Már megint azok a fránya földönkívüliek az X-akták új előzetesében

Jövőre érkezik az új évad, természetesen visszatér Mulder és Scully, no meg a Bagós is.

Jövőre mutatják be az X-akták 11. évadát - azaz a felmelegítés utáni másodikat. Tavaly, 12 év után folytatták a korábban kilenc szezont megért sorozatot, ami nem csupán tökéletesen leképezte az összeesküvés-elméletektől hemzsegő 90-es éveket, az ufóhisztériát, a gonosz új világrend konteóját, hanem televíziós mérföldkővé vált, Mulder és Scully pedig egy csapásra a popkultúra legismertebb figurái közé kerültek.

2016-ban az alkotó, Chris Carter nagyon mellélőtt a hat részes folytatással. David Duchovny és Gillian Anderson kedvetlenül nyomták végig az epizódokat, látszott rajtuk, hogy nem nagyon értik, mit keresnek még egyáltalán a sorozatban. Nyilván hatalmas volt az elvárás, hiszen meghatározó kultklasszikusról van szó, és Carter nem mert újítani, inkább ugyanazt mutatta meg nekünk sokadszorra. Ahogy változnak az idők, úgy változnak a konteók is, és van, ami bizony kimegy a divatból. Ilyenek az ufók is. (Most a gyíkemberek a menők.) A sorozat mitológiája megragadt a 90-es éveknél, ezért elég nevetségesre, mi több, kínosra sikeredett. Nem is lett valami jó a fogadtatás.

Sokáig kétséges is volt, hogy folytatják, pedig óriási cliffhangerrel ért véget.

Az új évad jövőre érkezik, ezúttal nem hat, hanem tíz résszel. Reméljük, az alkotók tanultak a kemény kritikákból, és nem csak egy újabb osztálytalálkozót láthatunk majd. Az összes fontosabb szereplő visszatér, beleértve a sorozat Darth Vaderét, a Bagóst is.