Nagymamáink kedvenc dekorációjából is jó pénzt lehet csinálni a Kincsvadászokban

  • PORT

Voltak olyan szakértők, akik nem is licitáltak, míg mások imádták Norbi ajánlatát.

Egy Norbert nevű férfi igen különleges színes tányérokkal érkezett meg a Kincsvadászokba. A férfi mindössze 100 ezer forintot mondott álomárként értük, ám több szakértő is úgy gondolta, hogy ennél jóval többet érnek.

Norbert elárulta, hogy először csak egy tányért vett, ám végül ebből egyre több lett, ahogyan elkezdett érdeklődni a kézműves termékek iránt. Összesen 36 darabot szedett össze. 

Végül Fertőszögi Péter, a BÁV Aukciósház művészeti igazgatója lett a tányérok új tulajdonosa, aki 140 ezer forintot adott át a műsorban szereplő férfinak. A licit végén már akadt olyan szakértő, aki bánta, hogy idő előtt kiszállt. 

Azt azonban Norberttel együtt a szakértők megbeszélték, hogy a tányérok egyesével jóval többet érnének, ám neki nem volt kapacitása arra, hogy sok időt szánjon az eladásukra, így jobbnak látta, ha egyben lepasszolja az összeset a Kincsvadászokban. 

A 140 ezer forintot újabb régiségekre fogom költeni, meg így kicsit jótékonykodom belőle

– mondta a licit után a férfi.

Manapság még ma is jó pár magyar háztartásban lehetnek falitányérok, amelyek talán jóval több pénzt érnek, mint azt elsőre gondolnánk. Talán most Norbert esetéből tanulva többen szerencsét próbálnak a TV2 műsorában.