Néha elfelejtjük, miket rendezett még Ridley Scott

A Fekete eső a rendező egyik legsikeresebb munkája volt, mégis elhomályosították az olyan kultikus darabok, mint a Szárnyas fejvadász, a Gladiátor és mások, pedig remek darabról van szó.

Kevésbé ismert tény, hogy a hivatalos számok szerint bemutatásakor, 1989-ben a Fekete eső volt a valaha készült legdrágább film a maga, becslések szerint 30 millió dolláros költségvetésével – amiből aztán jókora sikerként $134 milliót bevételt hozott, és két Oscarra is jelölték – igaz, „csak” a legjobb hang és legjobb vágás kategóriában. Pedig nem akarták, hogy ilyen drága produkció legyen, Ridley Scott és a film készítői ugyanis nem tudták, hogy milyen iszonyú drága és nehézkes Japánban filmet forgatni, pedig nagyon szerették volna egy jakuza filmet összehozni.

Merthogy egy sötét jakuza filmről van szó, igaz, hőse amerikai zsaru (Michael Douglas), akik egy New York-i étteremben szemtanúja lesz japán gengszterek közötti véres leszámolásnak. Hosszú üldözés után sikerül elkapnia a gyilkost, és azt a különleges feladatot kapja, hogy partnere, Charlie Vincent (Andy Garcia) társaságában repüljön a fogollyal Tokióba, és adja át a japán rendőrségnek. A gyilkos Sato, aki a jakuza, a japán maffia tagja, a repülőtéren egy ügyes trükkel meglép előlük, így a hajsza kezdődhet elölről, de ezúttal ellenséges terepen, ahol ők az idegenek egy furcsa országban. Ahol nagyon kevesen szeretik őket – szinte senki egy amerikai nőn kívül, aki egy nightclubban énekel (Kate Capshaw, aki ekkor már Spielberg felesége volt), és jól ismeri a helyi viszonyokat.

A címbéli fekete eső a Hirosimára, majd Nagaszakira ledobott atombomba után észlel riasztó természeti jelenségre utal, amikor a leégett városok hamuja a radioaktív esővel keveredett, halálos elegyet alkotva – és ezzel utal a sokáig oly fagyos japán-amerikai viszonyra is. Merthogy a film fontos, visszatérő motívuma, hogy a két fél hogyan látja a másikat, és ehhez képest a nyomozás, az akció csak másodlagos. Az amerikai zsaru arroganciája, hevessége többet rombol, mint ami épít, és csak akkor tud bármilyen eredményt elérni, ha képes tiszteletet mutatni és kiérdemelni barátai és potenciális ellenfelei tiszteletét. És az ekkor hatalmas sztárnak számító Michael Douglas  tényleg kitesz magáért – bár furcsa módon itt csak rajta látszik meg, milyen idejemúlt lett a 80-as évek divatja -, de nála sokkal, de sokkal nézhetőbb a partnerét alakító, még nagyon tejfelesszájú Andy Garcia és a jakuzát alakító Yusaku Matsuda viszi el a műsort.

Akinek tragikus háttértörténete van: ő már akkor tudta, hogy halálos beteg, amikor felkérték a szerepre – Ridley Scott viszont nem tudta -, és tudta azt is, hogy a forgatás csak felgyorsítja a véget, de egy igazán emlékezetes szereppel akart búcsúzni. Hat héttel az amerikai premier után hunyt el, alig 40 évesen. Ami pedig a japán forgatás illeti, az egy rémálom volt az amerikai stábnak, mert a helyi, oszakai hatóságok egyre újabb és egyre nagyobb költségeket lőcsöltek rájuk, miközben semmiféle rugalmasságot nem tanúsítottak, és külön emberük volt arra, hogy a kamera elé ugorjon, amint percre pontosan lejárt a kérelmezett forgatási idő az adott helyszínen.