Nehéz a filmproducerek élete, mert a rendezők problémásak, a stúdiók kekeckednek, a színészek igényeskednek, a konkurencia pedig mindig lesben áll, és akkor a magánéletről még nem is beszéltünk.
A film rendezője egy hollywoodi legenda, Barry Levinson, a főszereplője egy másik legenda, Robert De Niro, de most mégis foglalkozzunk egy pillanatra a forgatókönyvíró Art Linsonnal, aki foglalkozására nézve nem is forgatókönyvíró. Hanem menő producer, aki olyan nagy klasszikusokat segített összehozni, mint az Aki legyőzte Al Caponét (1987), az Ez a fiúk sorsa (1993) vagy a Szemtől szemben (1995), és ennél fogva tudna mesélni arról, mi zajlik a színfalak mögött – és mesélt is. "What Just Happened: Bitter Hollywood Tales From the Front Line" címmel írt könyvet a filmipar kulisszatitkairól, konkurens producerek trükkjeiről, őrült rendezőkről, hisztis színészekről, nagy bukásokról és nagy sikerekről. Aztán fogta magát, és ezen valós eseményekből írt egy félig, vagy mondjuk 75 százalékban fiktív, mégis 100 százalékban a valóságon alapuló filmet. Ez lett a Minden azzal kezdődött (2008).
Például hősünket sem Artnak hívják, hanem Bennek (De Niro), de producer, akinek a nap 24 órájában problémákat kell megoldania. Most például elkészült egy filmje egy neves brit rendezővel, csakhogy a tesztközönség utálta a befejezést, mert lelövik benne a főhős kutyáját, a stúdió pedig azt követeli, vágják ki a kérdéses részt, de az angol nem enged, és a főhős, Sean Penn is mellette áll. Következő filmjével is gondok vannak, mert Bruce Willis, a főszereplő – akárcsak Penn, ő is önmagát alakítja – nem csak meghízott, de dús szakállat növesztett, amihez ragaszkodik, és ez még csak a szakmai problémák eleje. Aztán Ben második házasságával is gondjai vannak, arra gyanakszik, a feleségének (Robin Wright) viszonya van, ráadásul olyasvalakivel, akit ő is ismer.
Az egy dolog, hogy pár színész a saját nevén szerepel, ami elég vicces, de nyilván mindenki azonosítható, aki itt szerepel, és akivel Linson valaha is dolgozott. Persze ezek egyben filmes archetípusok is, a rendező, aki magát a legnagyobb művésznek hiszi, és ezért minden képkockához ragaszkodik, a hatalmas egójú színész, a másik gyengeségét leső konkurencia, a fontoskodó fesztiválszervezők, szigorú kritikusok, és így tovább. És ezeket Levinson (Esőember, Jó reggelt, Vietnam!), aki az Amikor a farok csóválja... (1997) című szatírájában már foglalkozott a filmproducerek kalandos életével, remekül rakta össze. Nyilván furcsa, hogy itt nem maga a történet a lényeg, hanem – akárcsak a főhős munkájában – azok az epizódokként megjelenő találkozások, problémák és krízisek, amiket minden egyes nap feldob. Ehhez pedig egy sor olyan remek karakterszínész asszisztál, mint Stanley Tucci, Catherine Keener vagy John Turturro, és az ekkor még nagyon kezdő Kristen Stewart.
