Nem kell, hogy alapból érdekeljen az agyagozás és a korongozás ahhoz, hogy rákattanj egy olyan műsorra, ami a kreativitásról és mesterségbeli tudásról szól.
Egy átlagos reality show nem feltétlen arról szól, hogy ki a jobb, legyen az főzés, cukrászmesterség, túlélés egy trópusi szigeten vagy bármi más. Sokkal inkább arról, hogyan tud valaki győzni bármi áron, szövetségeket kötve, előnyöket szerezve, a vetélytársakat hátráltatva, korábbi társakat hátba szúrva. Ebben van a dráma, és ha alapjáraton nincs konfliktus, akkor a műsor készítői kreálnak néhányat, mert az jót tesz a nézettségnek. Ha mindezt kisebb-nagyobb celebek csinálják, az még jobb. A Kerámiamesterek messze nem ilyen, nyilván azért is, mert angol.
A műsort a 2010-ben indult Sütimester, illetve azt 2013-ban követő A szabás-varrás mesterei formátumára építette fel a BBC – később a Channel 4 vette át a gyártást -, ami nem nagy kunszt: arról van szó, hogy 10 amatőr fazekas méri össze a tudását, és minden adásban kiesik egyikük. Egy adásban van egy főfeladat, ahol a kreativitást, a pontosságot és ügyességet nézik, és van egy rövidebb technikai feladat – ami azért praktikus, mert közben szárad a főmunka -, amivel jópontokat lehet gyűjteni. Aki azt megnyeri, az jó eséllyel aznap nem megy haza.
Nincs hátráltatás, nincs előny, nincs csapatmunka, tehát nincs kivel szövetkezni vagy kinek a jobb teljesítményének a farvizén előrejutni – és nincs kit elárulni.
Van viszont szeretet, tisztelet. és ha a helyzet úgy kívánja, a másik megsegítése.
Mindez olyan, mint valami ordas nagy közhely az angolokról. A közhelyeknek azonban van valóságtartalma, és ezek a versenyzők tényleg bajtársként tekintenek egymásra, akivel egy közös kalandban vesznek részt, aztán győzzön a jobbik. és ha valaki jobb náluk, azt elismerik, megtapsolják, nem fogják valami másra a kudarcokat, és nagyon élvezik azt, amit csinálnak. És nagyon klassz dolgokat csinálnak, pedig én
sosem rajongtam a fazekasságért, a jószándékú amatőr fazekasmunkákkal ki lehet kergetni a világból,
de ez egy másik kategória. Itt azonban gyönyörű dolgok készülnek olyan különleges technikákkal, amikről nem is hallottam még – raku, acoma stb. -, meglepő változatossággal. A teáskészlettől a működőképes WC csészéig rengeteg dolgot lehet fazekasként elkészíteni, a körülmények pedig ideálisak – bár az egész nagyon kemény meló, és rengeteg dolog romolhat el.
A helyszín az ipari forradalom korából megmaradt gyönyörű, rusztikus Middleport Pottery Stoke-on-Trent, egy jókora ódon gyárépület, amelyet csatornák és zöld környezet vesz körbe, a zsűri tagjai pedig nagyon szerethetőek. Az állandó tag a nagydarab mackó
Keith Brymer Jones, aki fiatalon a The Wigs punkbanda frontembere volt, most pedig elsírja magát, ha valami szépet lát.
Akkora szíve van, mint egy ház, és ez az egész műsorra átragad. Itt nincsenek összeveszések, mindenki szomorú, ha kiesik valaki, és ha segíteni kell a másiknak, boldogan megteszik. Eddig 2015 óta öt évad ment le – a Covid miatt volt kimaradás -, az utolsó még nem érkezett meg a Spectrum Home-re, ahol nálunk vetítik -, közben változtak a műsorvezetők (Sara Cox, Melanie Sykes, Siobhán McSweeney és Ellie Taylor) – a zsűriben pedig Kate Malone-t Sue Pryke váltotta, majd a korábbi égetőmester, Richard Miller került a helyére. Mind eszméletlen jófejek, és nehéz elmagyarázni, hogy miért olyan fontos ez.
Merthogy itt az számít, ki mit tesz le az asztalra, és ha jó valamiben márpedig itt a legtöbben azok, akkor azt igenis értékelik, megbecsülik, miközben van a játékosok között szolidaritás, barátság. Pénzjutalom nincs is, mégis mindenki belead mindent a munkájába. A világ odakint teljesen más irányba halad, de jó néha ilyesmit is látni és megtapasztalni. Nem véletlen, hogy olyan sok országában fut a műsor, és az sem, hogy az HBO Max is megvette – igaz, egyelőre csak Észak-Amerikára. Nálunk a Spectrum Home adja, és bár jelenleg nem megy, a korábbi részek megnézhető a Youtube csatornájukon.
