„Skizofrén” Szomszédok-karakterek, akiket több szerepben láthattunk

Kevés olyan nagyszabású átjáróház létezett a hazai színész szakma számára, mint a Szomszédok. Sőt, akadtak művészek, akik évek elteltével új személyazonossággal tértek vissza (akár többször is), ami egy kéthetente jelentkező sorozat esetében anno aligha keltett feltűnést.

Horváth Ádám azonban nem számolt két tényezővel: 1.: a Szomszédoknak lesznek rajongói, és fanatizmusuk olykor nem ismer majd határokat; 2.: a Vágási Feri által emlegetett internetre a komplett teleregény felkerül, ami jelentősen megkönnyíti az epizódok közti kutakodást. De ha már így alakult, vegyünk sorra néhány színészt, akiknek némileg tudathasadásos élményt jelentett vissza-visszatérni a Szomszédok stábjába:

Csányi János - Góliát

Góliát úgy élt a köztudatban, mint Vágási Feri fuvarozó-költöztető kollégája, akinek két nagy szenvedélye van: a nők és a testedző keccsölést követő korsó sörök. (Ezek közül az egyikhez rendszeresen hozzá is jutott.) Védjegyei közé tartozott, hogy szókincse a 70-es évek börtönszlengjére korlátozódott, valamint, hogy a képernyőn át is Kőbányaival lelocsolt műbőrdzseki-aromát árasztott. No, de hősünk már a 9. részben felbukkant:

ekkor még Krumpli becenevű autókereskedőként, potom 127 ezerért próbált rásózni Etusra egy Ladát,

melynek legstabilabb tartozéka a visszapillantótükrön himbálózó Wunderbaum volt. Majd kocsmai igazságosztóként ápolta le a teleregény alvilági polihisztorát (róla még lesz szó a későbbiekben), aki öt Kunsági kevert hatása alatt felesküdött a galaxis összeverésére. Aztán gálánsan megfeledkezve arról, hogy voltaképpen jóindulatú, a leendő Góliát reptéri taxishiénaként fenyegette meg Taki bácsit a Szomszédok másik nagy alakváltó reptiliánjának társaságában.

 

 

 

 

Köves Ernő - Ernő bácsi

Bizony, az imént emlegetett incidens során nem más volt Góliát bűntársa, mint a Szomszédok nyugdíjas Edward Furlongja, Ernő bácsi, aki lecsúszása szakaszait – amolyan David Lynch-es húzással - más-más karakterként élte meg.  Karrierje csúcsán még egy teherfuvarozó cég főnökeként ültette el a párállami gyomorideget beosztottjában, presszós Laciban, akit azzal gyanúsítottak, hogy a gazdagréti posztapokaliptikus fosztogatók bandájába tartozik. Bűne mindössze annyi volt, hogy bőrdzsekit hordott és motorral közlekedett, ez azonban már Ernő bácsinak untig elég volna ahhoz, hogy élete hátralévő részében egy kőfejtőben csákányoztassa Lacit. Ám a karma nem hagyta büntetlenül Ernő rosszindulatát, és

a reptéri balhé után immár hajléktalan májgyilkosként tért vissza a teleregénybe.

Miután kipárolgásával elpusztította a környék seregélyállományát, Etus szíve megesett rajta, és háza alagsorában rehabilitációs központot nyitott a szebb napokat látott bácsi számára. Kilengéseit pedig súlyosan modoros monológokkal torolta meg, ami többnyire kellő elrettentő erővel bírt Ernő számára.

 

 

 

Földi Teri - Mimike

Kutya úr a teleregény utolsó harmadában úgy döntött, felhagy a totális agglegényléttel, és becserkészte Mimikét, a postáskisasszonyt. Ugyanakkor – akárcsak Sümeghy és Lillácska - a szexualitást meghagyták a hanyatló nyugat ópiumának. Bár a játékfüggő közösképviselőnek nem is volt nagyon más választása, lévén szíve választottja olyan frigid volt, mint egy zacskó Family Frost-paraj. Ugyanakkor, ha a benne lakozó szeretet és jóság magzatvíz lett volna, egy tucatnyi Kozsó-embrió lubickolt volna benne. Ám nem volt ez mindig így:

előző inkarnációjában, a 4. fejezetben még Márta néni fedőnéven vonta felelősségre Jutkát egy naftalinszagú tanári szobában,

amiért a túlbuzgó énektanárnő a Szózatot énekeltette diákjaival az évnyitón. Ugyanakkor mérget vehetünk rá, hogy Márta néni sutyiban Bőrvarangy fedőnéven jelentett kollégáiról.

 

 

Várkonyi András - Sztogram

Sztogram hasonló díszlet volt az Alkotás presszóban, mint a szalmonellás lúdlábat tároló hűtőpult, csak éppen áram helyett kommersz vodkát fogyasztott ipari mennyiségben. Ám mint az később kiderült, valójában ő volt a teleregény legelhivatottabb mellékszereplője: képes volt posztkádárista Donnie Brasco-ként éveken át alkoholistát mímelni csak azért, hogy aztán felfedve titkosrendőri mivoltát, lecsaphasson a presszó környékén garázdálkodó bűnszervezetre. Ám ezt megelőzően

feltűnt még Darwin-díjas apaként, aki a Palatinuson csúszdázás közben eltörte fia medencecsontját,

ám ez a mutatvány még bocsánatos bűn volt retinaégető fecskenadrágjához képest. Végezetül pedig zongoraművészként próbálta elhurcoltatni pianínóját a Vágási-Góliát keccsölőbrigáddal, mígnem egy féregjáraton át a kereskedelmi tévék felé vette az irányt, és Vili bácsi álnéven új életet kezdett a Barátok köztben.

 

 

 

Orosz István - Az alvilági transformer

Az Orosz István által alakított rosszarcú karakter olyannyira multifunkcionális volt a Horváth Ádám által vizionált Gotham Cityben, mint a fültisztító pálca MacGyver kezében.

A 21. epizódban még csak részeg kötekedőként üttette meg magát a józsefvárosi Bütykös Bögöly restiben,

de ambíciói egyre csak hajtották őt, és végül hajszál híján gonosz galaktikus nagyúrrá avanzsált. A teljesség igénye nélkül: csencselt lopott Marlboróval a Blaha Lujza téren, Sötét fedőnéven gyanús eredetű deviza után szaglászott Vágásiéknál, majd orvvadászat közepette lábon lőtte Jánost. Mindeközben pedig következetesen demonstrálta, hogyan élnek az alvilági figurák egy kisnyugdíjas énektanárnő fejében, aki eddig legfeljebb a Derrickben látott bűnözőt.