Összecsaptak a vezérhímek a ValóVilágban

Megvan az új kieső, aki olyan izgalmi állapotba került a kiszavazóshow után, hogy nem találta meg a kiutat a stúdióból.

42 nap után eljött a 12. ValóVilág harmadik kiszavazóshow-ja, de a nagy izgalmak előtt várt egy fotózás is a villalakókra. Egy naptárat kellett összeállítaniuk, ahol ők voltak a modellek. Valen szerint Renibe fektették a legtöbb időt, hogy megmutathassák, miből rakta össze őt az Úr. (Reni pózait itt lehet megcsodálni.)

A nap folyamán a volt szeretők, Valen és Dorka viszonya elmérgesedett – annyira, hogy már egymáshoz sem szóltak. Még akkor sem, amikor egy asztalnál ettek, és csak ketten voltak a szobában. A többi villalakó az ablakon keresztül követte az eseményeket.. (Itt lehet meghallgatni a kommentjeiket.)

Forrás: RTL+

 

A műsor szerkesztői már a kiszavazóshow előtt összeeresztették a két kiesőjelöltet a csatorna másik sikeres műsora, a Sztárbox után szabadon. Itt persze nem ököllel, hanem szavakkal kellett párbajoznia Ádinak és Valennek. (A verbális pofonokért kattints ide.)

Este felezőbulit tartottak a villalakók, ahol több legendás páros is egymásnak esett. Dorka és Dudu kapcsolata új szintre lépett, Giada pedig VV Ádival tárgyalta ki azt, ami kettőjük között alakult.

Forrás: RTL+

 

Este pedig összecsaptak (Puskás Peti szóhasználatával) a vezérhímek. A ValóVilág12 harmadik párbaját óriási fölénnyel, 79-21 százalékkal Ádi nyerte. Valen annyira nem tűnt csalódottnak, a nyilatkozata alapján készült erre a forgatókönyvre:

"Számítottam erre, nagyon megosztó személyiség vagyok itt bent a villában, és kint, az életben is. Nem mondom, hogy jól esett ez a 80-20, egy kicsit közelebbire számítottam. De valahol éreztem, és felkészültem a legrosszabbra."
Forrás: RTL+

 

Utána beszélt a terveiről is:

Úgy gondolom, ez tényleg egy megalapozása volt az életemnek, és hogy ha ezt tudom kamatoztatni, akkor az Isten mellettem lesz, és akkor csak akkor lesz vége, ha én mondom, nem akkor, amikor mások."

Ez után „Jézus, a király!”- felkiáltással célba vette az „Utca” feliratú ajtót, de nem találta el, és valahol a backstage-ben kötött ki. Nem került elő addig sem, amíg Puskás Peti végzett az elköszönő beszédével, úgyhogy lehet, hogy Valen még most is ott kóvályog valahol a stúdió falai közt, mint az RTL fantomja… A csatorna az előfizetők közül kisorsol majd valakit, aki bejárhatja a backstage-et, talán majd ő megtalálja az (ex)játékost.

Via: RTL.hu