Kiderült, mikor indul újra a Szerencsekerék a TV2-n

Vadonatúj részekkel december 6-án folytatódik a Szerencsekerék Kasza Tibor műsorvezetésével.

A TV2 legendás vetélkedője megújult formában a múlt évben tért vissza a képernyőre.

A Szerencsekerék ízig-vérig szórakoztató műsor lett, rengeteg nevetéssel, izgalmas feladvánnyal, nagyon sok drámával. Egy még szórakoztatóbb, még feszültebb és olykor bizony drámákkal, könnyekkel teli adások várnak a nézőkre.

Aki eddig szerette a műsort, biztos vagyok benne, hogy a most még jobban fogja szeretni. Várunk mindenkit a képernyők elé, és bízom benne, hogy a Szerencsekerék még éveken át velünk marad és én részese lehetek ennek a történetnek” – árulta el Kasza Tibor. – “Nagyon élvezem ezt a műsort, azt pedig különösen, hogy minden műsorban két civil és egy ismert ember játszik. Jó látni, hogy tíz perc alatt hogyan tűnnek el a határok az ismert emberek és a civilek között, hiszen a hírességek is átszellemülnek, gyermeki szeretettel játszanak, nincsen semmilyen távolságtartás egymás irányába, és az ebből fakadó vicces szituációk a legjobbak. Nagyon szeretem, hogy pár perc után már szívják egymás vérét, nagyon jól szórakoznak és nagyon önfeledten játszanak” – tette hozzá a műsorvezető.

Kasza Tibor; Forrás: TV2 Sajtószoba

 

A Szerencsekerék szerencselánya a harmadik évadban is Sydney van den Bosch. Az első hét sztárvendégei: Schobert Lara, LL Junior, Voksán Virág és Csuti, de megpörgeti majd a kereket az évad során többek között Kulcsár Edina, G.W.M., Wolf Kati és Rózsa György is. 

Szerencsekerék vadonatúj részekkel december 6-tól minden hétköznap a Farm VIP után a TV2-n.