10 dolog, amit nem tudtál a Keresd a nőt! című vígjátékról

Szombat este megint leadja a tévé a Farrelly testvérek őrült komédiáját, Cameron Diazzal, Ben Stillerrel és Matt Dillonnal a főszerepben. Ennek kapcsán összeszedtünk nektek tíz érdekességet a film forgatásáról.

1. A Tökös tekés hatalmas anyagi buktája után a Farrelly fivérek úgy gondolták, a következő filmjük valószínűleg pályájuk utolsó produkciója lesz. Ezért „minden mindegy” alapon úgy döntöttek, hogy nem fogják vissza magukat, és egy igazi eszement fekete komédiát raktak le az asztalra. Hatalmas meglepetésükre a Keresd a nőt! óriási pénzügyi siker lett, szóval folytathatták a karrierjüket.

2. A stúdió nem igazán volt lelkes Ben Stiller szerepeltetése miatt, ezért Farrellyék helyette az akkor még teljesen ismeretlen Owen Wilsont javasolták. Az ő személyének a fejesek persze még kevésbé örültek, szóval végül beleegyeztek Stillerbe. Jó trükk! Ted szerepére egyébként az említetteken kívül Jim Carrey és Jon Stewart talkshow-házigazda is esélyes volt.

3. Pat Healy megformálására sem találták meg azonnal Matt Dillont. A figurát játszhatta volna Hank Azaria, Cuba Gooding Jr. és Vince Vaughn is, sőt: még Bill Murray is szóba került, de őt végül a kora miatt vetették el az alkotók.

Diaz és Dillon a filmben. Forrás: InterCom

 

4. Mary szerepére viszont mindig is Cameron Diaz volt a rendezők első számú választása – mivel a szemükben ő testesíti meg a tökéletes nőt.

5. A Tuckert játszó Lee Evans brit akcentusáról egy filmkritikus azt találta írni, hogy „minden bizonnyal a legrosszabb kamu brit akcentus”, amit valaha is hallott egy filmben. Nyilván nem tudta, hogy Evans valójában angol – igaz, a színész eltúlozta egy kicsit az akcentusát a szerep kedvéért.

6. Matt Dillon és Cameron Diaz a film forgatásának idején valóban egy párt alkottak. Három éven át voltak együtt, de szinte azonnal szakítottak, miután a Keresd a nőt! a mozikba került. Remélhetőleg nem a film miatt…

7. Cameron Diaz az apukáját is elhozta a forgatásra, ezért a Farrellyk úgy döntöttek, őt is bevetik. Abban a jelenetben, amikor Ben Stiller figuráját kiengedik a börtönből, ahol azért ült, mert tévesen gyilkossággal vádolták, Diaz apja volt az elöl álló hosszú hajú, szakállas börtöntöltelék, aki a srácot gúnyolta.

8. Ha minden igaz, Ben Stillernek ez a kedvence a saját filmjei közül. Bár biztos mindegyikre ezt mondja…

9. Habár Matt Dillon édesapja golfedző, a Farrelly testvérek szerint a színész nem igazán remekelt a golfozós jelenetben. Cameron Diaznak ezzel szemben jobb volt a lendítése, mint annak a profi golfosnak, akit a dublőrének kértek fel.

10. A cipzáras jelenet (lásd fent) megtörtént eseményeken alapul. A két Farrelly szüleivel történt meg az egyik nővérük valamelyik buliján, hogy segíteniük kellett egy fiatal srácnak, aki hasonló bajba került.


(via IMDb)