Összebalhéztak a Celeb vagyok… sztárjai

Először Schumacher Vanda esett neki Nyári Diának, majd az okozott zavart az erőben, hogy Gergő MEGNYOMTA A TILTOTT GOMBOT, mivel a játékosok kőkemény büntetést kaptak miatta.

 

A csütörtökön félidejéhez ért a Celeb vagyok, ments ki innen! című, hírességeknek szervezett túélőreality. Mindez meg is látszik a társaságon, hiszen sokan ki vannak már fáradva, mind fizikailag, mind mentálisan, ezért egyre nagyobb a feszültség a versenyzők között. Először az okozott konfliktust, hogy mit főzzenek a kék csapatban (a résztvevők nemrégiben ugyanis két csapatra lettek osztva), mivel Dia egy már korábban is jól sikerült receptjét akarta megvalósítani, Vandának viszont nem tetszett, hogy ebben egyedül döntött.

 


A PORT.hu által az egyik legellenszenvesebb játékosnak választott sorozatsztár-műsorvezető most sem viselkedett túl szimpatikusan. Nem igazán volt hajlandó elfogadni a színésznő érveit, és még akkor is folytatta a vitát, amikor Dia már abbahagyta – mindezt ráadásul utólag álszentségnek állította be. A veszekedést követően pedig szokás szerint besértődött, és egy privát videóban sírva üzent a kinti világba, legjobb barátnőjének.

A Házasodna a gazda egykori Gergő gazdája, Múcska Gergő sem most éli legjobb napjait a kolumbiai dzsungelben: a szerdai adás ugyanis úgy ért véget, hogy a renitens játékos megnyomta a táborban azt a nagy piros gombot, amire rá van írva hatalmas betűkkel, hogy soha ne nyomják meg, és amivel már korábban is többen szemeztek, de végül a versenyzők egységesen úgy döntöttek, nem kockáztathatnak ekkorát. Habár néhányan (köztük Vanda) megvédték Gergőt, hangsúlyozva, hogy mindez csak egy játék, nem kellene ennyire komolyan venni, a legtöbben egy emberként estek neki, főleg miután a szervezők részéről kőkemény retorzió érkezett.

 




A csütörtöki adásban derült ki, hogy a gomb megnyomásának hatására a víztartályok kiürültek: onnantól kezdve tehát a játékosok nem tudtak zuhanyozni, és az ivóvizük is csak úgy maradt meg, hogy egyiküknek mindig egy órán át a hordóba dugva kellett tartania az egyik ujját (végül Janiék megszánták őket egy dugóval, de azért addig is sokat kellett szívniuk, főleg éjszaka). A felsorolt hányattatásokon kívül volt még

egymást rugdosós kihívás, bátorságpróba fejjel lefelé egy békákkal teli medencébe eresztve; végül pedig a celebek egy hatalmas ereszd el a hajamat keretében egyesülhettek újra, és felejthették el korábbi nézeteltéréseiket.

Az pedig, hogy a szülinapos Vanda mit szólt Balázs és Jani „kedves” meglepetéséhez, egy kukacréteggel felturbózott tortához, a pénteki adásból fog kiderülni.


(via RTL / Sajtóklub)