Leah Remini beperelte a Szcientológia Egyházat

Válaszul az egyház közleményében "szólásszabadság-ellenes fanatikusnak" nevezték.

Leah Remini színésznő pert indított a Szcientológia Egyház és annak vezetője, David Miscavige ellen zaklatás, rágalmazás és egyéb jogellenes magatartás miatt. Remini, aki 1979-ben, gyermekként csatlakozott az egyházhoz, és 2013-ban lépett ki, azt állítja, hogy a szcientológia "maffiaszerű tevékenységei és támadásai" "jelentősen" befolyásolták az életét és karrierjét.

"A Szcientológia és David Miscavige 17 éven keresztül pszichológiai kínzásnak, rágalmazásnak, megfigyelésnek, zaklatásnak és megfélemlítésnek tett ki, ami jelentősen befolyásolta az életemet és a karrieremet. Úgy vélem, nem én vagyok az első személy, akit a Szcientológia és annak műveletei célba vettek, de szándékomban áll, hogy én legyek az utolsó"

- áll Remini szerdán kiküldött sajtóközleményében.

A Férjek gyöngye sztárja régóta harcol az egyház ellen. Troublemaker: Surviving Hollywood and Scientology (Bajkeverő: Túlélni Hollywoodot és a szcientológiát) című memoárja 2015-ben jelent meg, két évvel azután, hogy szakított a szcientológusokkal. A könyv megjelenését 2016 decemberében egy Leah Remini: Scientology and the Aftermath (Leah Remini: A szcientológia és az utóhatás) című dokumentumsorozat követte, amely három évadot élt meg.

Remini augusztus 2-án nyújtotta be a keresetet a kaliforniai Legfelsőbb Bírósághoz, hogy "kötelezze a Szcientológiát és minden általa irányított és finanszírozott szervezetet, hogy hagyjon fel a zaklatás, rágalmazás és más jogellenes magatartás állítólagos gyakorlatával, amelyet mindenki ellen alkalmaznak, akit a Szcientológia "ellenségnek" bélyegez".

Remini kártérítést is követel a Szcientológia által a személyes és szakmai életében okozott állítólagos károkért.

Remini azt állítja, hogy a támadássorozatot, amelynek az volt a célja, hogy "eltöröljék" és "teljesen visszafogják és elhallgattassák" őt, az OSA (Office of Special Affairs – az egyház speciális részlege) és ügynökeik "aktiválták". A per részletezi az egyház állítólagos "összehangolt kampányait", amelyeket Remini és családja, barátai és üzlettársai ellen indítottak.

A Férjek gyöngye sztárja tovább harcol a szcientológusok ellen

Harmadik évad is készül Leah Remini dokusorozatából, amelyben a szcientológiai egyház visszásságairól rántja le a leplet.

Bővebben Remini harcáról

 

A Szcientológia Egyház éles hangú közleményben reagált Leah Remini vádjaira. Ebben a színésznőt "szólásszabadság-ellenes fanatikusnak" nevezték.

"Ha Remini nem tud többé munkát találni, senkit sem hibáztathat, csak saját magát. Nyilvánvalóan Hollywoodban most már mindenki tudja, amit mi már eddig is tudtunk: hogy Remini egy szörnyű ember, és mérgező sokak számára, akiknek szerencsétlenségükre kapcsolatba kerültek vele”

- áll a közelményben.

Via: Variety