Néha a válás is lehet vicces. Legalábbis akkor, ha ez filmben történik, ráadásul a Válótársak című romkomban, amelynek Julianne Moore és Pierce Brosnan a főszereplői, akik pont egy válási ügy két oldalán állnak ügyvédként.
A válás gyakori és hálás filmtéma, hiszen itt aztán van dráma, bőven van tétje a dolognak, és megvan az az íve a cselekménynek, amely minden dramaturg vágyálma: az egykor örök hűséget esküdők egymás ellen fordulnak, és minden eszköz megengedett. A civilizált, közmegegyezéssel végződő válások persze nincsenek megfilmesítve, csak azok, ahol, egymásnak esnek a felek, amihez természetesen kellenek a minden hájjal megkent válóperes ügyvédek is. Ilyen film volt a Coen testvérek klasszikus vígjátéka, a Kegyetlen bánásmód (2003 ) vagy a jóval frissebb és sokkal drámaibb, intimebb Házassági történet (2019) – és ilyen a kettő között elhelyezkedő Válótársak (2004) is.
Audrey Woods (Julianne Moore) és Daniel Rafferty (Pierce Brosnan) egymással szöges ellentétben álló két felfogás szerint végzi válóperes ügyvédi munkáját. Audrey mereven ragaszkodik a törvény minden egyes betűjéhez, Daneil viszont beveti minden sármját és előadói képességét, ha más nem működik. Legyenek bár eltérőek a módszerek, vesztett pere még egyiküknek sem volt. Itt van hát az ideje, hogy végre összemérjék az erejüket és az eszüket! Erre kiváló alkalmat szolgáltat, amikor egy híres rocksztár-divattervező-házaspár (Michael Sheen és Parker Posey) perében az egymással szembenálló feleket épp nekik kell védeniük. A tét nagy: a két híres ügyfél ugyanarra az írországi kastélyra vetett szemet. Audrey és Daniel azonnal Írországba utaznak, hogy külön-külön beszerezzék a számukra kedvező tanúvallomásokat, de elkövetik azt a hibát, hogy elfogadnak egy meghívást egy helyi karneválra. Ahol kicsit kiütik magukat. És másnap már házasan ébrednek fel.
Ezt szokták úgy hívni, hogy akasztják a hóhért, hiszen eddig mindketten házasságok „felszámolásában” segédkeztek, most viszont, mivel híre ment a frigynek, nekik kell, legalábbis a látszat kedvéért, egy boldog párkapcsolatot fenntartaniuk. És mivel romantikus vígjátékról és két vonzó főszereplőről van szó, az ügymenet elég gyorsan kisakkozható: eleve tetszettek egymásnak, aztán még jobban elkezdenek közeledni, de mivel ugyanabban az ügyben ellentétes érdekeket képviselnek, a munka majd közbeszól, legalábbis egy időre, aztán… Persze egy romkomban sosem a kiszámítható történet a fontos vagy az abból fakadó csavarok és fordulatok, hanem a két főszereplő közötti kölcsönhatás, az úgynevezett kémia, a nekik jól megírt párbeszédek és helyzetek. És ez itt abszolút stimmel, Brosnan mindig is remek komikus volt, most is hozza a fanyar poénjait, Moore pedig pont azért jó, mert drámai színésznő létére hajlandó néha kicsit kiereszteni a gőzt, kicsit lazítani, ami remekül áll neki.
A show-t mégis az Audrey anyukáját alakító Frances Fisher lopja el az olyan mondatokkal, mint: „Ez az a nap, amire minden anya várt, hogy lássa, amint a lánya reteszt szerel fel a hálószobája ajtajára, hogy kint tartsa a férjét!”
