleni meccs

Tóth Tamás szerint „az nem normális, hogy mindenféle b*zinak el lehet hordani a másikat.”

Nem csillapodnak az indulatok Istenes Bence és Rácz Jenő vasárnapi sztárboxos meccse körül, amelyet a sztárséf nyert meg pontozással. Istenes még a ringben azzal vádolta meg Ráczot, hogy ordenáré dolgokat mondott a meccs közben, ezért majdnem nem is fogott vele kezet. Rácz később elárulta, hogy annyit mondott csak, hogy „na itt a cigány, gyere. Ennyi, ennyit tudsz csak?”

Miután Istenesék kifogásolták a végeredményt, az RTL.hu megszólaltatta Béki Piroska pontozóbírót, aki szerint az első menetben Istenes, a másik háromban Rácz volt a jobb. Tegnap Gábris Bulcsú mérkőzésvezető is interjút adott, ő elmondta, hogy nem hallotta az állítólagos sértegetéseket, mert „borzalmas hangzavar volt a nézőtéren”, de Istenes valóban jelezte neki, hogy Rácz milyen szavakkal hergeli, ez azonban nem elég ok a mérkőzés leállítására.

Mindkét fiú beszélt a másikhoz meccs közben, ezért figyelmeztettem is őket. Ez nem szokatlan a ringben, hozzátartozik a bokszhoz, ahogy a fociban vagy más sportokban is előfordul ilyen.” 

Istenes Bence edzője, a bokszberkekben Barbár néven ismert Tóth Tamás is megszólalt, és nem fogta vissza magát.

„Higgadt fejjel is visszanéztem a meccset, többször is. Az elmúlt 25 év boksztapasztalata alapján úgy tudom, hogy a tiszta találatokat pontozzák, és azt, hogy ki a jobb bokszoló. Ezen a meccsen nem ez történt. Annak adták a meccset, aki megsajnáltatta magát. Ez a meccs nem a bokszról szólt. Ezt a mérkőzést Istenes Bence nyerte. Aki ért a bokszhoz, az látta”

– mondta el a szakember az rtl.hu-nak. 

Szerinte az egyik menetben, amikor Bence három tiszta ütést bevitt a Jenőnek, a bírónak rá kellett volna számolnia.

Ha rászámolt volna, az a menet még egyértelműbben 2 ponttal a miénk, de egy rászámolás után még kellemetlenebb lett volna Jenőt kihozni győztesnek. Ez egy rossz komédia!”

Tóth szerint „ezt úgy mondják, hogy bunda”, és úgy érzi, a ringben történtek sem voltak megfelelően kezelve a bíró részéről, szerinte Rácz Jenő szabályt sértett azzal, ahogy a mérkőzés alatt Istenessel viselkedett.

„Az nem normális, hogy a mérkőzés alatt egy bíró mellett mindenféle b*zinak el lehet hordani a Bencét, és a második menetben látszott is, hogy szólt ezért, de Jenő ezek után is folytatta tovább, pedig ezt a szabályzat tiltja.  Abban a pillanatban, hogy egy ilyen szó elhangzik, a bírónak meg kell állítania a meccset, felszólítani a versenyzőt, hogy fejezze be, és mehet tovább a boksz, ehhez képest négy meneten keresztül gyalázta őt Jenő. Végül még a Bencét ítélték el azért, hogy erről beszélt. Amit Jenő kimond, arról kussoljunk, de amit nem mi csináltunk és beláttuk, hogy hiba volt és bocsánatot kértünk, azért a Bence még mindig meg van hurcolva. Ez a kettős mérce”

– tette hozzá Tóth Tamás.

Rácz korábban tagadta, hogy lebuzizta volna Istenes Bencét, aki viszont benne lenne egy visszavágóban.

Istenes szívesen kiállna újra Rácz Jenő ellen

Szóba viszont nem áll vele a Sztárbox legutóbbi adásában elveszített meccse után.

Még több Sztárbox

 

Via: rtl.hu