Szupercella: 8 érdekesség Schwarzenegger és Stallone börtönfilmjéről

A Szupercellában a két akciósztárnak össze kell fogni a szabadulásért. Ma este a tévében!

1. A riválisok

A Szupercella különlegessége, hogy a két rivális akciósztár együtt szerepel benne, sőt karaktereik összefognak. Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone közt a hetvenes évek vége óta ment az adok-kapok, ahol csak tudtak, folyton kitoltak a másikkal.

 

2. A legnagyobb kitolás

Kettejük rivalizálásnak csúcspontja valószínűleg az 1992-es vígjáték, az Állj, vagy lő a mamám!, amelyben Sly csak azért vállalt szerepet, mert Schwarzenegger minden úton-módon elhitette vele, hogy ez egy remek forgatókönyv, és ő is le akar csapni rá. A film hatalmasat bukott, a védelmében fel kell hoznom, hogy bár tényleg kissé bugyuta, alapvetően szórakoztató vígjáték, amin valószínűleg sokat segít a remek magyar szinkron.

3. A forgatási helyszín

A rendező, Mikael Håfström elmondta, hogy a film kilencven százalékát egy üres New Orleans-i létesítményben forgatták, amelyet korábban űrsiklók gyártására használt a NASA.

 

4. A beszólás

Mikael Håfström megkérte az egyik forgatókönyvírót, Miles Chapmant, hogy találjon ki egy frappáns mondatot a Rottmayert alakító Schwarzinak a helikopteres jelenthez. Az írónak beugrott, hogy a film elején Hobbes börtönigazgató azt mondta: „Szép napot, Rottmayer úr!”, erre reflektál a „Szép napot, seggfej!” mondat, ami nagyon tetszett a rajongóknak.

Forrás: mafab

 

5. A társ-forgatókönyvíró

A forgatókönyv másik írója egy bizonyos Arnell Jesko, legalábbis a stáblista szerint. Ő valójában Jason Keller, az álnév az ő anagrammája. Keller írta többek közt a Géppisztolyos prédikátor (2011) és Az aszfalt királyai (2019) című filmeket.

 

6. Bruce Willis

Egy időben Bruce Willist tervezték a főszerepre, és Antoine Fuqua rendezte volna a Szupercellát, aki olyan filmeket készített, mint a Kiképzés (2001), az Artúr király (2004) és A védelmező-trilógia.

Forrás: mafab

 

7. A baleset

Az utolsó forgatási napon vették fel azt a jelenetet, amelyben Sylvester Stallone karaktere, Breslin felbukkan az óceánból, és jelzést ad egy helikopternek. Mivel a színész előző nap meghúzta a jobb bicepszét, nem tudta használni azt a karját. Ezért integet a jobbal a helikopternek és a bal karjával kezd el mászni a kötéllétrán – noha jobbkezes.

 

8. A szinkron

Ezúttal nem a magyar, hanem a német szinkron az érdekes. Schwarzeneggert ebben a filmben Ralph Schicha szinkronizálta, aki egy kis osztrák akcentust is vitt a játékába, de nem attól válik a dolog igazán különlegessé. Stallone hangja ebben a filmben Thomas Danneberg, ő szolgáltatja a színész állandó német szinkronját, ám Danneberg egyúttal Schwarzenegger állandó hangja is. A szinkronstúdió ezért úgy döntött, hogy ezúttal Schwarzeneggert más szinkronizálja, aminek a rajongók nem igazán örültek.

Ez is érdekelhet

A filmtörténelem 8 legnagyobb börtönszökése

Durva, hogy egyesek mit meg nem tesznek a szabadságért.

Lássuk!

 

(via IMDb)